2024. szeptember 13.

Boldog Antal Veronika

Boldog Antal Veronika liturgikus emléknapja augusztus 24-én van. Antal Veronika 1935. december 7-én született a Neamț megyei Nisiporeştiben. Alig kezdett beszélni, édesanyja, de főleg nagymamája, Zarafina a kislányt korának megfelelő imádságokra tanította. A helyi általános iskolában végzett négy osztályt, ezt követően a családjának segédkezett, dolgozott a földeken és a ház körül. Tizenhat évesen kérte felvételét a templom énekkarába, és a Szűz Mária Lovagjai (Militia Immaculatæ) közé. Veronika ekkortájt már komolyan gondolkodott azon, hogy Istennek szentelje az életét, ám hiába kérte felvételét a faluban működő Assisi Szent Ferenc Missziós Nővéreinek Kongregációjába, mivel a rendet  feloszlatta a román államhatalom.

Hivatását szem előtt tartva, lelkiatyja, Donea Alajos tanácsára felvételét kérte Szent Ferenc világi harmadrendjébe, és tisztasági magánfogadalmat tett. Minden nap részt vett a szentmisén, és mivel a falu filia volt, a halasfalvi (Hălăucești) plébániatemplomig Veronika nyolc kilométert tett meg falusfeleivel hetente többször is, hogy a szentmisén részt vehessen. 1954. augusztus 24-én bérmálkozott társaival együtt. A szentmise után, akárcsak máskor, segédkezett a sekrestyési teendők elvégzésében, majd egyik halasfalvi barátnőjénél ebédelt. Falusfelei hazaindultak, és Veronika megígérte, hogy nemsokára utoléri őket. Út közben a rózsafüzért hangosan imádkozta, és szaporán lépdelt az úton, Isten oltalmát kérve. Egy ifjúval találkozott az úton, aki szemérmetlen dolgokról beszélt, és amikor a szexuális ajánlatát a lány visszautasította, a kukoricamezőre hurcolta őt, hogy erőszakot kövessen el rajta. Veronika teljes erejéből ellenállt, ezért az negyvenkétszer megszúrta, és hagyta elvérezni. Másnap hajnalban a mezei munkára siető falusfelei találtak rá testére, arccal a földre borulva, jobb kezében a rózsafüzérrel, egyetlen fegyverével. A gyilkos kóréból keresztet font, és azt Veronika testére tette.

Temetésére a környékbeli falvakból is sokan elmentek, és már akkoriban úgy beszéltek róla, „szentként élt, szentként halt”. Demeter Antal plébános rejtett el számos, Veronika életéhez és halálához kötődő tárgyat, így a kommunizmus bukása után megkezdődhetett a boldoggáavatási eljárás, amelynek végén, 2008. szeptember 22-én avatta boldoggá Giovanni Angelo Becciu bíboros szülőfalujának templomában. Antal Veronika az első romániai boldoggá avatott nő, ugyanakkor ő az első romániai laikus is, akinek kimondták mártíromságát.

Dátum

2024. augusztus 24., szombat
Kategóriák