A színház ereje

0
135
• Fotó: Biró István

Színházi fesztivál zajlik Kolozsváron, a 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi fesztivál. A 2018-as év a százéves évfordulók éve – mi más lehetne a fesztivál témája, mint a háború. Az első világháború végén ugyan – nagy áron – béke született, de sem tartósnak nem bizonyult, sem megoldást nem hozott. Száz éves az Erdély sorsát eldöntő egyezmény is, és ez sem a megkérdőjelezhetetlen tökéletes megoldást, a zavartalan, békét hozta el. A fesztivál igazgatója, Tompa Gábor így fogalmaz: „A kétségbeesésig fokozott rémület, ha cselekvő együttérzésre talál, súrolja a remény határait.” Majd így folytatja: „A háború különböző – korunkban egyre sokasodó, látható és láthatatlan – formáinak színpadi feldolgozása külön fejezetet nyitott a közelmúlt és a jelen színházi törekvéseinek történetében. Én leginkább a rémület színházának nevezném, ahol az erőszak által okozott szörnyű traumák egyfajta egyéni és közös »ördögűző« cselekvésre szólítanak mindannyiunkat. (…) Mondjuk ki a háborút, hogy megszabaduljunk tőle – magunkban és a külvilágban. Történjen minden a színpadon, hogy ne ismétlődjék meg a tükrözött »valós« világban, az Életben. Legyen békesség közöttünk!”

Occident Express • Fotó: Biró István

Ez az üzenet kiválóan egybecseng a katolikus egyházi év e szakaszával: Krisztus király ünnepe volt november 25-én, és december első napjaiban elkezdődik a béke királyának születésére való várakozás, karácsony böjtje, az advent. Így hát egy fajta lelkigyakorlat is most ez a fesztivál. A kínált előadások igazolják ezt a meg se fogalmazott elvárást, az első két nap nagyon konkrét, nagyon mai háborús helyzeteit megjelenítő előadások legalábbis. A bécsi Volkstheater november 23-án egy klasszikus görög Iphigénia Auliszbant és egy nagyon aktuális Occident Expresst hozott egy előadásban, szünettel elválasztva. Míg Euripidész drámájában a háborús áldozat értelmetlenségére láthattunk rá, a sokszor, sokat hangoztatott kötelező (de általában a másiktól elvárt, a másikra rótt) áldozat értelmetlen voltára, addig a Stefano Massimi jegyezte Occident Express a menekültek útját mint modern kálváriát járatja végig a nézővel. Az Anna Badora rendezte előadás érdekes kísérlet arra, hogy a társadalmat élesen megosztó történéseken egyrészt koherensen végigvezessen, másrészt szembesítsen a háttérben rejlő mozgatórugókkal, emberi okokkal, mindazzal, amit a politika és politikum-vezette propagandamédia nem mutat, mert nincs szeme az árnyalatokra.

Compassion. The History of the Machine Gun • Fotó: Biró István

Ha ezen előadás után megszólalni is nehéz volt, másnap, november 24-én a Compassion. The History of the Machine Gun című, Milo Rau jegyezte darab után a nézőből a szusz is kifogyott. Ez a kétszemélyes darab a svájci rendező-szerző és főszereplője, Ursina Lardi személyes helyszíni dokumentálódásának eredménye, Consolate Sipérius Belgiumban élő, afrikai származású színésznő közreműködésével játsszák. Számtalan előadás keresi ma a meglepőbbnél meglepőbb elemeket, mozgás, torna, változatosabbnál változatosabb eszközök – mellbevágó ez esetben egy óra 45 percet egyetlen hatalmas „szóáradatban” ülni, egy szeméttel, kacattal zsúfolt színpaddal szemben, ahol alig van mozgás, s amelyet egy hatalmas vetítővászon dominál, amin a két színésznőt monológjaik közben nagy, közeli képen – mint a képernyőn – bámulhatunk is, mintha otthon a tévé hírműsorát néznénk. Csakhogy itt ismét elhangzanak a hírműsorokból kimaradó részletek és kirajzolódnak az árnyalatok. A Közel-Kelet nyomorúsága után itt Afrika nyers valóságával szembesülünk. Bőséges merítést kapunk a ma is zajló mészárlások valóságáról, amiről kényelmes európai fotelünkből nem veszünk tudomást, sokkal kevesebbnek a hiányáért is hosszasan nyavalyogva. Európából, tekintsük azt kereszténynek, a világunk közepének akár, maximum némi együttérzésre futja, de milyen az és mennyit ér? Ezzel is szembesít az előadás, és azzal, valójában (európai) emberségünk meddig ér, meddig tart (ki)?

Consolate Siperius és Ursina Lardi • Fotó: Biró István

Bízzuk rá magunkat a fesztiváligazgató szavaira: „Akár a háború, a színház is két egymással szemben álló fél kölcsönös cselekvését feltételezi. Csak amíg előbbi megsemmisíti, az utóbbi az önvizsgálaton és közös felelősségen alapuló változtatás, átalakulás szükségességére irányul.” Reméljük, hogy nemcsak irányul, hanem valami kis változást, (belső) átalakulást el is indít.

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here