Hatodik alkalommal szervezték meg a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs bizottsága és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSZ) közös programját, a Szülők iskolája néven meghirdetett főegyházmegyei tábort. A július 27−31. között a Hargita megyei Szelterszen megtartott rendezvényen tizenhét család vett részt.
A részt vevő felnőttek a családi katekézisről, a hitre nevelésről hallhattak előadásokat Szénégető Istvántól, aki családpasztorációs felelős, a főegyházmegyei családbizottság titkára, a marosvásárhely-remeteszegi Szent Család-templom plébánosa, illetve a családpasztorációs iroda munkatársaitól.
„A családi katekézis nem otthoni vallásóra, hanem inkább annak a megélése, hogy hogyan lehet az élet spontaneitásában keresni Istent. A táborban ez jelent meg az elmélkedésekben, a napi tanításokban, a résztvevők spontán beszélgetéseiben, vagy az imákban, amelyekben a szülők a Isten segítségét kérték, hogy otthonaikban gyermekeiknek továbbadhassák az örömhírt” – mondta el Szénégető István, aki a Szentírás válaszai segítségével vázolta fel, hogy mire és hogyan neveljünk.
„A nevelés jellemformálás. Nem azt jelenti, hogy a szülők egy értékhalmazt képviselnek, arról sokat beszélnek, és aztán abban a gyermekeik felnőnek, és átveszik azt tőlük. A nevelés a Szentlélek munkája, Isten fog közöttünk munkálkodni, miközben létrejönnek cselekedetek, egy cselekvési rendszer. Van egy eredendő, nehéz és bűnös természetünk, aztán kezd bennünk kialakulni egy belső ember azáltal, hogy kezdünk elhatárolódni a rossztól és kezdünk a jó felé fordulni, majd ezt követően a Szentlélek kezdi kinevelni bennünk a jellemet.
Fontos, hogy ha a gyermekeitek előtt vesztetek össze, a gyermekeitek előtt béküljetek ki, és csak ezt követően lehet – másnap – családi katekézist tartani a megbocsátásról. A tetteitek fognak beszélni, amelyek időnként olyan hangosan »kiabálnak«, hogy a hangotokat a gyermekeiteket már nem fogják hallani” – figyelmeztetett Szénégető István.
„Szülőként az a feladatunk, hogy segítsük gyermekeinket, hogy találkozzanak az élő Istennel – ne csak ismereteik legyenek róla, hanem az valódi találkozás legyen. Csak azt tudjuk továbbadni, ami fölött magunk is rendelkezünk, csak akkor tudjuk a gyermekeinket elvezetni hozzá, ha már találkoztunk Istennel, ha már ismerjük őt” – emelte ki tanításában Kertész Marika, a családpasztorációs iroda munkatársa, aki hangsúlyozta, hogy a gyermekek istenképének kialakításában is nagy szerepe van a szülőknek, a felnőttek világából érkező megtapasztalásoknak.
„A gyermekek egy bizonyos életkor alatt – az életkori rövidlátásuk miatt −, nem érettek arra a döntésre, hogy ők Istennel, az egyházzal hogyan legyenek kapcsolatban. Ennek a felelősei Isten és a gyermekek előtt a szülők” – mondta el Török Bernadett, a Családpasztorációs Központ irodavezetője, aki a marosvásárhelyi Szent Család-plébánia önkéntes katekétájaként láttatta a jelenlevőkkel azokat a leggyakoribb hamisságokat, hazugságokat, amelyeket még a keresztény szülők is elhisznek a hitre nevelés kapcsán. Az előadó még hozzátette: Épp azokhoz a gyermekekhez kapjátok meg Istentől a „kertészmérnöki diplomát”, akikre igent mondtatok, akiket a családotokban neveltek. Ebben a munkában hitoktatóként, katekétaként csak „segédkertész” vagyok. Az, hogy a gyermekeitek szíve-lelke hol tart, hogyan lehet őket Istenhez közel segíteni, azt ti kell elmondjátok nekem.
A csoportos beszélgetések, a reggeli, esti imák és szentmisék, a tábor központi témáját körüljáró előadások, a résztvevők tanúságtételei, a férfi és női alkalmak, a közösségépítő játékok, kirándulások napról napra közelebb vitté a résztvevőket Istenhez és egymáshoz.
Külön élmény volt megfigyelni gyermekeinket a tábor forgatagában, a párévesektől a nagyobbacskákig mindenki megtalálta a maga helyét, szórakozását, pajtását.
Míg a kisebbek önfeledten játszhattak egy festői környezetben, a Szent Gellért Alapítvány szelterszi házát körülvevő hatalmas területen, fürödhettek a közeli patakban és a számukra előkészített foglalkozásokon vehettek részt, addig a kamaszok a saját kérdéseikre kaphattak jó válaszokat az erre az alkalomra meghívott előadóktól párkapcsolati és hitéleti, életvezetési témákban.
A tábor mottóját a szervezők idén János evangéliumából, a kánai menyegző történetéből választották: „Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig” (Jn 2,7). Az üres korsók valóban megteltek – élményekkel, bölcsességgel, követendő példákkal és jó elhatározásokkal, örömmel, a Krisztusban együtt dobbanó közösség élményével. Hisszük, hogy Isten megáldja szülői próbálkozásainkat, hogy az életet adó vizünk valami még értékesebbé, erős, zamatos borrá változik.
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen kis részt, munkát, szeretetet hozzátettek a szervezéshez, ahhoz, hogy a nyári családos rendezvényünk létrejöhessen. Köszönjük a házigazdáink vendégszeretetét és Hargita megye tanácsának az anyagi támogatást. Találkozzunk 2022-ben!
Kertész Tibor
Az idei családos táborba üres korsókkal érkeztünk. A mindennapi rutinok, a reménytelennek látszó helyzetek, az ezekből adódó feszültségek kiürítették a lelki tartalékainkat. Így a tábori mottó − „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” − időszerű felhívás volt számunkra. A szellemi, lelki töltekezéshez minden tényező megadatott, csupán nyitott szívvel való jelenlétet igényelt tőlünk a környezet. A varázslatos szelterszi táj, a természet felüdítő csodái, a reggelt indító és záró közös imák, a szentmisék, a szentségimádás, az előadások, tanúságtételek, az egyes családokban működőképes és megosztott jó gyakorlatok, ugyanakkor a nehézségek felvillantása, a páros beszélgetések, az őszinte tekintetek, mosolyok azt a hitet erősítették bennünk, hogy kellő tudatossággal és imádságos lelkülettel földi mennyország valósítható meg köztünk. Kamaszkorú gyermekeink számára örömteli felfedezés volt, hogy milyen felemelő élmény olyan kortárs fiatalokkal gondolkodni, beszélgetni, nevetni, akiknek Isten szeretete betölti az életét. Köszönjük a szervezőknek, a részt vevő családoknak, hogy teli korsókkal jöhettünk haza, valamint kérjük Isten kegyelmét, hogy az ő tanításai átitassák a hétköznapjainkat! (Kovács Anikó és Szilamér, Sepsiszentgyörgy)
Az idei Szülők iskolája táborban lehetőséget kaptunk elcsendesedni, önmagunkba tekinteni, és a többgyermekes családok mindennapi, személyes megtapasztalásaiból ötleteket meríteni, egymásnak segítséget nyújtani. Szembesülhettünk a természetünkkel való küzdelem elfogadásával, jobb látásmódra törekvéssel önmagunkkal szemben. Mindannyiunknak szükségünk van lelki táplálékra, ezért kötelességünk átadni embertársainknak a krisztusi örömöt; ezt akkor tudjuk megtenni türelemmel, segítéssel, mosollyal, meghallgatással – ha bennünk van az élő Isten szeretete. Ebben erősített meg Ábel atya prédikációjában: „Fogadd el, szeresd a társad és a gyermeked, légy hálás érte, mert mindig megvannak a lehetőségek, hogy felfedezzük az együttlét szépségeit.” Ebben a táborban azt is megtanulhattuk, hogy a lelki korsóink nem lehetnek üresek, nem hagyhatjuk őket kiszáradni, ha megnyitjuk szívünket Isten előtt, megtölti azt lelki erővel, kegyelemmel, vigasztalással.
Nagyon fontos témája volt a tábornak az, hogy hogyan neveljük gyerekeinket a hitre. Több bölcs gondolatot magunkkal hoztunk ezzel kapcsolatban, de a legnagyobb számunkra az volt: „neveljünk olyan gyerekeket, akiknek ahol a lába földet ér, onnan a gonosznak menekülnie kell” – és ez nem csak gyermekeinkre, önmagunkra is érvényes. Egy másik bölcs gondolat, hogy csakis mi, szülők vagyunk saját családunk kertjében a legjobb kertészek gyermekeink számára, felelősséggel tartozunk értük, és ezt a feladatot akkor tudjuk jól végezni, ha nyitottan befogadjuk Isten szeretetét szíveinkbe. (Gál Hajnalka és Tibor, Csíkszentgyörgy)
A táborból hazatérve nagy öröm van a szívünkbe, és hála az Úr felé, hogy részesei lehettünk. Örömünk egyik oka, hogy olyan családokkal találkozhattunk, akiket ezelőtt tíz évvel ismertünk meg, amikor utoljára voltunk a családpasztoráció által szervezett gyimesfelsőloki családos táborban. Nagy öröm volt látni, hogy ezek a családok azóta bővültek egy-két gyerekkel, és milyen ügyes fiatalok lettek az akkor még kisgyerekekből.
Hálásak vagyunk az idei témáért, amely a családi katekézis volt. Kamaszodó gyerekeink gyakran jönnek haza más családokban látott negatív példákkal, kérdésekkel, amit nem igazán tudunk hogyan lereagálni, kezelni, és sokszor kérdés számunkra az is, hogy milyen módon adjuk át nekik a hitet, mindazt, amit mi fiatalként már megtapasztaltunk, és ami a mai napig erőt ad számunkra. Jó volt hallgatni a tanúságtételeket, tanulni egymástól, erőt meríteni a prédikációkból, tanításokból. Nagy tanulság volt számunkra, hogy bármit mondhatunk gyerekeiknek, ismerhetjük az egyházunk tanításait, járhatunk rendszeresen szentmisére – ez mind kevés, ha tetteinkkel nem éljük meg mindazt, amit mondunk, nem járunk elől jó példával, hisz a tetteink hangosabbak a szavainknál. Szülőként az a legfontosabb dolgom, hogy a korsókat megtöltsem vízzel, úgy a sajátomat, mint a gyermekeimét, ahogyan azt a tanítványok tették a kánai menyegzőn. Isten ott van, és kellő időben majd elvégzi a csodát. (Bartis Kinga és Szabi, Gyergyószentmiklós)
