Ferenc pápa: Legyünk bátor és vidám evangéliumhirdetők!

0
283
Fotók: Vatican News

Január 15-én a szentatya az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatának utolsó elmélkedését tartotta. Az utazásban korlátozott, de az evangéliumot bátran hirdető Pál apostol alakját állította a hívők elé.

A pápa teljes katekézisének fordítását olvashatják a Magyar Kurír alapján:

Ma Szent Pál missziós útjainak utolsó, Rómába vezető szakaszával (vö. ApCsel 28,14) befejezzük az Apostolok cselekedeteiről szóló katekéziseket.

Pál útja, amely teljesen egybeesett az evangéliuméval, annak bizonyítéka, hogy az emberek útjai, ha hitben éljük meg őket, olyan térré válhatnak, amelyben Isten üdvössége eléri az embereket, a hit szaván keresztül, amely kovászként működik a történelemben, képes helyzeteket átalakítani és mindig új utakat nyitni.

Az Apostolok cselekedeteinek elbeszélése azzal zárul, hogy Pál a birodalom szívébe érkezik. Nem Pál vértanúságával, hanem az Ige bőséges elhintésével ér véget. Lukács elbeszélése az evangéliumnak a világban megtett útjára összpontosít. Az elbeszélés vége Isten szavának egész dinamizmusát magába foglalja, a megállíthatatlan szóét, amely haladni–futni akar, hogy mindenkivel közölje az üdvösséget.

Rómában Pál mindenekelőtt azokkal találkozik, akik testvérei Krisztusban: ők befogadják, és bátorságot öntenek belé (vö. ApCsel 28,15). Meleg vendégszeretetük pedig arra enged következtetni, hogy várva-várták érkezését. Aztán engedélyt kap arra, hogy saját felelősségére katonai őrizet alatt éljen, vagyis egy őrködő katona mellett. Házi őrizetben. Annak ellenére, hogy Pál fogoly volt, találkozhatott a zsidó vezetőkkel, hogy elmagyarázza, miért volt kénytelen a császárnál fellebbezni, és hogy beszéljen nekik Isten országáról. Próbálja meggyőzni őket Jézusról: az Írásokból indul ki, és bemutatja a folytonosságot Krisztus újdonsága és „Izrael reménye” között (ApCsel 28,20). Pál mélységesen zsidónak ismeri el magát, és az evangéliumban, amelyet prédikál, vagyis a meghalt és feltámadt Krisztus hirdetésében a választott népnek tett ígéretek beteljesedését látja.

Az első informális találkozót, amely során a zsidók meglehetősen nyitottnak bizonyultak, egy hivatalosabb követi, amely egy egész napon át tart: Pál hirdeti Isten országát, és próbálja megnyitni hallgatóit a Jézusba vetett hitre, „Mózes törvénye és a próféták” alapján (ApCsel 28,23). Mivel nem mindenki jut meggyőződésre, ő szóvá teszi Isten népe szívének megkeményedését, a nép elítélésének okát (vö. Iz 6,9–10), és szenvedélyesen ünnepli azoknak a nemzeteknek üdvösségét, amelyek viszont fogékonynak mutatkoztak Isten iránt és képesek voltak meghallani az élet evangéliumának szavát (vö. ApCsel 28,28).

Az elbeszélésnek ezen a pontján Lukács úgy fejezi be művét, hogy nem Pál halálát mutatja be, hanem evangéliumhirdetésének dinamizmusát, annak a szónak az erejét, amely „nincs megbilincselve” (2Tim 2,9) – Pál nem mozoghat szabadon, de szabadon beszélhet, mert a szó nincs bilincsbe verve. Olyan szó ez, amelyet az apostol tele marékkal vethet el. Pál ezt „teljes bátorsággal és minden akadályoztatás nélkül” teszi (ApCsel 28,31) egy olyan házban, ahová mindenki bemehetett, aki szerette volna hallani Isten országának hirdetését és szerette volna megismerni Krisztust. Ez a minden kereső szív előtt nyitott ház az egyház képe, amely – bár üldözik, félreértik és bilincsbe verik – sosem fárad bele abba, hogy anyai szívvel fogadjon minden férfit és nőt, és hirdesse nekik az Atya szeretetét, aki láthatóvá tette magát Jézusban.

Kedves testvérek, ennek az utazásnak a végén, amelyet együtt éltünk át, az evangélium útját követve a világban, a Lélek élessze fel mindannyiunkban annak tudatát, hogy bátor és vidám evangéliumhirdetőknek kell lennünk! Minket is tegyen képessé arra, hogy Pálhoz hasonlóan mi is evangéliummal itassuk át otthonainkat olyan testvéries és imádságos hellyé téve azt, ahol az élő Krisztust fogadhatjuk, aki „minden emberben és minden korban” jön felénk (vö. II. adventi prefáció [az olasz nyelvű misekönyvben])!

Fordította: Tőzsér Endre SP