Sorozatunkban a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár régi könyveit vesszük szemügyre. A plébániákon, egyházi gyűjteményekben és a levéltárban fennmaradt kötetek egykori olvasóikról, valamint Erdély gazdag egyházi könyvkultúrájáról és művelődéstörténetéről mesélnek.
Lakatos István könyvtára
Végrendeletéhez három könyvjegyzék társul (150, majd 190, végül 214 tételes), ezek mindegyike a Magyar Nemzeti Levéltárban található, és a 17–18. századi székelyföldi papi könyvkultúra kiemelkedő emlékét képezi. Állománya elsősorban liturgikus könyveket, beszédgyűjteményeket (30 kötet), bibliákat, jogi és történeti munkákat (37), valamint mintegy hetvenöt régi magyarországi nyomtatványt tartalmazott.
Különösen figyelemre méltó a jegyzékek Propria mea opera része, amely Lakatos 27 saját kéziratos munkáját sorolja fel – ezek túlnyomó többsége (26 cím) mindeddig ismeretlen volt a magyar művelődéstörténet számára. Témájuk rendkívül változatos: prédikációk, lelkigyakorlati kézikönyvek, öröknaptár, rendtörténet, egyetemes és erdélyi egyháztörténet, zeneelmélet, nyelvtörténet.
A 214 kötetből mindössze nyolc példány azonosítható ma erdélyi gyűjteményekben (Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Gyulafehérvár), köztük három ősnyomtatvány, két 16. és hét 17. századi kiadvány, valamint két kézirat. Ezek között kiemelkedik egy Szent Ágoston-beszédgyűjtemény (Párizs, 1499 körül), valamint Petrus de Palude domonkos teológus két prédikációs kötete (Strasbourg, 1488–1489), amely egy morvaországi karthauzi kolostorból (Kralova Pole, Brünn mellett) az erdélyiek hadizsákmányaként került Erdélybe a harmincéves háború idején.
Lakatos szoros kapcsolatot ápolt kora egyházi könyvgyűjtőivel: kölcsönzött, cserélt és vásárolt könyveket olyan személyektől, mint Szebelébi Bertalan vikárius, Illyés András püspök, Lukács Mihály csíkszentmiklósi plébános vagy Kájoni János ferences szerzetes. Rudolf Bzenszky jezsuita szerzetes 1696-os feljegyzése szerint személyesen is találkozott Lakatossal, és nagyra értékelte készülő Siculia című művét.
Lakatos István könyvjegyzékei és fennmaradt kötetei nélkülözhetetlen forrásai a 17–18. századi székelyföldi papi műveltség és könyvkultúra megismerésének, hagyatékának jelentős része pedig – végakarata szerint – a székelyudvarhelyi jezsuiták könyvtárába került, amely mind a mai napig kutatható a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárában és a Szent Miklós-plébánia gyűjteményében.
Lakatos István élete és munkássága
Lakatos István székelyudvarhelyi származású katolikus pap és történetíró életútja és hagyatéka a 17–18. századi erdélyi egyháztörténet és művelődéstörténet jelentős forrásává vált. Születési adatai nem ismertek pontosan; tanulmányi évei és felszentelése alapján valószínűsíthető, hogy 1635–1640 között született Székelyudvarhelyen. Szülei, Lakatos alias Czizmadia János és Basa Zsuzsánna nevét végrendeletéből ismerjük, csakúgy mint bátyja, János sorsát, aki tatár fogságba esett. A család 1631-ben nyert nemességet, anyai ágon a székelyudvarhelyi lófő székely Basa családhoz kötődött.
Tanulmányait feltehetően Székelyudvarhelyen kezdte, majd a kolozsmonostori jezsuita konviktusban, később a kolozsvári jezsuita gimnáziumban folytatta – ezt egy diáktársulati nyilvántartás is igazolja. Teológiát Nagyszombatban (1658–1661), majd Bécsben, a Pazmaneumban (1661–1663) tanult. 1663. február 2-án szentelték pappá. 1666-ban édesanyja végrendeleténél már zetelaki plébánosként volt jelen, bár korai pályafutásáról kevés levéltári adat maradt fenn.
Lakatos Istvántól három kéziratos kötet őrződött meg egyházi gyűjteményekben. Ezekből tudjuk, hogy 1674–1684 között Csíksomlyón szolgált, ahol részletes plébánianaplót vezetett: elkészítette a Szent Péter és Pál-templom első leltárát, számba vette az egyházközség földjeit és alapítványait, valamint feljegyezte a korszak jelentős eseményeit (pestisjárvány, földrengés, toronyépítés). 1684-től haláláig, 1706-ig Kozmáson tevékenykedett plébánosként, emellett csíki főesperesi és assessor ordinarius tisztséget is viselt. A kozmási historia domus kötetben nemcsak a plébánia és filiái (Lázárfalva, Tusnád, Verebes) vagyonáról készített nyilvántartást, hanem egyházigazgatási szabályzatot (Constitutiones universales) is rögzített. Történetírói jelentőségét igazolja a Thököly Imre-féle 1690-es kuruc betörésről és az 1694-es tatár portyáról szóló latin nyelvű naplószerű beszámolója.
Kozmási évei alatt, 1702-ben írta legfontosabb művét, a Siculiát, amely hat kéziratos példányban maradt fenn, és amely tartalmazza Székelyudvarhely első történeti bemutatását, valamint a székely rovásírás egyik legfontosabb korai leírását (Alphabetum Siculorum seu Veterum Hunnorum).
Lakatos István 1706. március 14-én hunyt el Kozmáson, mintegy 70 éves korában, és a kozmási templom főoltára alá temették. Egyházi vezetőként a pontosságot, a hitelességet és a katolikus közösség megtartását tartotta szem előtt egy olyan korszakban, amikor az erdélyi katolikus egyházmegye püspök nélkül működött. Élete során folyamatosan támogatta szülővárosa egyházi intézményeit, a jezsuita és ferences építkezéseket is finanszírozta.
Halála előtt két végrendeletet hagyott hátra: az 1705. október 25-i a székelyudvarhelyi ferences rendház alapítólevele, míg az 1705. december 4-i vagyonának szétosztásáról és temetéséről rendelkezik. Ez utóbbi saját kezű irat, gyűrűspecséttel hitelesítve. A dokumentum az erdélyi katolikus papi végrendeletek ritka, alig feltárt csoportjába tartozik.
Bernád Rita-Magdolna, Muckenhaupt Erzsébet
