† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben:
A farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Mt 22,15-21
Az évközi 29. vasárnapon egyházunk missziós vasárnapot ünnepel. A világnapot 1926-ban vezették be, az ünnep helyét pedig az 1969-es liturgikus reform során erősítették meg. Szent II. János Pál pápa különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy október harmadik vasárnapján a hívek világszerte imádsággal és támogatásukkal kapcsolódjanak be az egyház missziós küldetésébe.
A századik évforduló alkalmával Leó szentatyánk a következőket írja: „amikor elgondolkodunk azon, hogy Krisztusban egyek és a küldetésben egységben vagyunk, engedjük, hogy az isteni kegyelem vezessen és inspiráljon bennünket, hogy megújítsuk magunkban a misszionáriusi hivatás tüzét, és együtt haladjunk előre az evangelizáció iránti elköteleződésben, az egyház történetének új missziós korszakában. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat, mely Krisztusban egyesült szíveket, kiengesztelődött közösségeket, valamint mindenkitől nagylelkű és bizalommal teli együttműködésre való készséget igényel.”
De mit is jelent a misszió? A keresztény ember missziós küldetése Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében gyökerezik, amelyben keresztségünk révén mindannyian részesülünk. Ennek egyik alapvető vonása az Istennel való élő kapcsolat és az életszentségre való törekvés. A Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúció 34. pontja így fogalmaz: „a Krisztusnak elkötelezett és Szentlélek által fölkent világi hívek csodálatosan arra hívatnak és válnak képessé, hogy a Lélek gyümölcsei egyre bőségesebben teremjenek bennük”. Krisztus papi küldetésében való részesedésünk tehát arra hív, hogy egész életünket Istenhez kapcsoljuk, és ezt az élő kapcsolatot az imádság, a szentségi élet és a mindennapi cselekedeteink által is erősítsük. A Lumen Gentium 35. pontja arra is rávilágít, hogy mit is jelent a prófétai küldetés számunkra, hiszen Krisztus bennünket küld, hogy „az evangélium ereje a mindennapi életben, a családban és a társadalomban megnyilvánuljon.” Végül a királyi küldetésünk, hogy „királyi szabadságban” (LG 36.) éljünk, építve Isten országát azzal, hogy „a munka, a technika, a kultúra, a civilizáció és a társadalmi kapcsolatok világát átitatjuk krisztusi szellemmel, az igazságosság követelményei és az erkölcsi értékek szerint alakítjuk az intézmények működését” (LG 36.). Röviden mondhatjuk, hogy feladatunk és hivatásunk a megszentelő, tanító és kormányzó küldetés megélése, hogy a „föld sója és a világ világossága legyünk” (Mt 5,13) sebzett társadalmunkban.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 42. számában.
