Három kérdés Péternek

Húsvét 3. vasárnapja

0
499
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kávából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, Ugyanígy halból is.
Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
( Jn 21,1-19 )

A feltámadás után Jézus harmadik megjelenése Péterre irányítja a figyelmet. Amikor a szöveg íródott, az apostol már halott volt, az elbeszélés az ő életét, küldetését hivatott összegezni. A rövid párbeszéd a Feltámadottal: a kérdés, Péter válasza, az ezután kapott küldetés visszatekintés az életrajzra. Élet és küldetés szorosan összekapcsolódott, példaértékűvé vált minden hívő, minden egyházi vezető számára.

Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek? Jézus első kérdése mély bensőségességről tanúskodik, s azt kérdezi: van-e benned valami többlet? Maradt-e benned az ifjúkor lendületéből, képes vagy-e még szárnyalni, ott van-e még a szikra lelkedben, amellyel elindultál a hivatásod útján? Az egyre jobbra való törekvés, az egyre tökéletesedő élet a fiatalság jellemzője. Aki vezetni akar, aki magára vállalja, hogy gondoskodik a rábízottakról, abban mindig ott kell munkáljon a fiatalos lendület, abban az állandó bizonyítási vágynak is felszínre kell törnie. Azzal teszi magát alkalmassá a gondoskodásra, hogy rátermett, ez emeli ki a sokaságból. Jézus a fiatal, még ki nem fejlett bárányok őrzését adja feladatul neki. Péter vonakodó válasza és a megbízás között teljes az összhang: ugyanolyan fejletlen, gondoskodásra, odafigyelésre szoruló bárányokat bíz rá az Úr, mint amilyen az apostol maga. A pásztornak és nyájának össze kell nőni, egyszerre kell megtanulják az egyre mélyebb bizalmat.

Simon, János fia, szeretsz engem? Ez a kérdés sosem szűnik meg. Lehet, hogy évek múlnak el egy kapcsolatban, küldetésben, de minden újrakezdésnél, minden föl-fölbukkanó bizonytalanságnál elhangzik. Lehet, hogy gazdagabb tapasztalatok mentén, lehet, hogy bukások és csalódások után, de mindig ugyanazzal az erővel tör fel az emberből. Péter megbízatása itt már a juhok legeltetése. Ez nem az aggódó, óvó gondoskodás, nem a megkötöttségek ereje, hanem a legeltetés: a felnőtt ember keresése, akit csak kísérni kell, segíteni abban, hogy ő maga találjon legelőt, életet, szabadságot, távlatokat, célokat. Pétert arra hívja a Mester, hogy azonosuljon vele: legyen ő maga a jó pásztor. Ne olyan, aki a nyájból a hasznot lesi: a gyapjút és a tejet, majd levágásra viszi az állatot, hanem aki tényleg „ismeri az övéit”: tud gondjairól, örömeiről, mellettük van reményeikben és kételyeikben egyaránt.

Simon, János fia, szeretsz? Ahogy öregszik az ember, egyre inkább abban reménykedik, hogy az élet föltette kérdések megoldódnak. De vannak feladatok, kérdések, amelyeket éveink múlása állandóan visszahoz. A szeretet igazsága erősödhet az élet előrehaladtával, de az igazi bizonyosság elmarad. Péter szeme elől eltűnnek illúziói, visszaadja a kérdést annak, akitől jött. Olyan ez, mintha az apostolfejedelem Mestere halálából tanult volna valami lényegeset. Érettnek lenni azt jelenti: visszatenni mindent annak a kezébe, akitől kaptuk.

Jézus egy utolsó feladattal bízza meg Pétert: őrizd juhaimat. Az első két feladat összekapcsolása ez. Ismét előkerül a gondoskodás, az óvás – immár a juhok fölött. Akik második gyerekkorukat élik, a magatehetetlen öregekről, akik egy élet fáradtsága után ismét rászorulnak valaki gondoskodására. Jézus Péter halálát is megemlíti. Mintha ezt mondaná: fiatalkorodban te döntöttél, de a szabadság egyre szűkebb lesz, azt kell megtanulnod, hogy életed nem a te kezedben van. Másvalaki rendelkezik fölötted. A Föltámadt a túlsó partról szólítja végül Pétert: Jöjj, kövess engem. Ne félj a haláltól, itt vagyok én, aki a dicsőségemből szólítalak, arról biztosítalak, hogy haláloddal nem a semmibe, hanem az örök életbe lépsz majd be.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap május 5-i számában