EVANGÉLIUM
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!”
Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik:
„Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” (Mt 9,35-10,1.6-8)
Jézus lehajol az emberhez. Néha mi is lehajolunk a rászorulókhoz, a nehézséggel küzdőkhöz, a reményvesztettekhez. A mi jószándékunk néha keveredik a szánalommal, önzőséggel. Jézus nem szánalmas. Miután lehajol a emberhez, magához emeli. Végig néz rajtunk és megesik a szíve, amikor látja elcsigázottságunkat és kimerültségünket. Amint akkor az apostolokat küldte, most hozzánk is segítséget küld, talán testvérünkben, barátunkban, felebarátunkban. Vajon felismerjük? Elfogadjuk? Befogadjuk?
Barta Barnabás plébános
