EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Jn 6,24-35
Szent Ágoston egyik elmélkedésében játszadozik a keresni szóval. A latinban ugyanis a keresni és sírni csupán egy betűben tér el egymástól (quaero – kérdez, innen a quaestio, és a queror – panaszkodik, sír). Amikor az Istent kereső lélek hangulatát írja le, a két egymáshoz nagyon hasonló ige mentén fejti ki, hogy az ember keres, és sír: keres, mert nem teljes az élete, mert szüksége van valamire, valakire, aki betölti, a sírása pedig egyrészt a rászoruló lét érzelmi megnyilvánulása, másrészt a még meg nem talált teljesség miatti szomorúság kifejeződése.
Jézus a mai evangéliumban azzal fogadja a tömeget, hogy ők is keresték, de keresésük helytelen előfeltevésekből indul. Pontosabban csupán azért jöttek, mert látták a kenyérszaporítást és jóllaktak, de ha igazán keresnének, valami mást kérnének Jézustól.
A János-evangélium hét alkalommal nevezi Jézust ünnepélyes formában az élet teljességének. Természetesen mind a hét alkalommal egy-egy jelképről van szó, de az „én vagyok…” megfogalmazás ezen források isteni eredetére utalnak. Valahányszor Jézus az „én vagyok…” kifejezést használja, Isten nevére utal, amelyet Mózesnek nyilatkoztatott ki a csipkebokorból. Ez a hét jelkép a következő: én vagyok a világosság (Jn 8, 12), én vagyok a kapu (Jn 10, 7.9), én vagyok a jó pásztor (Jn 10, 11.14), én vagyok a feltámadás és az élet (Jn 11, 25), én vagyok az út, igazság és az élet (Jn 14, 6), én vagyok a szőlőtő (Jn 15, 1.5). A hetedik pedig az élet kenyere. Valahányszor ezeket a jelképeket használja Jézus, azt mondja, hogy ha valamit érdemes keresni ezen a földön, akkor az az általa felsorolt ajándékok közt van.
Jézus első kérdése az evangéliumban éppen ez: Mit kerestek?, szól az első tanítványokhoz, akik eldöntötték, hogy követik. A keresés helyes és helytelen útjai pedig végigkísérik az evangélium egészét. Keres Nikodémus, aki – bár hallja az igazságot, egyelőre sötétben marad. Keres a szamáriai asszony is, de csak hosszú beszélgetés után érti meg, hogy a víz, amely szomját oltja és az élet vize, amelyet keresnie kell, nem ugyanaz, és hogy a második minden keresésnek igazi mozgatórugója. És most itt a tömeg, amely szintén keresi Jézust, de nem érti, hogy alapvető szükségleteinek kielégítése révén nem juthat el a boldogságra. Jézus egy egész sor példával kezdi magyarázni, hogy nem az éhséget csillapító kenyér, hanem az élet kenyere az, ami a tényleges ajándék. A zsidók emlékeznek még a jövendölésre, hogy a Megváltó ugyanúgy kenyérrel fogja táplálni a választott népet, mint ahogy azt Mózes tette. Ezért mintegy második Mózesnek képzelik Jézust. De ő elutasítja: Mózes ember volt csupán, és a mulandó kenyeret, a mannát sem ő adta. Az az égből hullott alá, tehát Isten ajándéka volt. Eszerint egy második Mózesnek sem lenne hatalma az örök életet tápláló kenyeret adni, csakis Istennek. De míg az ég az Ószövetségben Isten fenségterülete, Szent János evangéliuma szerint Jézus eredetének helye. Az égből szállott kenyér tehát maga Jézus. Az égi kenyér keresése valamilyen formában ennek az eredetnek a kutatása. Az égnek, a mennynek, Istennek.
János evangéliumában Jézus a feltámadás után ejti ki ismét a kérdést: Kit keresel? Mária Magdolnához intézi – és a kis jelenetben megismétlődik Jézus nyilvános működésének hosszú története. Mária Magdolna nem ismeri fel, hogy akit keres, előtte áll. De a feltámadás fényében elég csak egy szó Jézus részéről, és akkora lesz az öröm Mária Magdolnában, hogy el sem akarja engedni már.
László István székelyszenttamási plébános
