Kétszáz év történelme, hite és közösségi emlékezete elevenedett meg a bihari Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplom jubileumi ünnepségén. A jeles évfordulót ünnepi szentmisével, a kívül-belül megújult templom felszentelésével, valamint Szent László király újonnan felállított bronzszobrának megáldásával tették emlékezetessé.
Ünnepi szentmisét tartottak augusztus 15-én, szombaton a bihari Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban építésének 200. évfordulóján. A szentmisét Böcskei László nagyváradi megyés püspök celebrálta. A liturgia keretében a főpásztor felszentelte a kívül-belül megújult istenházát.



A szentmise után a szoborparkban megáldotta egyházmegyét és a püspökséget alapító Szent László király egész alakos bronzszobrát, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását.


A szobor a 2005-ben készült Szent István államalapítónk szobra és a templom 1926-os régi harangja mellé került. Elhangzott: a bihari püspökség egyike volt annak a tíz püspökségnek, amelyet Szent István király alapított. Szent László király később Biharról Nagyváradra helyezte át a püspöki székhelyet, ezzel megalapozva az egyházmegye és a nagyváradi püspökség történetét.
Forrás: nagyváradi egyházmegye






