A gyergyószentmiklósi Páll Etelka növényi festő munkássága a hagyományőrzés, a növények ismerete és a mély személyes elhivatottság egyedülálló ötvözete. Immár negyedszázada kötelezte el magát a természetes anyagok – a gyapjú, a gyógy- és festőnövények, valamint a hagyományos textilkészítés – világa mellett. Munkáinak gerincét az ősi székely gyapjúszőnyegek, a székely festékesek eredeti motívumvilágának életben tartása, valamint a fonalak kizárólag természetes, növényi alapú megfestése adja. Páll Etelka nem csupán egy letűnt kor mesterségét gyakorolja, hanem hidat képez a múlt és a jelen között, a természetes életmódhoz való visszatérés fontosságát hirdeti.
Út a gyökerekhez
Páll Etelka pályafutása közel harminc évvel ezelőtt kezdődött. Bár gyerekkorától kezdve a szövőszék használata a hagyományos kalákák élményén keresztül szerves részét képezte életének, a növényi festés tudományába teljesen önállóan, a Gondviselésre bízva, autodidakta módon ásta bele magát. Amikor elhatározta, hogy a szőnyegeihez használt gyapjúfonalakat csak az erdők és mezők kincseivel fogja megfesteni, szinte a semmiből kellett újjáépítenie ezt a tudást. „Kíváncsiság volt bennem. Óriási kíváncsiság. Én világéletemben erdőről-mezőről egy csokor virággal mentem haza. Ha nem volt virág, akkor valami „lapikkal”. Egy csokor valamit mindig vittem haza, vázába került, vagy ha teafű volt, akkor teát készítettünk. Mindig közel állt hozzám az erdő, a mező, a növények, mi is közel álltunk a természethez, jártuk a természetet, gyűjtögettünk. Ez a természetközeliség segített abban, hogy ne teljesen nulláról kelljen kezdjem, mert azért nagyon sok növényt ismertem, de a növényi festésről szinte semmit sem tudtam. Az iparosodással szépen eltűntek az ilyen foglalkozások, mesterségek, és szinte már élő emberrel nem találkozhattam, aki nekem tanácsot adjon, egész addig, amíg már dolgoztam, és voltak szép színes fonalaim, sőt, szőnyegekből kiállításaim. Egy békéscsabai textiles konferenciára csak azért mentem el, mert láttam, hogy ott van Kemendi Ágnes, aki az első ilyen növényi festékes könyvet kiadta Magyarországon.”
A növényi festés, vagy ahogy a népnyelv nevezi, a „burjánokkal” való színezés titkait Páll Etelka előbb múzeumokban és könyvtárakban kereste. Kemendi Ágnes Festőnövények című szakkönyve volt egyik legfontosabb útmutatója, évekkel később barátsággá és kollegiális partnerséggé alakult a kapcsolatuk a szerzővel.
A régi mintákhoz ragaszkodom
Az Etelka-féle székely festékesek, a gyapjúból szőtt szőnyegek a székely népművészet legősibb, geometrikus mintázatú emlékei közé tartoznak. „Régi szőnyegeknél ragaszkodtam a régi mintakincshez: vízfolyásos, farkasfogas, csillagos, koszorúk. A legrégebbiekhez” – mondja. A gyapjúfestés rendkívül komoly tudást igényel, az évszakok és a növények életritmusának pontos ismeretét követeli meg. Páll Etelka három fő színcsoport köré építi színskáláját: barnás, zöldes és sárgás árnyalatok. Zöld dióburok, diófa-, nyírfa-, egerfa- és tölgyfakéreg, nyírfalevél, hagymahéj, kökénybogyó, fagyar, pipitér, dáliaszirom. „Minden olyan kérget érdemes gyűjtögetni, amelyik jó magas csersavtartalmú, ma az a legbiztosabb festékanyag. A gyapjúhoz pedig úgy érek hozzá, hogy simogatom, örvendek neki, jólesik, jóleső érzés, még akkor is, hogyha szúr. Gyermekkoromban is szúrt, amikor felvettünk valamit, ami gyapjúból készült, de nem fehérnemű készült belőle, hanem külső viselet.”
A természet segélykiáltása
Az utóbbi években tapasztaltakról is szólt Páll Etelka. Észrevette a környezetében, hogy a természet egyensúlya megbomlott, amit a fonalak színeződése közvetlenül tükröz. A növények megbetegedése miatt a régi, bevált receptek már nem ugyanúgy működnek… A dióburok, amely évtizedeken át a legmélyebb, legmelegebb barna árnyalatokat adta, ma már képtelen kötődni a gyapjúhoz. Bár a festékanyag kioldódik a főzetben, a fonalon egy jellegtelen, „szürkés-semmilyen” tónus marad csupán. Hasonló jelenséget tapasztal a fagyallal is. „Gyönyörű kékeket adott egész addig, amíg ő is meg nem betegedett. Abban ugyanúgy benne van a festék, és nem tudjuk átvinni a fonalakra. A papírra igen, mert ott megmarad, de ott is kicsorog, kifolyik, nem tud tetőzni. Nagyon bízom benne, hogy még meggyógyulnak a fák, helyrejönnek, elmúlik ez az állapot.”
A Székely festékesek vándorkiállítása
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumból induló, majd Erdély-szerte és Magyarországon – többek között a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban és a szentendrei Skanzenben – bemutatkozó vándorkiállítás valóságos hidat képez a múlt és a jelen között. A tárlat gerincét tizenhat darab hagyományos székely festékes szőnyeg alkotja, amelyek alapjául Viski Károly néprajzkutató 1928-as gyűjtése és mintarajzai szolgáltak. Páll Etelka ezeket az évszázados, geometrikus és mértani mintákat kutatta fel a múzeumok adattáraiban, hogy új életet leheljen beléjük.
Az egységesen 160×200 centiméteres szőnyegek elkészítése a generációk közötti harmonikus együttműködés mintapéldájává vált. Páll Etelka vezetésével három különböző nemzedék tagjai – maga a mester, valamint Portik Erzsébet és Benedek Katalin – dolgoztak párhuzamosan három különálló szövőszéken. A szőnyegekhez felhasznált tiszta gyapjúfonalat Páll Etelka saját kezűleg, kizárólag erdei-mezei burjánokkal, fakérgekkel és növényi részekkel festette meg az eredeti receptek szerint. A zöld dióburok, a hagymahéj vagy a vadalmalevél főzetei biztosították azokat az autentikus színeket, amelyek az archaikus székely otthonokat jellemezték. A vándorkiállítás zsenialitása abban rejlik, hogy a kész szőnyegek mellett magukat a szárított festőnövényeket, a fonalak színskáláit, sőt a szövőszékeket is bemutatta, így a látogatók számára kézzelfoghatóvá és átélhetővé vált a teljes munkafolyamat.
Az Árnyalatok tárlat
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány által szervezett, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen és a válaszúti Kallós Zoltán Néprajzi Múzeumban is bemutatott Árnyalatok kiállítás egy modernebb, tematikusabb megközelítést alkalmaz. Ez a tárlat nem egyéni kiállítás, hanem a természetes anyagokkal dolgozó erdélyi mesterek organikus fúziója. Páll Etelka növényi festő- és szövőmunkái itt közvetlen párbeszédbe lépnek Kozma Ilona népi iparművész kosárfonó alkotásaival, valamint növényi színezésű selymekkel és írott tojásokkal.
A kiállítás központi gondolata a természetben rejlő színek finom átmeneteire és a fenntarthatóságra épül. Míg Kozma Ilona kosarainál a különböző fűzfafajták és vesszők natúr, saját tónusai adják ki a mintázatot, addig Páll Etelka gyapjúszőtteseinél és a Borbély Izabellával közösen jegyzett hernyóselymeknél a növényi fonalfestés által elért megismételhetetlen, lágy árnyalatok dominálnak. Az Iharos Népművészeti Egyesület szervezésében indult tárlat a funkció kiterjesztéséről is szól: a nehéz gyapjúszőnyegek mellett megjelennek a finomabb textíliák és a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó, hagyományos módon maratott, növényi festésű tojások is. Az Árnyalatok védjegyévé vált, hogy a bemutatót élő műhelymunka kíséri. Páll Etelka fonalfestő és múzeumpedagógiai foglalkozások keretében a helyszínen adja át tudását a látogatóknak, megmutatva, hogyan reagálnak a textilszálak a természetes színezékekre a mai, modern mindennapokban.
A két kiállítási anyag egymásba fonódva rajzolja ki Páll Etelka teljes alkotói ívét. A Székely festékesek egy szigorú néprajzi rekonstrukció, amely bebizonyította, hogy a múlt értékei a legmagasabb minőségben újraalkothatók. Az Árnyalatok pedig ennek a tudásnak a továbblépése: egy ökológiai és művészeti állásfoglalás, amely megmutatja, hogyan válhat a hagyományos növényi festés a mai kor emberének a természetbe való visszatérési pontjává. Páll Etelka mindkét tárlattal azt hirdeti, hogy a népi mesterségek megőrzése nem csupán a tárgyak másolása, hanem a természettel való harmonikus együttélés folytonossága, a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.
Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2026/38. és 2026/39. számaiban.
