Első alkalommal van a szűkebb értelemben vett Erdélyből származó elöljárója Jézus Társasága Magyar Rendtartományának Vízi Elemér csíkdánfalvi jezsuita személyében. (Korábban volt két bánáti provinciálisuk a magyar jezsuitáknak.) A megszentelt élet világnapján történt beiktatása kapcsán kérdeztük őt arról, hogy miként tekint új küldetésére.
Szent Ignác Lelkigyakorlataiban arra tanít, hogy minden elmélkedés elején fogalmazzuk meg, milyen kegyelemre vágyunk különösképpen, mire van a legnagyobb szükségünk. És ez érvényes nemcsak az imaidőkre, hanem életünk és hivatásunk megélésének más területeire is. Milyen kegyelmet kértél különösképpen új szolgálatodhoz?
A tény, hogy rendünket hivatalosan Jézus Társaságának hívják, külön meghív arra, hogy Jézus felől induljak és az ő személye, a vele való mély és baráti kapcsolat fémjelezze tevékenységemet. Az ő látásmódját és lelkületét szeretném szem előtt tartani, különösen is keresve azt és figyelve arra, hogy szolgálatom által az ő küldetése tudjon megvalósulni. Szeretném, ha tőle és az evangéliumtól indulnánk mindabban, amit teszünk. Ő egyszerre figyelt az Atyára és egyben nyitott maradt az emberekre, szükségleteikre. A lelki elmélyülés és megújulás irányának fontosságát hallom a rendünkben, és magam is erre vágyom. Úgy kapcsolódni Jézushoz, hogy ezáltal kitágulhasson számunkra a világ, és engedjük, hogy oda vigyen, ahol szeretetével és figyelmével, gyógyító jelenlétével különösen is jelen szeretne lenni általunk. Ebből máris adódik, amit kértem és amire vágyom: egyrészt tudjak érzékeny maradni arra, ahogyan ő vezetni szeretne bennünket, másrészt bátorsággal válaszoljak a felismert hívásra, valamint tudjam segíteni azoknak a feltételeknek a kibontakozását, amelyek egy ilyen választ lehetővé tesznek, azaz művelni szabadságunk terét és elérhetőségünket a nagyobb jó kibontakozására.
Mit érzel különös támasznak és mit leginkább kihívásnak ennek az útnak az elején?
Az eltelt években megtörtént egy külső rendeződés, építkezés a provinciánkban, a struktúrák kialakítása, és bár ennek folyamatosan kell igazodnia a szolgálatunkhoz, talán elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amikor nagyobb hangsúlyt fektethetünk a belső építkezés és a lelkiségi szolgálat területére. Bármely szolgálatunknak akkor van értelme, ha mélyen a lelkiségi gyökereinkhez kapcsolódik, és képes az evangélium szellemében kovászként hatni. Támaszt jelent a rendtársak bizalma és a mögöttem lévő általános rendgyűlés tapasztalata. Ugyanakkor azt is támasznak nevezhetem, ahogyan Isten Lelke a mai emberek ínségén keresztül a lelkiségi megújulás és erőteljesebb szolgálat felé hív.
Kihívást jelent, hogy jelenleg személyi szempontból eléggé ki vagyunk feszítve intézményi rendszerünkben, ami összefügg a hivatások alacsony számával. Valójában megtörtént a provinciánkban a generációváltás, és már a beérkezett fiatalok viszik intézményeinket, de mindenképp vigyáznunk kell a szétaprózódás adta kihívásokra tevékenységeinkben. Sokkal inkább a jobb és nem a több elve kell hogy vezesse döntéseinket.
Szintén kihívást jelent majd a jelenlegi provinciastruktúrák átalakítása európai szinten, ami bennünket is érint.
Kérdezett Bereczki Silvia sa
A teljes beszélgetés a Vasárnap február 19-ei számában olvasható.
