Ti vagytok a föld sója!

Családos tábort tartottak Ruszkabányán

0
227
Fotók: gerhardus.ro

A ruszkabányai Kolping-ház adott otthont szeptember 6–8. között a román nyelvű katolikus családos tábornak. A táborban kilenc család vett részt (28 fő, egyéves kortól 78 éves korig). A tábor témája – Ti vagytok az föld sója! – a családok által készített előadásokon keresztül hozott lelki gazdagodást, emlékeztetett és tudatosabbá tette küldetésünket Krisztus tanítványaiként.

Az alábbiakban néhány gondolatot osztunk meg, amelyeket az előadásokon megvitattak és átgondoltak a résztvevők. Krisztus tanítványaként a föld sójának lenni azt jelenti:

  • Igyekezni, verejtékezni, kilépni a saját komfortzónánkból, és testvéri szeretetből mások szolgálatába állni – nyomot hagyni ott, ahol jártunk.
  • Támogatója, segítője lenni a rászorulónak – gyógyító só.
  • Kíváncsiságot ébreszteni a másikban, vágyat ébreszteni arra, hogy életmódunkkal Krisztust kövessük – szomjúságot keltő só.
  • Krisztusban megélt életünkkel a világ/közösség üdvösségének hivatkozási pontja lenni – megőrző só.

A keresztény családi életben úgy valósíthatjuk meg hivatásunkat, hogy a föld sója legyünk, hogy szolgáljuk egymást, együtt teszünk dolgokat és támogatjuk egymás tevékenységét, miközben alázatosak maradunk abban, amit teszünk, felismerve, hogy nem a saját döntéseink eredményeként vagyunk azok, akik vagyunk, hanem Isten által belénk helyezett ajándékként. A táborban a családok minden nap részt vehettek szentmisén, amit Hiticaș Valentin Macedon resicabányai plébános, egyházmegyei családpasztorációs felelős és Marin Matieș karánsebesi plébános mutatott be. „Hálásak vagyunk nekik azért a kedvességért és vidámságért, amellyel csatlakoztak a családos táborhoz” – foglalták össze a résztvevők.

A táborban számos tevékenységet tartottunk, ahol Krisztus keresztény követőiként megélt hivatásunkról elmélkedtünk. A gyermekeknek külön foglalkozásokat tartottak, ugyanakkor ők is élvezték a túrázást meg a kreatív műhelyt. „Szeretjük a gyermekeinket, szeretünk velük lenni, viszont most jó volt, hogy valaki más vigyázott rájuk, és így házaspárként magunkra is jutott időnk” – mondta a Sheica család.

A résztvevők szeretettel ajánlják a keresztény családi táborokban való részvételt, mivel ezek lelkileg gazdagító élmények, valamint lehetőségek arra, hogy felfedezzék a közösség gazdagságát, amelyet minden egyes tag adhat.

Helena Costescu
Forrás: gerhardus.ro

MEGOSZTÁS