A hiedelem szó töve a hit. Mégis bármelyikünk hallja ezt a kifejezést, tudja, hogy valami bizonytalan entitásban, úgy is mondjuk, babonában való hitről van szó. Ennek gazdag irodalma van, érdemes néprajzi gyűjtéseket kézbe venni, mert az eléggé összetett módon feltárja eleink vallásosságának és a hiedelmeknek az összefüggéseit is. Ugyanis tévedés volna azt feltételezni, hogy e kettő oly távol van egymástól, mint nyugat kelettől. Ugyanígy teljes tévedés volna azt gondolni, hogy csak régen, amikor még nem jutottak hozzá az emberek a könyvhöz, nem volt annyira „nyitott” a tudástár mindenki előtt, csak ekkor jöttek létre hátborzongató élményekből vagy teljesen észszerűtlen ismétlődésekből kialakított „törvényszerűségek”, babonák, hiedelmek. Azt is tévedés volna feltételezni, hogy az emberek képesek bármit elhinni, bármennyire hajmeresztő is. Sokan csak akkor hisznek el dolgokat, ha azt valamely szaktekintély (lehetőleg írásban) megerősíti.
Az internetes kultúrában azon oldalak és cikkek tömkelegét terjesztik (leginkább csak az oldalak forgalommutatóinak növelése érdekében, bízva a sok kattintásban) a „legújabb és eltitkolt” rákellenszerekről, a legbiztosabb fogyasztószerről, a legvalószínűbb eredettörténetekről, Jézus eltitkolt, de most nyilvánosságra hozott életéről, arról, hogy méreg a vaj/margarin/zsír, mikor melyik, és így tovább mindenről. Szoktunk is viccelődni a „brit tudósokkal”, akik vagy valami teljesen triviálisat fedeznek fel, vagy valami nyilvánvaló ostobaságot. Csakhogy az emberek jelentős része bedől ezeknek a cikkeknek. Elvégre le van írva, s csak azt írják le, ami igaz. Naná, hogy át akar verni mindenki, csak a mindenféle névtelen portál valószínűtlen cikkei akarnak megmenteni a teljes ostobaságtól. Egy éppen aznapi rákellenes szer alá írta egyszer valaki hozzászólásba, sajnos ez már a hatodik szer, amit kipróbált, de nem használ.
Az ember, ha elkeseredett, talán hiszékenyebb. Ha reményvesztett, talán kevésbé körültekintő. Nem tudom, lehet-e, van-e ellenszere annak, hogy mindent bevesz valaki, amit írva lát, vagy annak a hitnek van-e gyógyírja, hogy „oszd meg az oldalt, és pénzt nyersz”. Könnyű azt mondani, hogy biztos ezeknek az embereknek nem elég erős az istenhitük. (Elvégre a külső szem csak jobban tudja, miben hisz valaki… legalábbis sokan így gondolják, így viselkednek, így ítélkeznek mások fölött.) Biztos az a fajta képmegosztás is ismerős mindenkinek, amelyben valamelyik Mária-szobor, Jézus-kép van, és szerencsehozóként tüntetik fel, elég csak továbbküldeni és imádkozni, a szerencse/pénz/egészség pedig kipp-kopp, betoppan.
Ezek az átverések, tévhitkeltések nyilván nem mai eredetűek. Talán az vezetne jóra, ha megtanítanánk egymást a kritikai gondolkodásra és utánajárás fontosságára. Ahogy nem mind arany, ami fénylik, nem mind igaz, ami írva vagyon valahol, az éter kétes berkében. (D. G.)
Megjelent a Vasárnap április 30-i számában.
