A kereső egyház lehet a kereszténység jövője

1
677

Szász István Szilárd teológiai és újságírói tanulmányokat folytatott, világi médiában dolgozott, a Facebook szerepét és hatását vizsgálja antropológiai szempontból doktori kutatása során. Néhány hete csatlakozott a Vasárnap szerkesztői csapatához, igyekszik a helyét megtalálni. Ahogyan minden munkatársunkat, olvasóinknak most őt is szeretnénk bemutatni, hogy amikor aláírásával, illetve az általa jegyzett vagy szerkesztett anyagokkal találkoznak, a szöveg mellett egy arc, egy kép is megjelenjen, és tudják odacsatolni egy gondolatsorhoz, egy világlátáshoz, egy hitvalláshoz, és nem utolsósorban egy életúthoz. Amelynek még az elején áll, amelyet itt is, velünk is épít majd az elkövetkezőkben.

Székelykeresztúron nőttél fel, ministráltál… Készültél-e valaha papnak? Milyen álmod volt onnan nézve a világra, mi leszel, ha nagy leszel, hol lesz a te helyed, szereped benne?

Sokáig vívódtam, hogy legyek-e pap, vagy válasszam a házasság szentségét. Ezt a belső harcot egy megkülönböztetés kurzus élménye döntötte el, ahol éppen a helyes döntések felismerését próbáltuk elsajátítani. Bár ő azóta sem tud róla, de egy akkor áldott állapotban levő édesanya volt az, aki a puszta jelenlétével segített felismertetni bennem valódi vágyaimat és isteni elhívásomat. Az én utam a család, és ezt akkor nagyon határozottan éreztem. Korábban éppen a család, feleség és gyerekek utáni vágyam volt, ami miatt nem tudtam elköteleződni a papi életút mellett, de ma már tudom, hogy ez azért volt így, mert nem is az egyházi rend szentsége az én hivatásom. Azóta már élem az elhívásomat, egy éve boldog házasságban élek feleségemmel, Zsófiával.

A székelykeresztúri közösségnek hálával tartozom. A papok, kispapok és a közösség fiatalsága jelentős mértékben hozzájárult személyiségem formálásához. A lelki érzékenységem mellett növekedett az önbizalmam és a nyitottságom mások irányába. Szociális, kommunikációs és vezetői képességeim is komoly fejlődésen mentek át a közösségnek köszönhetően. Szerintem jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy végül úgy döntöttem, emberközpontú pályát választok, és részben hátrahagyom a reál tárgyak iránti szeretetemet.

Milyen értékeket, világszemléletet adott a családod? Azóta saját családot alapítottál: milyen értékek találkoznak vagy esetleg ütköznek, és hogyan építkeztek közösen?

Édesapámtól „örököltem” a római katolikus vallásomat, de főként református édesanyám töltötte azt meg tartalommal. Édesapámtól tanultam meg a rendíthetetlen igazság utáni szomjúságot, és azóta is törekszem a becsületességre és egyenességre. Édesanyám az önzetlen szeretet életbe ültetője, az ő szüntelen gondoskodása és figyelmessége öleli körül a családunkat. Van egy húgom is, Tímea, mellette tanultam meg felelősséget vállalni, és a gyengébbek iránti érzékenységem, védelmező magatartásom is neki köszönhető.

A legfontosabb értékeim összhangban vannak feleségem értékeivel. Mindkettőnk számára fontos a transzcendentális érzékenység, az intellektuális nyitottság, a társadalmi felelősségvállalás, a harmonikus élet. Szerintem nagyon szépen kiegészítjük és erősítjük egymást, és sokszor még az ütközési felületeink is csiszolnak bennünket. Valahol azt olvastam, hogy a gyémántot csak gyémánttal lehet csiszolni. Ez olykor karcol, de alapvetően úgy érzem, inkább a ragyogás jellemez bennünket.

Teológiát és újságírást tanultál: milyen alapon válogattad így össze ezeket? Melyik kar mit adott? Melyik szak mit hozott számodra?

Mivel nem lettem pap, a pályaválasztásom is komoly viaskodást jelentett számomra. Középiskolában intenzív matek–infós voltam, és kifejezetten szerettem a reál tantárgyakat, legjobb eredményeimet is azokon a területeken értem el. Középiskola után magyartanárnőm ajánlására mégis az újságírás mellett döntöttem, ami sok ismerősöm szemében visszalépésnek tűnt akkor képességeim miatt, amit volt, aki nem is titkolt. Ha a reál pályán maradok, mára minden bizonnyal stabilabb anyagi helyzetet építhettem volna fel magam körül, de emberileg azt hiszem, kevesebb lennék, mint most. Az újságírás a kapcsolathálóm jelentős bővülése mellett a társadalmi érzékenységet is növelte bennem, és egy sokkal átfogóbb tudással látott el a világról. A teológia az Istenre irányultságomat formálta, miközben számos „szent ikon” lerombolása által segített közelebb kerülni ahhoz az Istenhez, akit ma Istenemnek érzek.

Hogyan, merre alakítottak az egyetemi és a kolozsvári évek?

Megtanultam önellátó lenni és minden helyzetben feltalálni magam. Elsajátítottam a főzés rejtelmeit, megtanultam beosztani a pénzemet, az időmet. Tanulni jöttem Kolozsvárra, és ezt a végletekig ki is használtam. Az újságírás mellett jelenleg is doktorandusz vagyok. A tudományos érdeklődésem életem meghatározó részévé vált, csillapíthatatlan tudásszomj jellemez, de egyben kritikai értékítéletem és szemléletem is fejlődésen ment keresztül. Nem dőlök be hangzatos szólamoknak, mindenben az életet keresem.

Több helyen is kipróbáltad magad, és valószínűleg sokat értél, tanultál: melyek a legfontosabb tapasztalataid, pozitív és negatív értelemben? Milyen a világi sajtó? Hogyan viszonyul az egyházhoz, egy teológiai képzettségű emberhez, ahhoz, amit e háttérrel tud nyújtani, s ahhoz, amiben hisz?

Tanulmányaim során számos hazai és határon túli kiválósággal ismerkedtem meg, akik közeljövőnk formálói lesznek tudományos eredményeik és társadalmi tevékenységeik által. A hatékony fűtésrendszer alapjaitól a múmiák genetikájáig sok mindenről szerezhettem hiteles információt első forrásból. Ezek a kapcsolatok és tudások folyamatosan alakítják az életemet.

Szakmai pályafutásomat világi sajtóban kezdtem, és mind a mai napig írok nem egyházi sajtóorgánumoknak is. Alapvetően pozitív benyomások értek, nem tapasztaltam bántó megkülönböztetést vallási hátterem miatt. Nem próbáltam a témákat átitatni azok vallási vonatkozásaival, cserébe viszont sokszor reflektálhattam olyan vallási eseményekre, amelyek egyébként jó eséllyel nem kerültek volna be a hírek közé. Szerintem sikerült jó egyensúlyt találnunk ebben. Ugyanakkor az újságírókat is foglalkoztatják az élet nagy kérdései, számos mély beszélgetésben volt részem velük.

Doktori munkád során közösségi hálókkal foglalkozol. Miért ez a téma, hogyan kapcsolódik ez a néprajz szakhoz, ahol ezt a kutatást végzed, és milyen fontosabb konklúziókra jutottál?

Közösségi hálóknak mondják ezeket, pedig szerintem ezek az oldalak (én konkrétan a Facebookot tanulmányozom) is jelentősen hozzájárulnak a közösségek lebomlásához és azok hálózattá alakulásához. A közösséggel szemben a hálózatban már nem jut olyan fontos szerep a közös hiedelemrendszereknek és közös tudásoknak, a kapcsolat puszta lehetősége és technikai megvalósulása kerül előtérbe a közös tapasztalat és élmény helyett. Vadidegenekről és vadidegenektől szerezzük be immár információink jelentős részét, a megszerzett tudásunk jó része már nem rólunk és a közösségünkről, hanem másokról szól. Embertömegek rettegnek a bevándorlóktól, ők maguk viszont még egyet sem láttak élőben, miközben már a szomszédokkal is online kommunikálnak. Az új technikai megoldások átformálják mindennapi életünket, miközben a kulturális szokások, tudások és magatartásformák terjedése egészen új mintázatokat követ. Emiatt lehet ez fontos kutatási területe az antropológiának és néprajznak. Ennek az új világnak az egyik legfőbb jellemzője szerintem a keveredés. Összekeverednek a rítusok, a világszemléletek, a hírek az álhírekkel, a valóság a fikcióval, a technika a kultúrával, a mesterséges a természetessel, és egy merőben új világ vár ránk.

Milyen szerepe van az életedben a barátságnak, bajtársiasságnak? Van még e szavak mögötti fogalmaknak relevanciája?

A családom mellett a barátaim a legfontosabbak az életemben, ezért számomra élettel teliek ezek a fogalmak. Szerintem egy egészséges társadalomban fontos szerepe van az erős barátságoknak. Ehhez azonban elengedhetetlennek tartom a közös élményeket és tapasztalatokat, azt, hogy az összes érzékszervünkkel érzékeljük egymást. Olyan barátokkal áldott meg az ég, akik mellett bátran lehetek önmagam, szükség esetén mégis képesek tükröt tartani számomra. Azt hiszem, az emberré válás egyik legfontosabb momentuma, ha képes vagyok a másik arcában látni magamat.

Egyházi közösség: ennek szerinted mi a realitása és mi a lehetősége ma?

Hajlamosak vagyunk abban mérni valaki vallásosságát, hogy jár-e vagy sem templomba. Ebben van egy mély igazság, az egyházi közösség ott csúcsosodhat ki és teljesedhet be. De ez az utolsó lépés, nem az első. Az eucharisztia közösségének megtapasztalása megvalósítja a közöttünk levő Isten országát, de ez nem formális rítusok, hanem belső élet által tud csak megvalósulni. Hálózattá bomlott társadalmunkban a templomba járástól remélni a közösségi élet fellendülését olyan, mintha egy újszülöttet kolbásszal szeretnénk az ételhez szoktatni. Egy egyházi közösségnek szerintem akkor van esélye a növekedésre, ha elöljárói, tagjai először csak „anyatejjel” kínálják az arra fogékony és nyitott lelkeket.

Hogyan alakult az egyházképed, és mik a hangsúlyaid ma? Merre kellene tartania a helyi egyháznak szerinted, hogy a mai, közösségi hálón „élő” fiataloknak a kérdéseire hiteles és elégséges választ tudjon adni?

A teológia művelése nem egy ájtatos cselekedet. Inkább hasonlít Jákob küzdelmére, aki birokra kelt Istennel. Ez a harc jelentős változásokat hoz az ember életében, Jákob is ekkor kapta az Izrael nevet. Az én esetemben ez elsősorban a külsőségek lehántását jelentette, nem a rítus, a forma biztosítja számomra a hitet, hanem az élő kapcsolat. Összekeveredő világunkban egyre lehetetlenebb küldetésnek tűnik számomra pusztán a közös forma által összefogni a kereszténységet. Az új kérdésekre nem tudnak kielégítő magyarázatot adni a régi válaszok. Talán a kereső egyház lehet a kereszténység jövője. Egy olyan egyházé, amely mindig keresi a kapcsolatot a világgal, az emberekkel, végső soron pedig Istennel.

Az interjú rövidebb változata megjelent a Vasárnap július 21-i számában.

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szerintem az egyház nem a kereséstől, hanem a megtalálástól nyeri identitását. Úrfelmutató egyház inkább, hiszen megtalálta Jézus Krisztusban a jövőjét. Pontosan ez az örömhír: megtaláltam akit keres a lelkem, Jézus Krisztust, az Urat!.
    Úgyhogy a ‘forma dat esse rei’-elv itt is áll: hiszen a közösség csúcsa és lényege a találkozás az Úrral. Ez történik a liturgiában. Ha a fiatal nem találja itt meg Istent és nem rendül meg, semmi más nem fogja pótolni a hitélményt, hiszen itt lényegül át Isten a kenyér és a bor színe alatt. Az eukarisztia a forrás és a csúcs. Erre az élményre kell elvezetnie az egyháznak a tagjait, szüntelen… A többi csak pozdorja, ami változhat, megszűnhet, de az -én veletek vagyok—ez a liturgiában szó szerint értendő.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here