Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot!
Húsvétvasárnap közeledtével sokan szeretnének itthon ünnepelni, de ezt csak emlékek felidézésével, „hazagondolással” tehetik most meg. Németországból, Zamfir Titustól érkezett 7+1 válasz, és plusz egy meglepetés…
1. Mi jót hozott az életedbe a vesztegzár?
Két jó dolgot is hozott. Az első az, hogy ki tudom aludni magam. Európa legnagyobb áram- és gázszolgáltató cégénél pénzügyi ellenőrként és kockázatkezelőként dolgozom. Seesenből, ahol lakom, Hannoverbe ingázom, és naponta 200 kilométert utazok. Vannak napok amikor a cég székhelyére, Essenbe kell menni, ez power-utazást, mintegy 800 km napi utat jelent. Ez a bolond hajsza egy csöppet lecsillapult. Most otthonról dolgozom, maximum 9 órát.
A másik jó dolog, amit a vesztegzár hozott, az, hogy több időm van a fiammal, Timmel foglalkozni. Az időt arra használom, hogy intenzívebben tanítsam neki a magyar nyelvet. Sokat olvasunk. Számtalan Geronimo Stilton könyvet olvastunk már. Jelenleg az Idődetektívek sorozatból a három elválaszthatatlan barát, Kim, Julián, Leon és csalafinta egyiptomi macskájuk, Kija kalandjairól olvasunk.
2. Mi egy mostani hétköznapod legkiemelkedőbb eseménye, pillanata?
Hála Istennek, itt Németországban, legalábbis a mi tartományunkban, Niedersachsenben nincs teljes kijárási tilalom, csak társadalmi távolságtartás (social distancing). Bevásárolni és egyénileg sportolni szabad. Nem messze tőlünk kezdődik a Hartz hegység. Csodálatosan szép fenyveserdők vesznek körül. Naponta megyek az erdőbe két-három órát gyalogolni. A csend és a nyugalom meg a mozgás jót tesz.
3. Mit sajnálsz, hogy nem tettél tett meg a járvány „kitörése” előtt?
Sok éve az idén az első alkalom, hogy nem jöhetek haza Kolozsvárra húsvétra. Hiányozni fog a feltámadási mise a Szent Péter templomban, ahol kántorságom első éveit töltöttem. Meg a szentpéteri mise után a közös körmenet a Főtéren, a Szent Mihály templom körül is hiányozni fog. Na meg az ünnepi húsvéti ebéd otthon édesanyámmal és a nővéremmel.
4. Mi a legutóbbi hála-morzsád?
Hálás vagyok az egészségért.
5. Mitől félsz, amikor félsz?
A munkanélküliségtől.
6. Mi a legnagyobb öröm, ami az eltelt 24 órában ért?
Tizennégy éves koromban kezdtem el orgonálni a Mária Szíve-templomban. Azóta kántorként tevékenykedtem: a Szent Péter templomban, majd a (ki)vándorlás évei alatt Budapesten, az amsterdami Onze Lieve Vrouwe Kórház kápolnájában, meg a franciaországi Taizében vendégkántorként és orgonistaként működtem. Huszonnyolc éve vagyok itt, Németországban a seeseni Maria Königin és a bilderlahe-i Heiliger Michael templom főorgonistája. Ebben az időben soha nem volt még, hogy ennyi időre hiányozzak a misékről. Az elmúlt 24 óra legnagyobb öröme az volt, hogy tudtam újból a főtemplomban – ha hívek nélkül is – orgonálni.
7. Mit vársz, mit szeretnél a járvány megszűnése után magadtól, a környezetedtől, a világtól?
Magamtól azt, hogy több időt fordítsak az egészségemre.
Környezetemtől – az az érzésem, hogy a karanténban az emberek agresszívebbek, önzőbbek, barátságtalanabbak és türelmetlenebbek lettek, és hiányzik az empátia. Jó volna, ha visszazökkennénk minél hamarabb a megszokott helyzetbe.
+1. Mit kérdeznél most a jó Istentől, ha összefutnátok a nappaliban, a szobában, a konyhában?
Egy intervencionista (azonnal, közvetlenül beavatkozó) jó Isten, akitől egy csodát kérhetne az ember, biztosan nem vár a nappaliban. A csodák ritkák, és a rejtekben, titokban történnek – amikor történnek. És időbe telnek. Mivel kéréseink nem valósulnak meg olyan gyorsan, ahogyan azt szeretnénk/kívánnánk, sokszor el is veszítjük a rálátást, már nem tudjuk, hogy miért is kértünk valamit. Sok rossz fordul elő, amit abban a pillanatban, az adott helyzetben nem értünk, és tehetetlenül kérdezzük magunkban: ez most miért van így?
Most mit kérnék? Hogy nyisson új, járható (élet)utakat. Az ember sohasem tudja, honnan bukkan fel Isten nagy kegyelme, a megoldás, a „szerencse”. Az életünk puzzle-ja csak lassan áll össze… De előbb-utóbb összeáll.
