Zene nélkül nagyon sivár lenne az élet…

0
783

Nagyon szeretem az olyan énekhangot, amit százból is felismerni. Bár egy beérett énekes mögött kétségkívül rengeteg munka áll, az egyedi hangszín mégsem fejlesztés kérdése. Inkább mennyei adomány. És áldott, aki kibontakoztatja talentumát. Geréd Emőke, a debreceni Kodály Kórus énekese úgy hiszem különleges hangszínével egyben kiváló példa arra is, hogyan járható a tehetségkamatoztatás nem „rögmentes” útja.

Megvan az emlékeidben az az első kis ének, amit dúdolgattál? És az ehhez kapcsolódó érzés?

Nagyon jó kérdés! Nem emlékszem, hogy melyik volt az első kis ének, de a „Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni” dalocskát sokszor énekeltem, szerettem. Az elsőáldozásom kilencéves koromban volt, néhány énekre konkrétan emlékszem, és az érzésre is – nagyon boldog nap volt, csak úgy táncolt a lelkem.

Hogy mesélik a szüleid: „dalospacsirtának” születtél?

Édesanyám már akkor sokat énekelt nekem, amikor még a méhében voltam. Azt mesélték a szüleim, hogy nagyon hamar megtanultam beszélni, két-három éves koromra pedig sok mondókát, gyerekdalt és népdalt megtanultam. Nagyon szerettem énekelni. Az óvó nénim figyelt fel rám, ugyanis a napköziben akkor is dudorásztam, amikor játszottunk a gyerekekkel, vagy épp rajzoltunk. Megkérdezte az óvónő a szüleimet, gondoltak-e rá, hogy zeneiskolába írassanak.

Legkedvesebb gyermekkori emlékeid?

Nagyon szerettem vidéken nyaralni a nagyszüleimnél. Elvittek magukkal a szántóföldre, ápolgathattam a megsérült gerle galambot, megfoghattam a sündisznót, bárányokat és kiscsibéket simogathattam, sokat lehettem állatok közelében. A szomszéd gyerekekkel esténként szentjánosbogarakat gyűjtöttünk, fogócskáztunk. A legszebb gyerekkori élményeim közé tartozik a testvérem születése is, illetve a családi kirándulások, télen a szánkózások; nagyon szerettem, amikor édesapám húzott maga mögött a szánkón. 

Mikor lett világos számodra, hogy te énekléssel akarsz foglalkozni egész életedben?

Ez egy hosszú folyamat volt. 12 évig ugyanabban az iskolában tanultam, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban. Volt egy féléves próbálkozásom a hegedűvel, de nagyon nem szerettem. Ezt követte a zongora. Az utolsó négy évben már a szolfézs és az ének volt az első helyen. A kórus is meghatározó volt ez idő alatt, 11 évet énekeltem kórusban, akkor nem is sejtettem, hogy ez mennyire a hasznomra válik. Tizenegyedikes koromban még a Színművészetin is gondolkodtam, egy ideig színjátszó körre is jártam. Majd abban az évben, 2009 nyarán részt vettem a Csíkszeredai Régizene Fesztivál énekkurzusán. A kurzus folyamata és a zárókoncert élménye erősített meg abban, hogy én az énekléssel akarok foglalkozni ezentúl. Volt egy rövid időszak, amikor a klasszikus és a dzsesszének között vacilláltam – a klasszikus ének mellett döntöttem.

Merre „vitt a vonat” Csíkból?

Az érettségi után a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára felvételiztem. Tandíjas helyre vettek fel. Gondolkodtam azon is, hogy kihagyok egy évet, de közben néhány énekes ismerősöm a Nagyváradi Állami Egyetem Zeneművészeti Karát javasolta, és ajánlottak egy jó énektanárnőt is. A felvételi sikeres volt, az ajánlott tanárnő pedig az énekmesterem lett.

Az egyetemi évek különlegességén túl mitől volt meghatározó számodra Nagyvárad?

Isten kegyelméből nyolc szép évet tölthettem Váradon, amiért nagyon hálás vagyok. Szakmailag sokat adott ez az időszak, itt kezdtem kibontakozni, megismerni igazán önmagamat, a korlátaimat, a vágyaimat. A Nagyváradi Filharmónia Énekkarában kezdtem el dolgozni, négy évet énekeltem ott. Értékes barátságaim szövődtek Váradon, igazi ajándékok. Nagyon megszerettem a várost is, hiányoznak a jó kis Körös-parti séták, a Kanonok sor, a székesegyház. Lelkileg is itt erősödtem meg igazán. Szeretettel gondolok vissza a Szent Pál közösségre, a Vár-Lak Ifjúsági Központra, a bibliaórákra és a kedd esti imákra Vakon Zsolt atyával és Módi Blanka nővérrel, a szerdai szentségimádásokra a Szent József-templomban, az egyetemi lelkészségre Pék Sándor atyával, valamint a kollégiumi évekre és a kolis cicánkra, Mazsolára.

Tudtál te valamit kiskorodban: „Debrecenbe kéne menni…”, hisz mára állandó „munkahelyed” a debreceni Kodály Kórus. Mit jelent erre a kiváló énekkarra munkahelyként tekinteni?

Néhány évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy én itt fogok énekelni, dolgozni ebben a kórusban. 2016 novemberében nyertem felvételt az alt szólamba. Nagyon szeretek részese lenni a közös alkotásoknak. Változatos programunk van folyamatosan, van kihívás is, fejlődési lehetőség. Kiváló szólistákkal, karmesterekkel és zenekarokkal dolgozhatunk együtt, például rendszeresen közreműködünk a Savaria Barokk Zenekarral. 2018-ban felvettünk egy Orbán György-kórusművekből álló a capella lemezt, amely nagy koncentrációt igényelt, különleges élmény volt. Nagy áldás, hogy itt dolgozhatom!

Néhány „libabőrös pillanatot” fel tudnál idézni a mögötted álló énekes évekből?

Számtalan „libabőrös pillanat” van mögöttem. A koncerteket kezdés előtt mindig felajánlom Istennek, legyen az ő dicsőségére. Egy ilyen libabőrös élmény 2015-ben volt Budapesten, a zeneakadémián; Kodály Budavári Te Deum című művét adtuk elő Erdei Péter vezényletével, és ez volt a visszatérés(em) a zeneakadémia színpadán (az első koncertem itt gyerekkoromban volt, 11 évesen, az iskolakórussal). De felejthetetlen koncert marad az első fellépésem Ennio Morriconéval. Az egyetemi éveimből pedig különleges nyomot hagyott bennem a diplomakoncertem egyik pillanata, amikor Henry Purcell Dido és Aeneas operájából Dido búcsúáriáját adtam elő.

Ennio Morricone kortárs zeneszerzőt leginkább filmzenéi kapcsán ismerjük. Idős kora ellenére az utóbbi években is nagyszabású koncertturnékra indult, amelyeknek te is részese voltál. Mesélj egy kicsit ezekről a fellépésekről, „milyen ember” a nagy zeneszerző?

Igen, ez volt a negyedik Ennio Morricone-koncertturném (ez összesen 21 koncertet jelent). Most Krakkóban, Berlinben, Budapesten és Prágában léptünk fel. Megtiszteltetés, hogy a Kodály Kórussal és a Nagyváradi Filharmónia Énekkarával együtt dolgozhattunk a Maestróval. Az első koncertem volt a legemlékezetesebb, 2015 márciusában. Ekkor többször is könnybe lábadt a szemem, megható volt az első teltházas arénás élmény, és ahogyan a közönség köszöntötte a zeneszerzőt. Példaértékű számomra, hogy Ennio Morricone felesége, Maria néni, minden koncertjére elkíséri, a színpad mellett hallgatja és bátorítja a már 90 esztendős férjét. Ennio Morricone közvetlen, egyszerű ember. Bár sokat jár külföldre turnézni, nem költözött el az otthonából, Rómában élnek.

Veled együtt hiszem, tapasztalom, hogy az ének, a zene mintha szebbé, könnyedebbé tenné a hétköznapjainkat. Mitől lehet ez így?

Kodály Zoltán azt vallotta, hogy az éneklés felszabadít, javít a testi-lelki állapotunkon, figyelemre és fegyelemre szoktat, kedvet csinál a munkára, kifejleszti a csírájában minden emberben meglévő zenei érzéket.

A zenével minden érzelmet ki lehet fejezni, akár szavak nélkül is. Az már rajtunk múlik, mennyire élünk vele: énekelünk-e, milyen zenei neveltetést nyújtunk a gyerekeknek, milyen minőségű zenét hallgatunk, adunk-e magunknak élő koncertélményeket. Ezek mind szebbé, színesebbé, könnyedebbé tehetik a napjainkat. Azt hiszem, ének, zene nélkül nagyon sivár lenne az élet.

Mik a megosztható álmaid, vágyaid, Emő?

Vannak kicsi és nagy álmok, vágyak. A kisebb vágyak között szerepel, hogy megtaláljam Debrecenben a plébániám. Egyelőre a Szent László domonkos plébániát érzem a magaménak, keddenként taizéi imaórára járok ide. Szeretném továbbképezni magam szakmailag, idetartoznak a mesterkurzusok. Kipróbálnám magam operaszerepekben is, ha lehetőség adódik rá. Érzek egy hívást a gyerekek felé is, bár tanítani még nem szeretnék, de a zeneóvoda megfordult már a fejemben. Egy nagy, szerető családot szeretnék majd. Ez lehet, hogy viccesen fog hangzani, de ha már az álmoknál tartok… a jó vasúti közlekedés remek lenne a Debrecen–Csíkszereda útvonalon. Természetesen örülnék az autópályának is!

A pápalátogatás erejéig lehet, teljesül is a jó vasúti közlekedéssel kapcsolatos kívánságod… Hogy készülsz Ferenc pápa jövetelére? Mit jelent ez számodra – csíki származású, fiatal, gyakorló katolikusként?

Amikor édesanyám elmesélte a hírt, hogy Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat, nem is hittem el. El kellett telnie néhány napnak, és jó sok hivatalos cikk elolvasása után, a boldogságtól megrészegülve, elkezdődött az izgatott várakozás. 2016-ban részt vettem az Ifjúsági Világtalálkozón Krakkóban. Már akkor nagy hatással volt rám a szentatyával való találkozás. Különösen boldoggá tesz, hogy most az otthonomba látogat. Imával készülök a találkozásra, nagyon várom!

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here