Ivóban találkoztak az ötvenöt év fölötti kolpingosok

0
1207

A Gyulafehérvári Egyházmegye Kolping Családok Szervezete idén másodjára szervezte meg az 55 éven fölöttiek találkozóját. Az „55+” találkozónak idén is szervezetünk kedvenc létesítménye, az ivói Kolping Szabadidő Központ adott helyet. A résztvevők Maroshévízről, Medgyesről és Székelykeresztúrról érkeztek.

A találkozó szombaton délelőtt egy ismerkedő körrel kezdődött. Mivel a csapat egy része már tavaly is részt vett az eseményen, az újak hamar megtapasztalhatták a családias, befogadó légkört. Meghitt hangulatban zajlott a szentmise, amelyet Jánossi Imre zetelaki segédlelkész mutatott be. A szentmise végén elhangzott az Adolph Kolping szentté avatásáért szóló ima és a Kolping dal is.


A délutáni előadást, beszélgetést Péter Edit székelyudvarhelyi pszichológus vezette. Az ő irányításával az „otthon-itthon” kérdését boncolgatták a résztvevők, azaz, hogy hogyan élhetik/élik meg a lassan erejüket vesztő idősek az öregkort a szeretteik, családjaik körében, valamint az öregotthonokban. A pszichológusnő rámutatott arra, hogy az öregedés életszakaszára már aktív korban, azaz a produktív életfázisban készülni kell. Tudni kell elengedni a tevékeny időt, és tudni kell elfogadni az öregkort, tudni kell viselni a ráncokat. 


A gondolatébresztő beszélgetés csapatjátékkal zárult. A résztvevők megadott idő alatt otthont építettek. Ebből az építésből mindenki lelkesen vette ki a részét. 
Az ivói friss levegő meghozta a hatását, így a nap az esti miccssütögetéssel és a tűz melletti nótázgatással zárult. A résztvevők másnap még közösen elfogyasztották reggelijüket, utána pedig búcsút vettek egymástól, remélve, hogy egy év múlva újra találkozhatnak, illetve, hogy további társaikat is sikerül jövőre elhívni erre a találkozóra.

Joó Aniella

MEGOSZTÁS