Esküvő: a csalódásért vagy az ünnepért?

0
467
Illusztráció/Unsplash

Egyértelmű, hogy esküvőszervezés során kerül bőséggel akadály, megoldandó feladat, ezer telefoncsörgés, egyeztetés, düh és újrakezdés, de azt valószínűleg egyetlen házasulandó sem látja előre, hogy a nagy nap előtti utolsó hetekben olyan meghívottak állnak elő azzal, hogy nem vesznek részt az ünnepen, akikről biztosra veszi korábban az ember, hogy visszaigazolásért szinte fel sem kell hívni. Hát biztosan jön. Száz százalék. Sőt, annál is több. Hiszen anno együtt festettük ki filccel a Barbie babák arcát, együtt rajzoltunk esztenát, s juhot, cukros-vizes kenyeret készítettünk uzsonnára. Ott voltunk az ő nagy napjukon, kilométerek százain átkelve. De kiderül, hogy ő nyaral, érzékeny egy rokonra, hosszú az út vagy biztos meleg lesz, fél év nem volt elég idő megszervezni a nyarat. A visszautasító válasz pedig csak egy SMS, csak egy vállrándítás, csak egy mellékmondat.

A 2000 előtt született emberek hajlamosak felemlegetni, hogy mi volt más, több, jobb régen. Sok egyéb mellett éreztük a felelősség, a tartozás súlyát. A becsületet, a bizalmat értékként mérte a közeli rokon, a jelenléttel, jó szóval tartozó barát. Bezzeg volt kötelességtudat és annak mellőzéséből fakadó szégyenérzet, hiszen a vérünk, a nevünk, a nagybátyánk, az élményünk, a segítő kéz közös. Legalább ilyenkor. Bezzeg ennyi régen elég volt. Akadunk páran, akiknek még fontos, hogy a Fennvaló áldását is kérjük az életre szóló közös úthoz, fontos néhány régi érték, szokás, de egyre többen vannak a vállrándítók, akiknek minden hanyagolható, ami kicsit is ütközik a személyes kényelemmel. Gyorsan épül így le az emberi bizalom a „szeresd önmagad” mai, hányingerig ismételt divatmottó égisze alatt, amit nem hozunk összhangba a felebaráti szeretetre vonatkozó résszel annak ellenére, hogy különböző közösségekhez – családi, rokoni, baráti, munkahelyi – tartozunk.

De a sok nemleges válasz közben mintha az élet megtisztítaná önmagát körülöttünk: egyszerre meglátjuk, hogy kire számíthatunk, megismerjük a vigyorok mögötti igazságot, amit annyiszor kérünk. Lehet, hogy most eljött a tisztaság ideje. Talán nemcsak a bezzegekkel maradunk, hanem a gondolattal is, hogy nem ideiglenes tömeg, csak szűk, őszinte kiszámíthatóság szükséges ahhoz, hogy valahová, valakihez tartozónak tartsuk magunkat. Így, az áldásban és a család fogalmának stabil megértéséhez szükséges türelem, tudás megszerzésében reménykedve, a valóban szeretők kézfogásával maradunk a hitben, hogy mégis ünnep lesz az a nap.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here