Egy amazóniai arculatú egyházképet vázol Ferenc pápa az amazóniai szinódust követően közzétett apostoli buzdításában. A dokumentum új utakat jelöl meg az evangelizálás, a környezetvédelem és a szegények érdekében. A pápa megújult missziós lelkületre buzdít, illetve bátorítja a világi hívek szerepét az egyházi közösségekben.
„Querida Amazonia…” – „A szeretett Amazónia teljes tündöklésében, drámájában és titkában megmutatja magát a világnak” – így kezdődik Ferenc pápa szinódus utáni buzdítása, amelyet február 12-én délben tettek közzé. Az első részben (2-4. pont) a pápa kifejti a buzdítás lényegét. A szöveg sok utalást tartalmaz az amazóniai vidék püspöki konferenciáinak dokumentumaiból, de a térség költőinek verseiből is. A pápa a buzdításban papírra vetette mindazt, amit a szinódus „kiváltott belőle”, ugyanakkor nem kívánja sem megismételni, sem helyettesíteni a záródokumentumot, amit olvasásra ajánl. Az egész egyház „gazdagodhat és impulzusokat kaphat” belőle, amit az amazóniai helyi egyháznak „alkalmaznia kell”. Az 5-7. pontban a pápa megosztja az „Amazonas-medencével kapcsolatos álmait”, melynek sorsa mindenkit érdekelnie kell, hiszen ez a föld a miénk is. „Négy nagyszabású álmot” fogalmaz meg. Az első, hogy Amazónia „harcoljon a legszegényebbek jogaiért”. Második álma az, hogy „védjék meg a térség kulturális gazdagságát”; a harmadik az „ellenállhatatlan természeti kincsek megőrzésére” vonatkozik, míg a negyedik, hogy a keresztény közösségek „képesek legyenek elköteleződni és megtestesülni Amazóniában”.
Társadalmi álom: az egyház álljon az elnyomottak oldalán
A Querida Amazonia első fejezete az ún. „társadalmi álommal” foglalkozik (8.). Aláhúzza, hogy a „valóban ökológiai hozzáállás a társadalmat is érinti”. Nem elég tehát a környezet megőrzésével foglalkozni. „Igazságtalanságról és bűncselekményről” beszél (9-14.), emlékeztetve rá, hogy már elődje, XVI. Benedek is felszólalt az „amazóniai környezeti pusztítás” ellen. Az őslakos népek „ki vannak szolgáltatva” a helyi és a külső erőknek egyaránt. Az olyan gazdasági műveletek, amelyek növelik a pusztítást, a gyilkosságokat, a korrupciót, megérdemlik, hogy „igazságtalannak és bűncselekménynek” minősítsük őket. Ferenc pápa II. János Pállal vallja, hogy a globalizáció nem szabad, hogy új gyarmatosítássá váljon.
Ekkora igazságtalanság láttán „fel kell háborodnunk és bocsánatot kell kérnünk” (15-19.) A „szolidaritás és a fejlődés hálózatát” kell kiépíteni, ami mindenki elkötelezettségét igényli, a politikai vezetőkét is. A „közösségi szellemről” szólva (20-22.) a pápa figyelmeztet, hogy az őslakos népek emberi kapcsolatait „áthatja az őket körülvevő természet”. Ezért „gyökereiket vesztik”, amikor a „városokba kényszerülnek költözni”. Az első fejezet végül a „silány oktatással” (23-25), illetve a „társadalmi párbeszéddel” foglalkozik (26-27). A korrupció megmérgezi az államot és annak intézményeit. Ferenc pápa annak a reményének ad hangot, hogy Amazóniában elindul a „társadalmi párbeszéd”, elsősorban a „legutolsókkal”, hogy az „ő hangjuk legyen a legerősebb”.
Kulturális álom: gondozni az amazóniai sokszínűséget
A szinódus utáni buzdítás második fejezete a „kulturális álomról” szól. A pápa rögtön tisztázza, hogy „Amazónia előmozdítása” nem egyenlő a „kulturális gyarmatosítással” (28.), sokkal inkább a sokoldalúság megőrzését (29-32.) jelenti. Amazóniai poliéderről beszél. Küzdeni kell a „posztmodern gyarmatosítás ellen”, „bele kell kapaszkodni a gyökerekbe” (33-35.). Idézi a Laudato si’ kezdetű enciklikáját és a Christus vivit kezdetű apostoli buzdítását, kiemelve, hogy az „emberi lény fogyasztói szemléletű megközelítése” a kultúrák homogenizálására törekszik, aminek hatása különösen a fiatalokon jelentkezik. Tőlük azt kéri a pápa, hogy vállalják gyökereiket, és „szerezzék vissza a megsebzett emlékezetet”.
A buzdítás 36-38. pontja a „kultúrák közötti találkozásról” szól. A „látszólag fejlettebb kultúrák” is tanulhatnak azoktól a népektől, amelyek a „természethez kötődően kifejlesztették kulturális kincsüket”. A különbözőség ne legyen „határvonal”, hanem inkább „híd”, az „őslakosok ne zárkózzanak el teljesen”. A második fejezet záró pontjai (39-40.), a „veszélyeztetett kultúrák és népek” jogainak védelmére mutatnak rá. Ők ugyanis „nehezen maradhatnak meg sértetlenül”, ha a környezet, amelybe születtek, „tönkremegy”.
Ökológiai álom: egyesíteni a környezetvédelmet és a személyek gondozását
A harmadik fejezet a pápa „ökológiai álma”, mely konkrétabban kapcsolódik a Laudato si’ kezdetű enciklikájához. A bevezetőben (41-42.) hangsúlyozza az Amazonas-medencében élő ember szoros viszonyát a természettel. Úgy vegyük gondjainkba testvéreinket, ahogy az Úr gondot visel ránk – ez az „első számú ökológia, amire szükségünk van”. A természetvédelem és a szegények gondozása „elválaszthatatlan” egymástól – figyelmeztet Ferenc pápa, majd a vízvédelem kérdésével foglalkozik (43-46.). Idézi Pablo Neruda chilei költőt és más helyi szerzőket, akik az Amazonas-folyó szépségeit zengik költeményeikben. Ezzel segítenek megszabadulni a „technokrata és fogyasztói paradigmától, amely megfojtja a természetet”.
Meg kell hallgatni „Amazónia kiáltását” (47-52.), hiszen bolygónk egyensúlya függ annak egészségétől – sürget buzdításában a pápa. Erős helyi és nemzetközi érdekek működnek, ugyanakkor nem az a megoldás, hogy „nemzetköziesítjük” az Amazonas-medencét, hanem az „egyes országok vezetőinek felelősségét” kell növelni. A fenntartható fejlődés megköveteli, hogy az ott lakókat tájékoztassák a rájuk vonatkozó tervekről. „Normatív rendszert” kell teremteni, ahol „áthághatatlan korlátokat” szabnak. A pápa a „szemlélődés próféciájára” hív (53-57.). Ha meghallgatjuk az őslakos népeket, akkor megtanuljuk szeretni Amazóniát, nem csak „használni”. „Teológiai helyet találhatunk benne, ahol Isten megnyilvánul és hívja gyermekeit”. A harmadik fejezet utolsó pontjai (58-60.) az ökológiai nevelés és szokások kialakításának kérdésével foglalkoznak. Az ökológia ugyanis nem pusztán technikai kérdés, hanem mindig magában foglal „egy nevelői aspektust is”.
Egyházi álom: kialakítani az amazóniai arculatú egyházat
A Querida Amazonia – utolsó, legvaskosabb fejezete „közvetlenebbül” a katolikus lelkipásztorokhoz és hívekhez szól, és az „egyházi álomra” összpontosít. Ferenc pápa azt kéri, hogy egy „nagy missziós igehirdetésen” (61.) és az „Amazóniában elengedhetetlen igehirdetésen” (62-65.) keresztül fejlesszék ki az „egyház amazóniai arculatát”. Nem elegendő a „társadalmi üzenet” eljuttatása. Ezeknek a népeknek „joguk van az evangélium hirdetéséhez”, különben „minden egyházi struktúra” egy NGO-vá, nem kormányzati szervezetté válik. A fejezet jelentős része az inkulturációról szól. A Gaudium et spes zsinati konstitúcióra utalva a pápa megállapítja (66-69.), hogy az inkulturáció folyamata „az evangélium fényében kiteljesíti” mindazt a jót, ami az amazóniai kultúrákban megtalálható.
Az evangélium megújult inkulturációja Amazóniában
A pápa ezután a lehetséges „inkulturációs utakat jelöli meg Amazónia számára” (70-74.). Az őslakos közösségekben meglévő értékeket „számításba kell venni az evangelizálásnál”. Mivel sokan szegénységben élnek, a „szociális és a spirituális dimenzió” karöltve kell, hogy működjön az inkulturációban (75-76.).
Az apostoli buzdítás az „amazóniai életszentség kiindulópontjairól” szólva (77-80.) megállapítja, hogy azok nem kell, hogy „más helyek modelljeit” másolják. „Lehetséges úgy felfogni egy őslakos szimbólumot, hogy azt ne szükségszerűen bálványimádásnak minősítenénk”. Fel lehet mutatni az értéket egy „spirituális jelentéssel teli” mítoszban, hogy közben ne tartsuk azt „pogány tévedésnek”. Ez érvényes bizonyos vallási ünnepekre is, mivel – jóllehet szükségük van egy „megtisztulási folyamatra”, „szent értelmet hordoznak”.
A Querida Amazonia következő szakasza a liturgia kultúrába való beágyazását taglalja (81-84.). A pápa megállapítja, hogy már a II. vatikáni zsinat is sürgette az „őslakos népek liturgikus inkulturációját”. Az Amazóniával foglalkozó püspöki szinóduson „felmerült az a javaslat, hogy dolgozzanak ki egy úgynevezett amazóniai rítust”. A „szentségeket hozzáférhetővé kell tenni mindenki, főleg a szegények előtt”. Az egyház nem alakulhat át „vámmá”, utalt a pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítására.
Ehhez a témához kapcsolódik a „papi szolgálat inkulturációja” (85-90), amelyre az egyháznak „bátor” választ kell adnia. „Nagyobb gyakorisággal kell biztosítani az eucharisztia megünneplését”. Ehhez pedig fontos „pontosabban meghatározni, hogy mi a pap feladata”. A választ a papi rend szentségében találjuk meg, amely csak a papot hatalmazza föl a szentmise bemutatására. Akkor hát miként tudjuk „biztosítani a papi szolgálatot” a legtávolabbi vidékeken? Ferenc pápa arra szólítja a püspököket, különösen Latin-Amerikában, hogy „legyenek nagylelkűbbek”. Irányítsák Amazónia felé azokat, akik „missziós küldetést éreznek magukban”, és gondolják újra a papképzést.
A világiak vállaljanak főszerepet a közösségekben
A szentségek után a buzdítás az „élettel teli közösségekkel” foglalkozik (91-98.), amelyekben a „világiaknak fontos felelősséget” kell vállalniuk. A pápa szerint nem csupán arról van szó, hogy „támogatni kell a felszentelt papok nagyobb jelenlétét”. Ez „korlátozott” célkitűzés marad akkor, ha nem serkent „új életet a közösségekben”. „Új, világi szolgálatokra” is szükség van. Csakis a „világiak meghatározó főszereplésével” tud az egyház válaszolni az „Amazóniában jelentkező kihívásokra”. Sajátos helyet foglalnak el az Istennek szentelt személyek is a pápa olvasatában. Az alapközösségek is jelentős szerepet játszanak, akik megvédték a szociális jogokat. Bátorítja továbbá a Pánamazóniai Egyházi Hálózat (Repam) és a „vándor misszionárius csoportok” tevékenységét.
Új teret adni a nőknek anélkül, hogy klerikalizálnánk őket
Külön teret szentel a pápai dokumentum a nők erejének és ajándékának (99-103.). Elismeri, hogy az Amazonas vidékén egyes közösségek csak az „erős és nagylelkű nők jelenlétének köszönhetően” maradtak meg. Az egyházat azonban nem szabad „funkcionális struktúrákra” szűkíteni. Ha így lenne, akkor a nők csak akkor jutnának szerephez, ha felvennék őket a papi rendbe. Ferenc pápa szerint el kell utasítani a nők klerikalizálását, viszont el kell fogadni a női hozzájárulást, amely meghosszabbítja „Mária erejét és gyengédségét”. Új női szolgálatok megteremtését szorgalmazza a pápa, amelyek a püspökök nyilvános elismerésével befolyással vannak a közösségek döntéseire.
Amazóniában „ki kell tágítani a látóhatárt a konfliktusokon túlra” (104-105.); „meg kell haladni a korlátolt megközelítéseket”, amelyek a „részleges szempontok foglyai”. Az apostoli buzdítás negyedik fejezete az „ökumenikus és vallásközi együttélés” témájával zárul (106-110.). A pápa arra szólítja a híveket, hogy „találjanak helyet a párbeszédre és az együtt cselekvésre a közjó érdekében”. „Hogy is ne harcolnánk együtt? Hogyan ne imádkoznánk együtt és dolgoznánk vállvetve azért, hogy megvédjük Amazónia szegényeit?”
Ferenc pápa Querida Amazonia kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítását egy imával zárja Amazónia Anyjához (111.). „Anyánk, nézz le Amazónia szegényeire, mert házaikat alantas érdekekből lerombolják (…). Érintsd meg a hatalmasok érzékenységét, hogy még ha halljuk is, hogy már késő van, te arra hívsz minket, hogy mentsük meg azt, ami még él”.
Forrás: Vatican News
