A reményben legyünk derűsek!

Ferenc pápa szerdai katekézise

0
80
Forrás: Vatikáni Rádió

A keresztény ember reményéről szóló katekézisében Ferenc pápa a Szent Péter tartott általános kihallgatás során ezúttal „a reményben való örvendezés” témájáról elmélkedett. Alapigeként Pál apostol római levelének tizenkettedik fejezetéből olvasták fel a világnyelveken a következő buzdítást: „Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet” (Róm 12,9–13).

A szeretet legmagasztosabb hivatásából ered a reménység

Krisztus nagy parancsolatára, a szeretetparancsra utalt Ferenc pápa beszéde kezdetén: „Szeressük az Istent teljes szívből, teljes lélekből és teljes elméből, a felebarátunkat pedig mint saját magunkat” (vö. Mt 22,37–39), vagyis hivatásunk a szeretetre szól. Ez a legmagasztosabb hivatásunk és ehhez kapcsolódik a reménységbeli öröm. Aki szeret, annak van reménybeli öröme, hogy találkozik a nagy szeretettel, aki maga az Úr. A pápa, utalva a felolvasott páli szakaszra, arra figyelmeztetett, fennáll a veszélye annak, hogy szeretetünk képmutatóvá válik. Éppen ezért kell kérdőre vonni magunkat, hogy mikor történik meg ez a képmutatás? És miképpen lehetünk biztosak abban, hogy a szeretetünk őszinte és a karitászunk hiteles? Hogy nem színleljük a szeretetszolgálatunkat és hogy a szeretetünk nem egy tévésorozat, hanem őszinte és erős szeretet!” – tette hozzá szabadon a pápa.

A képmutatás betolakodhat bárhová, még a szeretetünkbe is

A képmutatás betolakodhat bárhová, még a szeretetünkbe is. Ez akkor igazolódik be, amikor a szeretetünk érdekhez kapcsolódik, személyes érdekeinkhez, és mennyi ilyen szeretetérdekünk van! – jegyezte meg a szentatya. Amikor a látszólag önfeláldozó szeretetünk valójában magamutogatás vagy éppen viszonzást várunk: na ugye, milyen derék vagyok én! – mondjuk. De nem, ez képmutatás! – szögezte le a pápa. Máskor meg olyan dolgokra törekszünk, amelyek jól láthatóak, hogy villogjunk az okosságunkkal és tehetségünkkel. E mögött valójában egy hamis, önbecsapó eszme áll, amit úgy is mondhatunk, hogy ha szeretünk, akkor jók vagyunk. Mintha a karitász az egy emberi teremtés lenne, szívünk gyümölcse. A karitász azonban mindenekelőtt kegyelem, ajándék. Az, hogy szerethetek, az Isten ajándéka és ezt kérni kell! Ő pedig szívesen adja, ha kérjük tőle. A karitász tehát kegyelem. Nem abban áll, hogy bennünket tüntessen föl, hogy mik vagyunk, hanem azt, amit az Úr ad nekünk és amit szabadon befogadunk. Nem is tudjuk kifejezni ezt a másokkal való találkozás során, ha előbb az nem fogant meg bennünk Jézus irgalmas és szelíd arcával való találkozás során.

Amit a testvéreinkkel megtehetünk, az válasz mindarra, amit az Isten tett és továbbra is tesz értünk

Pál arra hív minket – folytatta a pápa –, hogy bűnösként ismerjük el magunkat, mert szeretetünk a bűn pecsétjét hordozza. Ezzel egyidejűleg azonban egy új üzenet hordozója lesz, a reménység üzenetéé. Az Úr megnyitja előttünk a szabadulás útját, az üdvösség útját. Lehetőség nyílik arra, hogy mi is megéljük a szeretet nagy parancsolatát, hogy az Isten szeretetének eszközei legyünk. Ez akkor történik meg, amikor engedjük, hogy a feltámadt Krisztus meggyógyítsa és megújítsa a szívünket. A föltámadt Úr ugyanis köztünk és velünk él, ő képes meggyógyítani a szívünket, megteszi ezt nekünk, ha kérjük tőle. Megengedi nekünk, minden kicsinységünk és szegénységünk ellenére, hogy megtapasztaljuk az Atya együttérzését és hogy megünnepeljük szeretetének a csodáit. Innét érthető, hogy mindaz, amit a testvéreinkkel megtehetünk, az válasz mindarra, amit az Isten tett és továbbra is tesz értünk. Sőt Isten maga, miközben lakást vesz a szívünkben, továbbra is közel jön és szolgál mindenkit, akikkel a mindennapjaink útja során találkozunk, kezdve az utolsókkal és a rászorulókkal, akikben elsőként felismeri magát.

Pál arra buzdít, hogy becsüljük meg a kicsi, egyszerű és hétköznapi dolgokat

Pál apostol a felolvasott szavaival nem akar szemrehányást tenni nekünk, hanem sokkal inkább buzdít és felszítja a reményt bennünk. Mindnyájan megtapasztaljuk ugyanis, hogy nem éljük meg teljesen, ahogy azt meg kellene tennünk, a szeretet parancsolatát. Szükségünk van arra, hogy az Úr állandóan megújítsa szívünkben ezt az adományát, végtelen irgalmának tapasztalatán keresztül. Így adódik, hogy eljutunk a kicsi, egyszerű és hétköznapi dolgok megbecsüléséhez és ezáltal leszünk képesek szeretni egymást, ahogy az Úr szeret minket, javunkat akarva, vagyis hogy szentek, Isten barátai legyünk. Ekkor megelégszünk annak a lehetőségével, hogy közel menjünk ahhoz, aki szegény és alázatos, ahogy ezt Jézus teszi bármelyikünkkel, amikor távol vagyunk tőle, hogy lehajoljunk lábukhoz, miként ő, az irgalmas szamaritánus tette.

Szívünk abban az örvendező reményben él, hogy megoszthatjuk a testvéreinkkel, amit naponta az Úrtól kapunk

Mindaz, amit Pál apostol tanít, arra a titokra emlékeztet bennünket, ami által derűsek és örömteliek leszünk a reménységben, hiszen tudjuk, hogy az Isten szeretete minden körülmény között megmarad. Ekkor pedig a szívünk, melyet az Isten szeretete meglátogatott és lakást vett benne, abban az örvendező reményben él, hogy megoszthatjuk a testvéreinkkel mindazt a keveset, ami a miénk és amit naponta az Úrtól kapunk – fejezte be szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here