† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt.
Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30
A mai vasárnapon egyházunk 2017 óta a szegények világnapjára emlékezik, amelyet néhai szentatyánk, Ferenc pápa a Misericordia et misera (Irgalmasság és nyomorúság) kezdetű apostoli levéllel hirdetett meg. A néhai pápa a következőket írja: „feladatunk, hogy kinyújtsuk kezünket a szegények felé, találkozzunk velük, nézzünk a szemükbe, öleljük meg őket és éreztessük velük a szeretet melegét, amely megtöri a magányt. Felénk nyújtott kezük egy meghívás is, hogy lépjünk ki a saját biztonságunkból és kényelmünkből, és ismerjük fel az értéket, amelyet a szegénység önmagában hordoz.” Továbbá pedig „a szegénység a szív magatartása, amely nem engedi, hogy a pénzre, a karrierre és a luxusra az élet céljaiként, a boldogság feltételeiként tekintsünk. Éppen a szegénység az, amely olyan feltételeket teremt, amelyek mellett szabadon vállalhatjuk személyes és társadalmi felelősségünket korlátaink ellenére, bízva Isten közelségében, az ő kegyelmére támaszkodva. Az ilyen értelemben vett szegénység a mérték, amely megmutatja, hogy helyesen használjuk-e az anyagi javakat, hogy nem önző, birtokló módon éljük-e meg kapcsolatainkat és érzelmeinket.”
A mai evangéliumi történet – a talentumokról szóló példabeszéd – szépen egybefűzi a talentumokkal való sáfárkodás és a társadalmi szolidaritás gondolatát, hiszen bennünket is, mai keresztényeket, megkísért ez a gondolkodásmód, amely mélyén a megszokottság, a kockázatmentes – konformista – életfelfogás, a kiüresedett vallásgyakorlás, az áldozatok nélküli Krisztus-követés és a „mi mindent jól tudunk” felfogás húzódik meg. Ez a gondolkodásmód azonban beszűkültséghez, belső bizonytalansághoz és hitet felőrlő félelemhez vezet, amely a Krisztus-követés zsákutcája.
Nem az a kérdés, hogy ki hány talentumot kapott, hiszen csak az számít, hogy miként használjuk mások javára. Mert célt téveszt, illetve rossz úton jár az, aki azt gondolja, hogy a „több” bármire is feljogosítja, hiszen nem verseny- és vetélytársak vagyunk, hanem testvérek, akik küldetése – XVI. Benedek pápa szerint – „megmutatni Krisztust a világnak”.
Aranyszájú Szent János szavai ma is találóak: „ha tiszteleteteket akarjátok tenni Krisztus teste előtt, ne idegenkedjetek tőle akkor sem, ha le van meztelenítve: ne csak a selyembe felöltöztetett eucharisztikus Krisztust tiszteljétek úgy, hogy közben a templomon kívül nem vesztek tudomást a másik Krisztusról, amely szenved a hidegtől és a meztelenségtől”.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 46. számában.
