Tanúságtétel az ártatlanság mellett

0
331
Fotó: Eőri Szabó Zsolt

Tóth Ilonát, a budapesti Domonkos utcai kórház önkéntes vezetőjét 1956-ban letartóztatják. 1957-ben volt a forradalom utáni megtorlás legelső, egyetlen nyilvános pere, hogy a kádári rendszer bebizonyíthassa a világnak: Budapest utcáin nem ártatlan fiatalok harcoltak Magyarország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözők gyilkoltak ártatlan kommunistákat. A Moszkva közvetlen irányításával megrendezett színjátékper a huszonnégy éves medika, Tóth Ilona beismerő vallomásával és kivégzésével ért véget.

Április 6-án este 7 órától a budapesti Nemzeti Színház társulata ezt a kirakatpert hozta el, mutatta be a kolozsvári közönségnek Szilágyi Andor Tóth Ilonka (Nemzeti Színház. Rendező: Vidnyánszky Attila) című darabjában. A vendégelőadás Magyarország kolozsvári főkonzulátusának közreműködésével jött létre.

A darab műfajmegjelölése: tanúságtétel. Nem színmű, még csak nem is tragédia, hanem tanúságtevés az ártatlanság mellett, a gyilkos hatalom ellenében. A darab szereplői közül sokan – köztük Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly – a forradalmi események résztvevői, tanúi voltak. De nem is ez a lényeg. Nem annyira ez a személyes érintettség viszi a hátán a darabot. Mert a nézők közül bárki, aki közvetlenül nem élte át az ’56-os eseményeket – és a kolozsvári nézők közül minden bizonnyal ők vannak többen –, megrendül, látva a részletesen kibontott eseményeket, a hatalom általi megrendezésnek ezt a pokoli kelepcéjét.

1956-ról és köztük Tóth Ilona kirakatperéről nem lehet érzelemmentesen beszélni, sőt talán az érzelmi érintettség az egyetlen adekvát hozzáállás. Persze ahhoz, hogy egy darab bármilyen érzelmi azonosulást kiváltson, elengedhetetlen a technikai tudás, a kidolgozottság, a szakmai színvonal. Rendkívül erős színészi játékot és rendezői koncepciót valósított meg a budapesti Nemzeti Színház társulata. Ha szakmai nézőpontból próbáljuk megfogni a lényegét, azt mondhatjuk: az összetettségen, a párhuzamos világokon, az idősíkok egymásba játszásán alapult. A nézőt egy percre sem hagyta üresjáratban. Tóth Ilonka egyéni szenvedésével egyidejűleg a háttérben futnak az 1957-es május elsejei felvonulások – tapssal, zászlólengetéssel, virágdobálással – közben a kiscserkészek rosszalkodni próbálnak, a virágárusnő Kádárról mesél anekdotákat. Az élet a természetes vágyaival, történéseivel maga  is a művi, mesterséges színjáték kicselezésére törekszik.

Mondanunk sem kell, a kelepcébe fogott ártatlan fiatal lány sorsával párhuzamosan megrendezett világok a hazugságot a legkiélezettebb formában mutatják meg. A kint: a napsütéses győzelmi indulók és bent: Tóth Ilonka cellabeli pokoljárása közül a bentnek van igaza. Még csak nem is az ártatlanság, hanem a szenvedés jogán. Mert a hatalom módszere pofonegyszerű. A fizikai és lelki terror számos eszközével megtörni az élete kezdetén álló fiatal lányt egészen addig, amíg azt mondja, amit a hatalom akar. A darab, s vele együtt a történelmi helyzet akkor érkezett az abszurditás végpontjára, amikor egy színtiszta humorszituációt iktat be, ami mégsem mosolygásra, sokkal inkább fájdalomra indít. A vádlottak padján álló medika jobban tudja, kiigazítja a bíró mondanivalóját – hiszen egy szövegkönyv ez is –, a háttérben a kamera mindent vesz, a riporter fontoskodik, hogy mi lenne a legjobb beállítás. Tóth Ilona már megtört ekkor, de a memóriája, az intellektusa mintegy külön életet élve, működik.

Tóth Ilonka a darab által megrendezett perben szóról szóra ugyanazt mondja, mint az eredeti perben – ami archív felvételen elérhető bárki számára. A perjelenetben a háttérben vetítve fut is a felvétel. Az eredeti felvételen talán még jobban látszik, hogy Tóth Ilona  mennyire százszor átrágott, betanultan gépies, érzelmi viszonyt már nem keltő szavakat mond, megjelenése szinte már összeszedett, konszolidált. Itt már nincs tétje a dolognak, nem is róla mint személyről van szó. Tóth Ilona itt már csak egy név, a név mögötti személy már nem létezik.

A darab valóban tanúságtétel volt: kiállás a személyiség mellett. Mélységes részvét a személyiség törékenysége fölött, amikor fokról fokra mutatja meg a személyiség széthullását. Amikor már a sors is eltörlődik, mert nincs választás.

 

Szereposztás:

Tóth Ilonka: Waskovics Andrea e.h.; Tóthné, Tóth Ilona édesanyja: Bánsági Ildikó; Lódi, idős rendőr: Bodrogi Gyula; Molnár György ügyész, Radó Zoltán bíró: Csurka László m.v.; Grisin, szovjet alezredes: Dózsa László m.v.; Szerov, szovjet tábornok: Mécs Károly m.v.; Riporter: Rubold Ödön m.v.; Kardos János ügyvéd: Szélyes Ferenc m.v.; Virágárus: Voith Ági m.v.; Szentgáli nyomozó főhadnagy, volt ÁVH-s: Bakos-Kiss Gábor, valamint a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének hallgatói.

 

  Lakatos Fleisz Katalin

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here