A Romániai Katolikus Örmények Ordinariátusának összesen négy plébániája szolgálja ki az ország területén élő, háromszáznál valamivel több hívőt. Szép szokás, hogy a négy plébániatemplom mindegyikének búcsúján a másik három hívei is részt vesznek. Nem csoda, ha búcsúünnepén, augusztus 15-én megtelt az erzsébetvárosi székesegyház méretű templom.


Az ünnepi szent liturgiát Szakács Endre c. esperes mutatta be, Küsmődi Attila örmény katolikus főhelynök és római katolikus papok koncelebrációjával, Kovács Gergely érsek, örmény katolikus apostoli kormányzó jelenlétében. Igét hirdetett magyar és román nyelven Birton Róbert-Attila, az erzsébetvárosi kerület főesperese, a diakónusi szolgálatot Molnár Tibor szamosújvári gondnoksági tag végezte. A szent liturgia ünnepélyességét a medgyesi római katolikus kórus és a gyergyószentmiklósi Vörösköpönyegesek díszőrsége emelte.


Az isteni és szent liturgia végén Babota Tibor megbízott örmény katolikus plébános magyarul és románul köszöntötte a zarándokokat, háláját fejezve ki a szép ünnepért. Ezután került sor a hagyományos körmenetre, majd a templomi ünnepséget követően a résztvevők közös agapén fogyasztották el — egyéb finomságok mellett — a hagyományos örmény ágándzsábur, churutos levest.







