A valóság mint álom és az álom mint valóság. A Vakok kolozsvári előadása

0
952
Vakok (Fotó: Biró István)

„Vakság az, amikor nem látunk, és vakság az is, amikor nem akarunk látni. A szem előtti vízfüggöny lehet választás kérdése is. Csalás nélkül senki nem tudja felidézni a saját tenyerén végigfutó vonalakat.”
2017. május 17-én mutatták be a kolozsvári színház újabb produkcióját, amelyet a Sepsiszentgyörgyről indult Nagy Botond rendezett Maurice Maeterlinck Vakok (Les Aveugles) című 1890-es darabja alapján, más szövegek, szövegrészek, improvizációk beemelésével. Nem a darab egy klasszikus előadását kínálja, inkább egy performanszba vonja be a nézőt. Az előadás időtartama szinte két és fél óra (szünet nélkül), a produkció létrehozói 16 éven felülieknek ajánlják, úgy gondolom, főleg azért, mert ehhez az előadáshoz szükséges némi élettapasztalat és érettség.

Maeterlinck belga flamand, mégis franciául írt egész életében. Műveiben kiemelten foglalkoztatja a halál, az élet jelentése. A szimbolista irányzat jellegzetes képviselőjének tartja a közvélemény, bár élete különböző korszakaiban némileg más hatások is érvényesültek műveiben, az egzisztencializmus felé mozdult, a későbbiekben az abszurd előfutárának is látták. Alapvetően meghatározta gondolkodásmódját az a tény, hogy 1874. szeptemberében beíratták a Sainte-Barbe jezsuita kollégiumba. Sajnos a katolikus intézmény ellenérzést fejlesztett ki benne, ugyanis ott irodalomórán (és nemcsak) kigúnyolták a francia romantika alkotásait, az iskola falain belül csak vallásos tárgyú darabokat adtak elő, és ez a kamaszfiú bontakozó egyéniségét rosszul érintette, ez ellen lázadt aztán egész életében. Pedig a metafizika, transzcendencia kérdései nagyon foglalkoztatták, a miszticizmus irányában talált meglehetősen fatalista válaszokat. Az iskolai élményei annyira mély nyomot hagytak Maeterlinckben, hogy mély ellenérzés alakult ki benne a katolikus egyházzal, de minden intézményes vallással szemben. A miszticizmus tanulmányozása mellett a katolikus egyházat ostorozó esszéket írt, ezekben a világtörténelem meghamisításával vádolta a katolikus egyházat. Közben pedig az élet értelmének keresése minden művét áthatja, leghíresebb, legismertett darabja, A kék madár (L’Oiseau bleu, 1908), a boldogság kérdésének szimbolista megoldását nyújtja. A Vakokkal egy évben született A hívatlan vendégben (L’intruse, 1890) is megjelenik a látó vak és a nem látó látók ellentmondása: ott egy szülő anya életéért aggódnak a családtagok, s egyedül a vak nagyapa képes érzékelni „egy láthatatlan látogatót” – a Halált. A vakokban egy pap, egy lelkész sétálni viszi egy intézet vakjait, akik magukra maradva lépteket hallanak, az egyetlen látót, a csecsemőt felemelik, hogy lássa a közeledőket: a léptek közéjük érnek, aztán semmi. A darabban tételesen benne van: a „vak jobban lát, mint az élő, mert felfogja egy Magasabb Rendű jelenlétét”. A tizenkét vak ember beszélget, miközben az erdőben, egy szigeten várják vezetőjük visszatérését. Végül kiderül: a lelkész meghalt. A vakok kétségbe esnek, majd torz nyugalomba, mindennek a feladásába süppednek.

A kolozsvári Vakok című előadás a színpadon berendezett stúdióban játszódik. Elsőként a medence tűnik fel, majd a mellette levő bárpult, a háttérben a tusolófülkék. Egyszer csak a sötétből elővillan a luxus spa felirat. Egy szórakozóhely, klub, mulató hangulatát idézi a hangos zene, a félhomály, a felszálló füst, a bárpultnál fogyasztható koktél. Nincs egységes cselekmény, ahogyan az alkotók előre jelzik a műsorfüzetben: ez kollázs, nemcsak abban az értelemben, hogy az alapszövegbe vendégszövegek és improvizációk ágyazódnak, hogy a darab már eleve egy Pilinszky-vers angol fordításának kivetített szövegével indul. Kollázs abban az értelemben is, hogy a szereplők a maguk életében is hol jelen vannak, hol csak mímelik, illetve abból is kollázst látunk, még akkor is, ha mindenik szereplőnek van egy-egy „nagyjelenete”, amelyből ezt-azt megtudhatunk a személyes történetéből, gondolkodásmódjáról, cselekvései mozgatórugóiról. Ezek a magánszámok, amelyek minden szereplőt mint színészt, mint a színházzal valamiféle profi viszonyban levő alkotót is megmutatják, külön érdekességei az előadásnak, egyfelől „kiszólnak” a darabból, másrészt azonban ez az első látásra meghökkentő, zavarba ejtő momentum személyes, hozzáad a kavalkádszerű egészhez. Az egységes egészből kiemelkedik néhány szereplő „magánszáma”. Talán szubjektív a válogatás, de nagyon tetszett Marosán Csaba némajelenete, hiszen hozzá intézett kérdésekre csak mimikával reagál, mégis tökéletes hangulatképet kapunk a kutyamaszkban kiteljesedő életről. Bodolai Balázs hajlékonyságára és fejlett testkultúrájára többször rácsodálkozhattunk, most alakítása azért is emelkedik ki a többi remek alakítás közül, mert jó érzékkel kerüli el a túlzást, a penibilitást, hiteles, humoros, anélkül, hogy túl sok, kínosan bohócos lenne. Kató Emőke maszkja annyira jó, hogy fel sem ismertem, hangokkal játszik, egy értelmes szót se mond „magánszámáig, s ezt egészen kivételesen teszi: egy szót sem értünk, mégis érthető.

Az egyéni jelenetek végeredményben az alapszöveget és -helyzetet adó Vakok darabot is jól egészítik ki, amennyiben a tapogatózó, elveszett és helyüket kereső szereplők portréját kiteljesítik. Kulcsmondatok a műsorfüzetbe is kiemelt párbeszéd mondatai: „Néha azt álmodom, hogy látok.” „Én csak akkor látok, ha álmodom.” Összefoglalja az előadás lényegét, a részekből, mozaikkockákból álló és igazából össze sem álló egészet, amivel ez a produkció jellemzi világunkat, benne egyéni, közösségi létezésünket. Látunk, valójában? Álmot látunk? Elhitetik velünk, hogy az álom, amit elénk varázsolnak, a  valóság? Jó ez nekünk? Otthon vagyunk-e benne? Nem vagyunk-e közelebb önmagunkhoz, ha nem látunk, csak álmodunk?

Vakok. Hommage à Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János & Pier Paolo Pasolini. Rendező: Botond Nagy. Díszlet: Carmencita Brojboiu, jelmez: Márton Erika, zeneszerző: Kónya-Ütő Bence, koreográfus: George Pop, videó: Rancz András, dramaturg: Kali Ágnes, fényterv: Erőss László, rendezőasszisztens: Veres Emőke, ügyelő: Bocsárdi Ákos. Szereplők: Viola Gábor, Váta Loránd, Szűcs Ervin, Sigmon Rita / Ötvös Kinga, Platz János, Marosán Csaba, Kicsid Gizella, Kató Emőke, Kántor Melinda, Imre Éva, Farkas Loránd, Bodolai Balázs, Árus Péter, Albert Csilla.

Bodó Márta

 

 

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here