Online egyház? Vallásgyakorlat a karantén idején

Ki gondolta volna néhány hónappal ezelőtt, hogy a címben szereplő kifejezésnek vajmi jelentősége is legyen a közeljövőben erdélyi társadalmunkban? A vélemények az online térben való megjelenésről egymástól igencsak eltérőek voltak: Jelen kell-e lennünk? Ha igen, milyen mértékben? Melyek a veszélyei? Hol lehetnek esetleg az előnyei?

Aztán szinte egyik napról a másikra megváltozott körülöttünk a világ. Vallásgyakorlatunk terén is, akárcsak életünk majd minden vonatkozásában olyasmi történt, amire a legkeményebb időkben sem volt példa. Mi pedig alkalmazkodtunk. Ki hogyan tudott. És meg kell vallanom, jó értelemben büszke vagyok erdélyi egyházaink rugalmasságára, leleményességére. Alighogy lehetetlenné vált a hívek szentmisén, istentiszteleten való részvétele, máris megjelentek Facebookon a liturgiaközvetítések. Olykor nagyon egyszerű, rögtönzött felszereléssel, de sok-sok helyről közvetítették a szentmiséket, így nyújtva bekapcsolódási lehetőséget az ünneplésbe, közös imába az otthonaikba kényszerült hívőknek és összetartva, amennyire lehet, a közösséget. Megnyílt az online templom is, és százak, ezrek látogatták azt. Megnövekedett a valláshoz, lelkiséghez kötődő írások, videók száma a világhálón. Hogy mindez hasznos volt és az ilyen irányba tett lépések jó döntésnek bizonyultak, szinte nyilvánvaló. Hová vezet azonban mindez? Reményünk és biztosan félelmünk is van bőven ezzel kapcsolatosan. A választ senki sem tudja, ám a jövő prognózisa a jelenben már benne van. Ezért örültem, amikor a kolozsvári Valláskutató Intézet Kiss Dénes vezetésével és Fejes Ildikó, Szabó Mihály, valamint Bálint Róbert Zoltán közreműködésével kérdőívet dolgozott ki az erdélyi hitélet alakulásáról ebben a sajátos helyzetben. A kutatás erősségei közé tartozik az is, hogy felekezetek közötti volt. A napokban pedig az eredményeket is kézbe vehettük. Lapozzunk hát bele most a Hitélet Erdélyben a koronavírus-járvány idején kutatási jelentésbe, csupán néhány érdekességet ragadva ki!

Az eredmények bármilyen szintű értelmezése előtt ki kell emelnünk, hogy mivel a kérdőívek népszerűsítése főleg egyházi felületeken, kitöltése pedig online történt, a válaszadók a lakosság átlagánál vallásosabbak, valamint a templomba járók átlagánál magasabb képzettségűek és lényegesen fiatalabbak.

Az első örömhír, ami kiolvasható az eredményekből, az, hogy az egyébként templomba ritkán vagy sohasem járók is igen nagy arányban kapcsolódnak be online közvetítésekbe. A szentmisékre, istentiszteletekre való ráhangolódás pedig a bekapcsolódók nagy részének nem jelentett gondot, nagyon sokan hangosan mondták az imákat, válaszokat, vagy akár együtt is énekeltek a liturgiát vezetőkkel.

Továbbá örvendetes az is, hogy legtöbben az élő közvetítésekbe kapcsolódtak be, nem csupán felvételről nézték meg a szentmisét, istentiszteletet. A helyi közösséghez való kapcsolódás jelentőségére enged következtetni az a tény, hogy „a központilag sugárzott közvetítések ellenére a hívek háromnegyede gyülekezeti/plébániai közvetítésbe kapcsolódott be”. Ugyanakkor a megváltozott helyzetben megnőtt a választási lehetőség is, amivel sokan éltek, és „ellátogattak” más, akár kedvenc istentiszteleti helyekre, kipróbáltak más stílusú liturgiákat, illetve azok is találtak részvételi lehetőséget, akiknek helyi plébániája, parókiája nem közvetített szentmisét, istentiszteletet. És olyanok is voltak, akik más felekezetek imaalkalmain is részt vettek, akár családi, akár más okokból. Szintén jó hírnek minősül az is, hogy sokan nézték a közvetítéseket családtagokkal közösen, és ez különösen is igaz volt a húsvéti ünnepkörre.

A vallásos közösségek is éltek a virtuális tér adta lehetőségekkel: egyharmaduk már a vesztegzár első heteiben online találkozást – közösségi ima – vagy szentírásolvasási alkalmat is szervezett amellett, hogy a tagok telefonon tartották egymással a kapcsolatot.

Az aktív online hitélet egy másik vonatkozása az írott vallásos anyagok magas arányú olvasottsága a megkérdezettek körében. Ugyanakkor a válaszadók odafigyeltek egyházuk járványhelyzettel kapcsolatos intézkedéseire.

A kutatás arra is rámutatott, hogy ami most a szükséghelyzetből adódóan megszületett, arra a járvány lejárta után is igény lenne: a válaszadók több mint négyötöde később is hasznosnak tartaná az istentiszteletek/szentmisék online megjelenítését. A nagy többség azonban emellett is a személyes részvételt választaná, de így lehetőség nyílna azok számára is a bekapcsolódásra, akiknek egyébként ez nem áll módjukban (kisgyerekek vagy idősek felügyelete, betegség, vasárnapi munkahelyi kötelezettségek stb. miatt).

Mindezt összefoglalva meg merem kockáztatni annak állítását, hogy egyházaink (hívek, papok és főpásztorok közösen) nemcsak hogy derekasan kiállták-állják e helyzet próbáját, de a jövőre nézve gazdagították is az örömhír továbbadásának, valamint a teremtő, megváltó és lelkesítő Isten dicséretének eszközeit, amelyekről remélhetőleg az új „normalitásban” sem feledkezünk meg.