A Glória nyitány a Földről az ég felé…

Ferenc pápa szerdai katekézise

0
1089
(Fotó: ANSA)

A múlt év novemberében megkezdett új katekézissorozatát folytatta Ferenc pápa a VI. Pál aulában tartott általános kihallgatása során, és most hetedik témaként a szentmise Glória énekét és a kollektakönyörgést elemezte. A Dicsőség éneke folytatja az angyalok karácsonyi énekét, válaszol az Isten földre lehajló szeretetére és a Földről száll fel az ég felé. A kollektakönyörgés pedig egybegyűjti a szentmise résztvevőinek a szándékait és az egyház nevében az Atyaisten felé fordítja a Fiú nevében, a Szentlélek által.

A Szentlélek erejében összegyűlt Egyház dicsőíti és kérleli az Atyaistent és a Bárányt

Beszéde kezdetén a pápa visszautalt a bűnbánati szertartást elemző utolsó katekézisére, amikor azt hangsúlyozta, hogy a bűnbánat segít bennünket levetni az önteltségünket és úgy mutatkozni az Úr előtt, amilyenek vagyunk valójában, annak a tudatában, hogy bűnösök vagyunk és annak a reményében, hogy ő megbocsát nekünk. Valóban, az emberi nyomorúság és az isteni irgalom találkozásából fakad fel a Glóriában kifejezett hála, „ami az egyház tiszteletreméltó ősi himnusza, és amivel a Szentlélek erejében összegyűlt egyház dicsőíti és kérleli az Atyaistent és a Bárányt” – idézett a pápa a „római misekönyv általános rendelkezéseiből” (53).

A dicséret érzelmei összeszövődnek az isteni jóakarat iránti bizalom fohászaival

A Dicsőség kezdete megismétli az angyalok énekét, ami Jézus betlehemi születésekor hangzott fel, mint a Föld és az ég örömteli összeölelkezése. Ez az ének magába von minket is, akik imádságra gyűltünk össze: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. Ezt dicsérő felkiáltások, imádások és hálaadások követik, melyek a mindenható Atyaisten és az ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus, a világ bűneit elvevő Bárány felé fordulnak. A himnuszt átható dicséret érzelmei összeszövődnek az isteni jóakarat bizalommal teli fohászával, hogy mindez aztán szentháromságos dicsőítéssel záruljon, mely az egész liturgikus ünneplést jellemzi. Elmondhatjuk, hogy az advent és nagyböjt kivételével vasárnaponként, vagy más ünnep alkalmával elmondott vagy énekelt Glória nyitányt jelent a Földről az ég felé, válaszul az ég Földre hajlására – emelte ki a pápa.

Személyes szándékokkal vegyünk részt a szentmisén!                

A Dicsőség éneke után, vagy amikor ez nincs, rögtön a bűnbánati szertartást követően, az imádság egy sajátos formát ölt, amelyet „kollektának” hívunk, és ami által kifejezésre jut a mise szertartásának alapvető jellege, mely a liturgikus év napjai és időszakai szerint változnak (vö 54). A „Könyörögjünk!” felhívással a pap arra buzdítja a híveket, hogy vele együtt tartsanak csendet, azzal a céllal, hogy tudatosítsák azt, Isten jelenlétében állnak, és mindenki szívében felbukkanjanak azok a személyes szándékok, amelyekkel részt vesznek a szentmisén – hangsúlyozta a pápa, majd rögtönözve így foglalta össze a gondolatát: A pap „könyörögjünk!” felhívására mindenki csendben megfontolja, hogy mire van szüksége, és mit szeretne kérni.

A szent csendben meghalljuk a szívünk és a Szentlélek szavát

A csend nem korlátozódik a szavak hiányára, hanem a készenlétet szolgálja mások hangjának a meghallgatására: először a mi szívünkét, aztán a Szentlélekét. A liturgiában ugyanis – fejtette ki a pápa – a szent csend mindig az adott pillanattól függ: „A bűnbánati szertartás során és az olvasmány és a homília után van egy felhívás annak a rövid megfontolására, amit éppen hallottunk. Éppúgy a szentáldozás után buzdítsunk a benső dicsérő imára és fohászokra!”. Tehát a kezdőimádság előtt, a csend segít bennünket az összeszedettségünkben és annak a megfontolásában, hogy miért is vagyunk ott. Ebből ered a lelkünk hallgatása, hogy megnyíljunk az Úr előtt. Talán fáradságos napok, örömök vagy fájdalmak után érkezünk a templomba és ezt el akarjuk mondani az Úrnak, kérve a segítségét, hogy álljon mellénk, hiszen vannak beteg családtagjaink és barátaink, akik nehéz próbatételeket élnek át, ezért rábízzuk az Istenre az egyház és a világ sorsát. Ezt szolgálja a rövid csend, mielőtt a pap, összegyűjtvén mindenki szándékát, hangos szóval kifejezi Istennek mindenki nevében a közös imádságot, mely lezárja a bevezető szertartásokat, miközben ténylegesen összegyűjti az egyes imaszándékokat. Élénken ajánlom a papoknak – fordult feléjük közvetlenül a pápa –, hogy vegyék figyelembe ezt a szent csendet, melyet akár öntudatlanul is elmulaszthatunk. Ne siessenek a szent csenddel! Enélkül a csend nélkül  ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy elhanyagoljuk a lelkünk összeszedettségét.

Krisztus maga az imádkozó és egyúttal ő maga az imádság!

Mi is a tartalma ennek az imádságnak? – tette fel a kérdést a Szentatya. Röviden szólva: annak tartalma a dicséretből a kérő könyörgés felé halad. Általában bibliai témák ihletik és két fő részből áll: mindenekelőtt Isten nevének a segítségül hívását jelenti, annak az emlékezetében, amit ő értünk tett; a második szempont pedig a fohász, a kérés, melyben közbenjárásáért folyamodunk. Ősi hagyomány szerint a liturgikus imádság az egyház nevében az Atyaisten felé fordul a Fiú nevében, a Szentlélek által, amit jól kifejez a kollektát lezáró szentháromságos formula használata. A pap kiterjesztett kézzel fohászkodik: ez az „orans”, az imádkozó magatartása, melyet a keresztények az első századoktól kezdve felvettek, és aminek tanúbizonyságát a római katakombák freskóin látjuk. Ez pedig Krisztus követését jelenti, aki a kereszt fáján kitárt karral imádkozott. Ő maga az Imádkozó és egyúttal ő maga az Imádság! A keresztre feszítettben ismerjük fel a papot, aki felajánlja a neki tetsző kultuszt, vagyis a gyermeki engedelmességet az Atyjának.

Bárcsak lenne a liturgia mindnyájunk számára valódi imaiskola!

A római szertartások könyörgései tömörek, de nagyon gazdag a tartalmuk, amikről nagyon szép elmélkedéseket lehet végezni. Utólagosan átelmélkedni ezeket, akár a misén kívül is, segít bennünket annak a megértésében, hogyan forduljunk az Istenhez, mit is kérjünk tőle, milyen szavakat használjunk. Bárcsak lenne a liturgia mindnyájunk számára valódi ima-iskola! – zárta le ezzel a kéréssel katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás során.

(vl)/Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS