Mária-énekek méla dallamai, pislákoló gyertyák és meleg fényű mécsesek táncoló lángjai kísérték azt az Erdélyben egyedülálló, több mint százéves hagyományra visszatekintő fáklyás körmenetet, amelyet Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén, augusztus 14-én, tartottak a Maros megyei Szentdemeteren.
A helyi római katolikus közösség idén is a naplemente óráiban emlékezett Szűz Mária csöndes elszenderedésére. Az ünnepélyes program késő délutáni szentmisével vette kezdetét, amelyet az egykori iskolában kialakított kápolnában tartottak. Ezt követően a helybéliek és az ünnepre érkezett vendégek a Lourdes-i Szűzanya tiszteletére fölszentelt szabadtéri oltárhoz zarándokoltak, ahol a kellemes árnyékot nyújtó csertölgyek alatt bensőséges hangulatú vesperáson vettek részt.
Szépen élni, akár a Szűzanya
A búcsús előesti szentmisét Bertalan László bordosi és székelyvéckei plébános mutatta be a Maros-Küküllő-kerületi papság koncelebrálásával. Szentbeszédében Mária mindhalálig tartó engedelmességére és a jó Isten iránti odaadó szeretetére irányította a figyelmet, amely úgy szőtte át a Szűzanya valamennyi emberi kapcsolatát, akár az arany az ő mennybemenetelének lelki ruháját. „Jobbodon áll a királynő, arannyal átszőtt ruhában” – erősítette a hallgatókban a sokatmondó képzettársítást a fölcsendülő zsoltár verssora. „Megszülettünk, tehát minden nappal egy kicsit közelebb kerülünk földi életünk végéhez. De hívő emberként tudjuk: a testi halál nem az élet végét jelenti. Hogyha valóban egy örökkévalóságon át szeretnénk Isten boldogító színelátásának örvendeni, akkor talán a Szűzanyától kellene megtanulnunk szépen élni. Isten kezébe helyezni az életünket. Engedelmes szolgái, szolgálói lenni. Mindenkinek egyéni életútja van. Minden ember Isten egyedi teremtménye. Éppen ezért nem utánozhatjuk egymást. Mindannyiunknak meg kell találnunk azt az élethivatást, amelyre Isten hívott bennünket, hogy abban tudjunk kibontakozni, és megvalósítani azt, amire Ő rendelt bennünket. Ebben is követhetjük a Boldogságos Szűzanyát” – fogalmazott a vendégszónok.
Az önátadás imája
A plébános az önátadás és a jó Istenre való teljes ráhagyatkozás gondolataival zárta homíliáját, amelynek befejező akkordjaként Loyolai Szent Ignác felajánló imáját idézte Sík Sándor fordításában: „Fogadd el, Uram, szabadságomat, / Fogadd egészen. / Vedd értelmemet, akaratomat / S emlékezésem. / Mindazt, amim van és ami vagyok, / Te adtad, ingyen. / Visszaadok, Uram, visszaadok / Egyszerre, mindent. / Legyen fölöttük korláttalan úr / Rendelkezésed. / Csak egyet hagyj meg ajándékodul: / Szeretnem téged. / Csak a szeretet maradjon enyém / A kegyelemmel, / S minden, de minden gazdagság enyém, / Más semmi nem kell”.
Gyertyafényben kísérték álomba Máriát
Az ünnepi szentmisét fáklyás körmenet követte, amelynek melankolikus meghittséggel hunyorgó mécsvilágánál a hívek énekelve vonultak a temetőn át a dombtetőre épített gyönyörű, Árpád-kori templomba, amelynek gótikus stílusánál és ódon freskórészleteinél csak az elszenderedő Szűzanya sírja volt szebb. A Te Deum eléneklése után a jelenlévők szentségi áldásban részesültek, hogy az ünnep kegyelmi ajándékait égő lángként vihessék haza szeretteiknek.
