Advent 1. vasárnapja

0
750

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.

Elmélkedés:

Miért vagyunk a világon? A katekizmus alapvető kérdése ez: miért vagyunk a világon? Azért (fújtuk a választ kórusban kisgyermekekként a hittanórákon), hogy: Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ezáltal a mennyországba jussunk. Amióta csak öntudatra ébredtünk, azóta egyfolytában életünk e végső célját, vagyis őt keressük, s ezért vele – a bűnök miatt beálló kisebb-nagyobb megszakításokat leszámítva – állandó párbeszédben vagyunk. Ennek az Isten és ember közötti párbeszédnek évről évre visszatérő szép időszaka és lelket finomító alkalma a karácsony előtti négyhetes advent, az Úrjövet. A kérdéseinkre válaszoló, hozzánk beszélő Isten útmutató és eligazító tanítását mindig a szentmiséken felolvasandó bibliai olvasmányokon keresztül kapjuk.

Advent első vasárnapja első olvasmányának szerzője Izajás próféta. Mit tanít általa Isten? Azt, hogy addig, amíg őt nem vesszük figyelembe, s csak öntelt emberek irányítják az eseményeket, akik nem engedik érvényesülni a Tízparancsolatban meghirdetett erkölcsi elveket döntéseikben, addig a háborúskodásoknak nem lesz vége. Azok a békekötések, amelyeket egy-egy háború befejeztével tárgyalóasztalok mellett a politikusok formailag megteremtenek, hosszabb távon előidézői újabb békétlenségeknek. (A latin mondás ezt így fejezi ki: Si vis pacem, para bellum, azaz: Ha békét akarsz, készülj a háborúra.) A december elsejei román nemzeti ünnep kapcsán például mi a Párizs melletti trianoni békekötésre és annak nagyon szomorú következményeire gondolhatunk. Mindaddig, amíg lesznek győztesek és legyőzöttek, a másik feletti hatalom megszerzése, illetve az elszenvedett vereség miatti visszafizetés gondolata nem hagyja nyugton az embereket, s így aztán ugyanaz a nap öröm és gyász egyszerre – két nép életében.

A szentlecke szerzője Pál apostol. Általa Isten arra az alapvető magatartásformára emlékezteti a rómaiakat, amelyre ők a keresztség szentségének felvételekor ünnepélyesen vállalkoztak. Ám a kereszteléskor tett fogadalom csak üres szó marad, ha hitüket és reményüket a megpróbáltatás idején nem képesek megélni a mindennapokban. Ezért józanságra, tehát a sötétség cselekedeteinek a felszámolására és a világosság tetteinek a végrehajtására buzdítja őket, s azt tanítja valamennyiünknek: Krisztussal és a megváltással elérkezett az üdvösség órája. Az ószövetségi várakozás és a sötétségben való tapogatózás helyett itt van Krisztusban a világosságot árasztó Nap. Testamentumként ránk hagyott evangéliumában mindannyian felismerhetjük Isten megváltó üzenetét és erkölcsi mércét fölállító követelményét. Az erkölcsi törvény gyakorlati megvalósítása pedig nem egyéb, mint Krisztusba való „beöltözés”, vagyis az ő szellemiségének és cselekedeteinek gyakorlati követése. Ilyen értelemben minden egyes advent előkészületi alkalom a vele való végleges találkozásra.

Az evangéliumban Jézus maga oktat mindannyiunkat: lesz ugyan végelszámolás és isteni számonkérés, de ő előzőleg mindenhonnan, bárhol is éljenek, összegyűjti övéit. A (mezőn és a malomban dolgozó) két-két emberre való hivatkozás az evangélium szövegében figyelmeztetésének a komolyságát jelzi, s semmiképpen sem azt akarja mondani, hogy az emberiség fele üdvözül, a másik fele pedig elkárhozik.

Az a hívő ember, aki eljut Krisztus tanítása nyomán e felismerésig, a zsoltárossal a szentmise bevezető énekét nyugodtan ajkára veheti: „Lelkem hozzád emelem, Istenem, benned bízom, ne valljak szégyent! Ne ujjongjon ellenség fölöttem, hiszen aki benned bízik, nem csalatkozik”. Innen már csak egy lépés a bevezetőben fölvetett miért vagyunk a világon kérdés megválaszolása: azért, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és egykor hozzá eljussunk.

Jakab Gábor

MEGOSZTÁS