Reggeli, ebéd, vacsora Ferenc pápával

0
1414
• Fotó: Kristó Róbert

Három hét távlatából is elevenen él bennem annak a pillanatnak a leírhatatlansága, ahogyan elrugaszkodik a földtől a szentatya repülőgépe Szebenben. Hiszem, hogy van és lesz ennek a látogatásnak egy emberileg semmiféle mércével nem mérhető hozadéka és áldása. Együtt örvendek azokkal, akiknek sikerült „megfogniuk” azt az egyetlen egy pillanatot, szót, gesztust a Ferenc pápával való találkozásban, amely a felejthetetlen élményen túl erőforrássá lesz életükben.

A reptérről kijövet, Robi kollégám vette észre, hogy csomagjával ott álldogál az a szerzetes, aki végigkísérte a szentatyát a három napos romániai útján. Gondoltam, ezt a helyzetet most nem kellene kihagyni, hát odamentem hozzá, ő szívélyesen köszöntött, és vállalta is készséggel, hogy válaszoljon kérdéseinkre, csak annyit kért, adjunk neki pár napot a „megszusszanásra”. Lassan mi is utolérjük magunkat a szerkesztőségben, a Marius-Petru Bîlha minoritával készült interjút pedig a pápalátogatás legszebb élményeit is felidézve osztjuk meg önökkel.

Kérjük, mutatkozzon be olvasóinknak! Hogy lesz valakiből Ferenc pápa apostoli látogatása alkalmából a szentatya „román hangja”?

A romániai Szent József minorita provincia szerzetespapja vagyok, a Roman városban működő ferences teológiai intézet hivatásgondozással megbízott elöljárói szolgálatát látom el jelenleg. Szép meglepetés volt számomra a jó Isten részéről, hogy hivatalos fordító, a szentatya „román hangja” lehettem, váratlan és meg nem érdemelt ajándék volt ez, ugyanakkor nagy áldás. Kihívást jelentett számomra, megpróbáltam felelősségteljesen és tapintatosan betölteni ezt a nemes küldetést.

Hogy készült erre a szolgálatra, és mit jelentett önnek, hogy olyan közel lehetett mindvégig Ferenc pápához a romániai apostoli útja alatt?

Első perctől fogva tudatában voltam a felelősségnek, amivel ez a felkérés járt, és természetesen megpróbáltam a legjobban felkészülni: elsősorban lelkileg, a Szentlélek segítségét kérve, mindent a jó Isten kezébe helyeztem imában, de persze készültem „technikai” szempontból is, olyan értelemben, hogy végig követtem és tanulmányoztam a szentatya legutóbbi apostoli útjait, azt a szókészletet, amelyet beszédeiben és prédikációiban használ őszentsége, megpróbáltam jól megfigyelni a fordító helyét és szerepét a különböző helyzetekben.

Különleges megtiszteltetés és óriási öröm volt számomra ilyen közel lenni őszentségéhez, annak az előnyét is élvezve, hogy hosszas autóútjaink voltak, amelyek során lehetőségünk volt sokat beszélgetni. Ezekben voltak testvéri, atyai lelkületű, baráti, spontán, szívből jövő, apa-fiú nagyapa-unoka jellegű beszélgetéseink… megosztottuk tapasztalatainkat, merítettem az ő bölcsességéből, sokat viccelődtünk és nevettünk együtt.

Milyen érzése volt Csíksomlyón, ahol ön olvasta fel románul a szentatya prédikációját?

Ennek az apostoli látogatásnak minden állomásán, azt a küldetést megélve, hogy a szentatya román hangja lehettem – hangzó vagy írott, feliratos formában – annak a vágya és öröme mozgatott és stimulált, hogy az ő üzenete minden ember szívéhez elérjen és hogy mindenki megértse.

Melyik volt az a pillanat, helyzet, történés a pápalátogatás alatt, amely különösen megérintette, és amely egyedülálló emlékként marad meg?

Ez az egész tapasztalat különleges és felejthetetlen volt. Minden pillanatot nagy intenzitással és mélyen éltem meg. Maga a tény, hogy a szentatya mellett lenni olyan sok időre, a beszélgetések és megosztások, az ő szavai és bölcs tanácsai, annak a ténye, hogy látogatásának minden pillanatában jelen lehettem ezen a rendkívüli és színes hitzarándoklaton, megpecsételte egész életemet, papi és szerzetesi hivatásom és küldetésem megélését. Egy nagyon egyszerű gesztust szeretnék megosztani, amelyet nem tudtam nem észre venni, mert ez egy olyan tett, amely nagyon sokat elmond az ő emberségéről. Csíksomlyó felé közeledve a sofőr megkínálta a szentatyát és minket is (az autóban volt még egy SPP-s ügynök és jómagam) egy-egy cukorkával. Alig emeltem a számhoz a cukorkát, a szentatya máris nyújtotta felém a kezét, hogy adjam csak oda a csomagolópapírt… és mindezt olyan természetesen, spontánul, ösztönösen tette.

Kétségtelenül, az a különleges áldás, amit a szentatyától a szebeni repülőtéren kaptam, amikor elbúcsúztunk, mélyen a lelkembe íródott és kísérni, erősíteni fog egész életemben.

Milyennek látta Ferenc pápát a látogatás alatt? Hogyan látta ő országunkat és azok hitét, akikkel találkozott, akikkel együtt imádkozott?

Nagyon megérintett a szentatya egyszerű, atyai embersége, mélyreható, szemlélődő, mindig pozitív és derűs tekintete, az alázatossága és a jósága, a misztikus átélései a szentmisékben, gondos figyelmessége és tapintatossága, gyöngédsége, a spontaneitása, kedvessége és egyszerűsége, kiváló és nyugtató humorérzéke. Minden reggel mosolyogva kezdtem a napot jó kedélyének köszönhetően. Emlékszem, az egyik reggelinél meg is jegyeztem: „szentatya, úgy látom, ma reggel sem felejtette el Morus Szent Tamás imáját a jó humorérzékért.” És ő atyaian rám mosolygott.

Elbűvölte tájaink szépsége, ahogyan az utazások során azt megcsodálhatta. Be is vallotta az autóban, hogy eddigi apostoli útjai során a legszebb tájakkal országunkban találkozott, és ezt más alkalmakkor is folyamatosan hangoztatta. Őszentségét meghatotta a szeretetteljes fogadtatás, a megélt hit színei és ünneplése. Gazdagodva tért haza, ezt ő maga mondta Balázsfalván, ahol úgy fogalmazott, hogy elhagyva Romániát, magával viszi a szép helyeket, az öröm, az ünnep és az ünneplés felemelő pillanatait, és a maguk sokféleségében mindazok arcát, akikkel találkozott. A sokféleség szép! Gazdagság!

Egyik nap, a szentatya a Makkabeus testvérek anyjáról beszélt nekem az autóban, arról az asszonyról (akinek szeme láttára, rettenetes kínzások közt halt vértanúhalált hét fia), aki nyelvjárásban biztatta fiait a hitben való kitartásra. Igen! Istenről nyelvjárásban kell beszélnünk, vagyis a szívhez szólva, egyszerű módon, úgy, hogy mindenki megértse. És a szentatya, ezekben az áldott napokban, a mi „nyelvjárásunkban” beszélt hozzánk, szívtől szívig, tapintattal, tisztelettel és igazságban. A találkozás kultúrájáról beszélt nekünk, a gyöngédség forradalmáról, a megbocsátásról és megbékélésről, a testvériségről, harmóniáról és egységről. Arra hívott meg, hogy tanuljuk meg értékelni másokat, hogy az áldás, a szeretet és a béke hordozói legyünk.

Serbán Mária, Fábián Róbert

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here