A jó mellett akarnak kitartani

Több magyarországi és erdélyi helyszínen, többnyire templomokban tartottak imaestet a tisztaságért október 17-én. 

0
1172
Szatmárnémetiben szentségimádáson imádkoztak fiatalok, jegyesek, fiatal házasok azért a kegyelemért, hogy mindig legyen erejük a keresztény értékek, az igazság mellett dönteni.
„Ma már olyan világ van…” – kezdte véleményének kifejtését az egyik fiatal tanúságtevő azon az imaórán, amelyet október 17-én este fél héttől tartottak a szatmárnémeti Zárda templomban a szerelem tisztaságáért. És valóban, mint ahogy ő maga, de utána többen is elmondták – tanúságtételben vagy elmélkedésekben -, tudatosan kell megítélni a jelenségeket, az irányzatokat, imádkozni kell azért, hogy ne csábítson el a világ kecsegtető hazugsága, a gyorsan múló öröm délibábja.

Tyukodi Beáta SJC ifjúsági referens illetve Barta Barnabás ifjúsági- és ministránslelkész köszöntése, buzdítása után állt ki két fiatal és beszélt szabadon arról, milyen nehézségeket élnek ők meg a hétköznapokban, de az imaóra megszólította a jegyeseket, fiatal- és idősebb házasokat. Imádkoztak a tiszta szerelemért, a párválasztásért, a házastársak kitartásáért egymás mellett…, mindezt az Oltáriszentség előtt, így az imaóra valójában szentségimádás volt. Többször elhangzott, add, hogy a jót válasszuk – és ez a kérés egyrészt a lelki erő kegyelméért szólt, másrészt pedig, hogy soha ne tévesszék szem elől, mi a jó, mi az örök jó, ami nem csak hirtelen tűnik annak. Isten örök vonzásában szeretnének élni, az Ő biztonságában, csapongásoktól és szélsőségektől mentesen, keresztény hitben – amiben erősíthette őket a szentségimádás, melynek végén szentségi áldásban részesítették a jelenlevőket.

Forrás: szatmariegyhazmegye.ro

Marosvásárhelyen a Szent Család Közösségi Házban találkoztak a fiatalok.

Fotók: Remeteszegi plébánia/ Facebook