- Vajon mi a lényeges és mi a lényegtelen?
- Vegyek magam elé egy papírt és egy vonallal osszam ketté. Az egyik felére írjam fel azt, ami lényeges, a másik felére meg azt, ami kevésbé lényeges. Aztán vegyek egy más színű írószert és kezdjem el kijavítani azt, amit eddig leírtam. Mindezek után vegyek egy másik papírt és kezdjem elölről… a kijavításnak megfelelően írjam újra az egészet. S ha már ezzel is végeztem, akkor újból vegyem kézbe a javító írószert, és nézzem át újból… és így tovább… és így tovább… Ezt a folyamatot – mert ez valóban egy folyamat kellene legyen – nevezzük lényegre törekvésnek.
- A lényegre törekvés alapeleme a megkülönböztetés. A megkülönböztetés függ attól, hogy világosságban élek-e vagy sötétségben. Ha a bennem levő sötétségről azt hiszem, hogy világosság, akkor mekkora lehet bennem a sötétség? S ahol sötétség van, ott káosz van. Ott a lényegtelen abszolutizmusa van.
- Kérdés: Szerethetek-e valakit csak a külső megjelenése, képessége, tulajdonsága vagy a jellemvonása miatt? És szerethetek-e valakit csak a léte miatt?
- Hányszor van bennünk olyan, hogy észre sem vesszük a másikat. Talán azért, mert nem feltűnő… vagy ellenkezőleg, mert inkább elkerülendő. Vagy hányszor van az, különösen indulatosságunk idején, hogy azt kívánjuk, hogy a másik ne is lenne…
- Mi dolgozik bennünk? A lényegesre való odafigyelésnek a lelkülete, vagy a lényegtelen abszolutizmusa?
- Ha csak az ideig való tulajdonságok, értékek lennének a lényegesek, akkor semmi sem lenne igazán lényeges. Ha egy létezőnek csak a milyensége lenne a lényeges, akkor az a létező könnyen lecserélhető, leselejtezhető, elvetendővé lenne.
- Itt valamit nagyon meg kell különböztetni: a személyt a külső megjelenésétől, képességeitől, tulajdonságaitól és a jellemvonásaitól. A személy, az én Istentől van.
- Az énem, a személyem Istennek az irántam való szeretete miatt van. Az énem, a személyem ráfeszül a Lényegesre, az Istenre. Csak ő az én Istenem és senki és semmi más nem. De őket is megköszönöm Istennek…
Fr. Laczkó-Dávid Anaklét OFM
