Ferenc pápa bezárta a szent kaput és lezárta a szent évet

0
740
Forrás: Tiziana Fabi/pool photo via AP

A szentatya november 20-án délelőtt ünnepélyes szentmise keretében zárta le az irgalmasság szent évét. A mise elején bezárta a Szent Péter-bazilika kapuját, a mise végén pedig átadta az egyetemes egyházat képviselő mintegy húsz személynek az évet lezáró apostoli levelét – adja hírül a Magyar Kurír.

Az irgalmasság jubileumi szent éve lezárása alkalmával a Szentháromság segítségül hívása után a következő imádságot mondta el a Szent Péter-bazilika átriumában a még nyitott szent kapu előtt: „Ó, Atyánk, szent és mindenható a szeretetben, aki a te Fiadban, a Szűz Máriától született Jézusban kinyilvánítottad végtelen irgalmasságod arcát, nézz jóságosan az imádságban összegyűlt egyházra a jubileumi szent év lezárásakor. Miközben hálásan elismerjük a tőled kapott kegyelmi ajándékokat, valamint a szóban és tettben való tanúságtételre hívó bátorításodat, továbbá irgalmas szereteted gyengédségét, bezárjuk a szent kaput. A megszentelő Lélek újítsa meg reménységünket a megváltó Krisztusban, aki mindig nyitott kapu azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt, egyetlen kapu, aki az eljövendő országba vezet bennünket. Teremtő és szerető Atyánknak, a mi királyunk és Urunk, Jézus Krisztus által, a vigasztaló Szentlélekben, minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Ámen!”

Az imádság után Ferenc pápa a virágfüzérrel ékesített szent kapu szárnyait becsukta, és ezzel a szimbolikus gesztussal véget ért az irgalmasság rendkívüli jubileumi szent éve.

Ferenc pápa homíliájában a következőket mondta: „Jézus országa valóban nem e világból való (vö. Jn 18,36); de benne találunk megváltásra és bocsánatra, ahogyan Pál apostol mondja a szentleckében (vö. Kol 1,13–14). Mert az ő országának a nagysága nem a világ szerinti hatalom, hanem Isten szeretete, olyan szeretet, amely képes elérni és helyreállítani mindent. E szeretet által Krisztus egészen leereszkedett hozzánk, osztozott emberi nyomorunkban, átélte legmélyebb állapotunkat: az igazságtalanságot, az elárultatást, az elhagyatottságot; megtapasztalta a halált, a sírt, az alvilágot. Ily módon a mi királyunk a világmindenség határáig elment, hogy átöleljen és megmentsen minden élőt. Nem ítélt el minket, de nem is hódított meg minket, sosem tett erőszakot szabadságunkon, hanem azzal az alázatos szeretettel nyitott utat magának, amely mindent megbocsát, mindent remél, mindent elvisel (vö. 1Kor 13,7). Egyedül ez a szeretet győzte és győzi le nagy ellenfeleinket: a bűnt, a halált és a félelmet. (…) Nagyon sok zarándok haladt át a szent kapun, és a híradások lármája nélkül megízlelték az Úr hatalmas jóságát. Mondjunk köszönetet ezért, és emlékezzünk: azért nyertünk irgalmat, hogy az irgalmasság érzelmével eltelve mi magunk is az irgalmasság eszközeivé váljunk! Haladjunk tovább ezen az úton, együtt! Kísérjen minket Szűz Mária, ő is ott volt a kereszt közelében, ő ott szült meg minket az egyház gyengéd anyjaként, aki mindenkit szeretne egybegyűjteni palástja alá. Ő a kereszt alatt látta, hogy a jó lator bocsánatot nyer, és Jézus tanítványát fiává fogadta. Ő az irgalmasság anyja, akire rábízzuk magunkat: irgalmas szemei elé vihetjük életünk minden helyzetét, minden imánkat, és biztosak lehetünk, hogy nem maradunk válasz nélkül.”