Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Simó Zsuzsa székelyudvarhelyi zenetanárt, családanyát Fábián Róbert kérdezte.
1. Mi jót hozott az életedbe a vesztegzár?
Ráérést, odafigyelést, nyugalmat. A „most”-ban való elmerülést. Rég nem éreztem magunkat ilyen mélységesen jól. Olyan ez, mintha egy szigetre költöztünk volna, ahol egymás szépségében gyönyörködhetünk.
2. Mi egy mostani hétköznapod legkiemelkedőbb eseménye, pillanata?
Az egész itthonlét kiemelkedő. Harmónia, egység. Nem egyetlen pillanat, hanem szent idő, ami kiszakad a profán valóságból. Persze tudom, átmeneti. Mégis, sejtet valamit abból a jóból, amit az Isten ígért.
3. Mit sajnálsz, hogy nem tettél meg a járvány „kitörése” előtt?
Többet voltam mozgásban, mint amire igazán szükségem lett volna, ez elvonta a jelenlétemet a fontosabb dolgoktól. Nem hittem el, hogy ebben a felállásban – három gyermekem az állandó társaságom –, a leglényegesebb dolgok itthon történnek.
4. Mi a legutóbbi hála-morzsád?
A férjem. Bár nem morzsa, sokkal inkább szikla, isteni kéz.
5. Mitől félsz, amikor félsz?
Hogy életem végén tisztán tudok-e megállni az Úr előtt.
6. Mi a legnagyobb öröm, ami az eltelt 24 órában ért?
A mindjárt kétéves kisfiam ritka huncut mosolya és kis karjainak ölelése. Ahogy legkisebb lévén (bátyja 4, nővére 6 éves) vigasztalni próbál minden bánkódót, ölel, simogat és puszil. Hihetetlen erő.
7. Mit vársz, mit szeretnél a járvány megszűnése után magadtól, a környezetedtől, a világtól?
A már említett nyugalmat, kiegyensúlyozottságot vinni ki a „világba”. Ha mindenki hozzá adja a maga kis megszépült istenes életét, közösségeink milyen gyümölcsöt hozhatnak… mekkora mosoly ülhetne a jó Isten arcán.
+1. Mit kérdeznél most a jó Istentől, ha összefutnátok a nappaliban?
Inkább kérném, ne engedje meg, hogy az Ő közelsége nélkül éljünk.