† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40
Évközi 30. vasárnapon az evangéliumi beszámoló egy alattomos szándékú törvénytudó és a Mester közötti párbeszédről tudósít, melynek témája a legfőbb parancsolat. A szeretet kérdésköre mindig aktuális keresztény életünkben, éppen ezért érdemes tisztázni a keresztény szeretet fogalmát és tartalmát. Elsőként fontos kiemelnünk, hogy a keresztény megközelítésben a szeretet voluntarista, tehát akaratlagos döntés, nem pedig szentimentalista, azaz érzelmeken alapuló megnyilvánulás. Amikor szeretjük a mellettünk élőket, akkor egyben döntünk is mellettük, életigenlő választ adunk számukra, hogy van „joguk” élni, méltók az élet ajándékára és lehet őket szeretni, ezzel pedig visszatükrözzük a mennyei Atya életadó szeretetét. Az igazi szeretet, különösen Krisztus-követőkként valahol itt kezdődik, s különösen akkor csúcsosodik ki, amikor nehéz szeretni. Szépen ír erről Richard Rohr a Halhatatlan gyémánt című könyvében: „ne feledjük: minden alkalommal, amikor azt választjuk, hogy szeretünk, azt is választjuk, hogy meghalunk. Minden alkalommal, amikor szívből szeretünk, lemondunk önmagunkról mint autonóm egységről, és egy darabkánkat átadjuk valami vagy valaki másnak, és nem szerezhetjük vissza egykönnyen – kivéve, ha azt választjuk, hogy nem szeretünk tovább, amit sokan megtesznek.” Ennek oka lehet a szubjektivizmusba csomagolt emotivizmus, amely életünknek, Krisztus-követésünknek egyik legnagyobb csapdája, hiszen nagyon sok esetben ezzel mentjük fel magunkat az Isten-, a felebarát- és az ellenségszeretet parancsa alól, mert „nem úgy érezzük”.
Jézus a mai evangéliumban újfent tisztázza követői számára – megerősítve az ószövetségi törvényt –, hogy az ember életének alapja és mértéke az Istenés felebarát-szeretet, amelyet megél. És mindez miért aktuális, miért fontos? Szépen mondja néhai szentatyánk, Ferenc pápa: „a szeretet kettős parancsától függ üdvösségünk, hiszen a szeretetnek együttesen és egymástól elválaszthatatlanul Istenre és a felebarátra kell irányulnia. Ez az egyik legfőbb újdonság Jézus tanításában. Megérteti velünk, hogy nem igazi az az Isten iránti szeretet, amely nem fejeződik ki a felebaráti szeretetben. Ugyanígy nem igazi az a felebarát iránti szeretet, amely nem az Istennel való kapcsolatból merít.” A szeretet parancsának aktualizálása mindig is fontos mérföldköve lehet életünknek, különösen közeledve Mindenszentek ünnepéhez, valamint halottak napjához, amikor az elmúlásról, az utolsó ítéletről és a feltámadásról elmélkedünk, hiszen ha nem szerettünk, akkor hiába éltünk…
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 43. számában.
