Közösségi összefogás eredményeként újult meg az oroszhegyi óvoda, amelynek ünnepélyes átadására és megáldására a hétvégi búcsú alkalmával került sor. A megszépült épület korszerűbb környezetet biztosít a gyermekeknek, miközben a restaurált régi székelykapu révén a település hagyományait és örökségét is továbbviszi.
Oroszhegyen Nagyboldogasszony ünnepe idén különösen szép és örömteli alkalom volt a közösség számára. A búcsú ünnepéhez kapcsolódóan sor került a felújított óvoda ünnepélyes átadására és megáldására is, amely az összefogásnak, a támogatók nagylelkűségének és a közös munkának köszönhetően újult meg.



Szombaton, az ünnepi szentmise előtt Opra István helyi plébános az éneklő egyháztanács kíséretében, ünnepi viseletbe öltözve vonult le a megújult óvodához, ahol Soltész Miklós államtitkár, a támogatók, a szülők, a gyermekek és a pedagógusok jelenlétében ünnepélyes keretek között került sor az óvoda megáldására és felavatására.
A rövid átadási ünnepségen a plébános bevezető gondolatai után Kovács Árpád polgármester mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak az óvoda megújulásához. Külön megköszönte Soltész Miklós államtitkárnak, az Orbán-kormánynak és a támogatást nyújtó vállalkozóknak az önzetlen segítséget. A Polgármesteri Hivatal szintén hozzájárult a munkálatokhoz, hiszen a település vezetése számára is fontos, hogy az oroszhegyi gyermekek korszerű és szép környezetben tölthessék óvodás éveiket.
A polgármester köszönetét fejezte ki Opra István plébánosnak, hogy kezdetektől fogva szívügyének tekintette az óvoda megújulását, és lelkesedéssel, felelőséggel, kitartó munkával vitte előre annak ügyét. Köszönetet mondott Vass G. László gondnoknak, Pál Vilmos algondnoknak, az egyháztanácsosoknak, az önkénteseknek, valamint minden jóakaratú támogatónak, akik munkájukkal, anyagi segítségükkel vagy éppen idejüket és erejüket felajánlva segítették a felújítás megvalósulását.
A felújítás során megújult az óvoda tetőszerkezete, az épület külső színezést kapott, valamint megtörtént a környezet térköves rendezése is. Különösen szép és értékőrző mozzanata a munkálatoknak, hogy restaurálták a kántori lak régi, kőlábas székelykapuját is. A gondosan helyreállított, hagyományos székelykapu új helyén most az óvoda bejárataként fogadja a gyermekeket és az oda érkezőket.
Így a megújult óvoda nemcsak korszerűbb és szebb környezetet biztosít a gyermekek számára, hanem egy darabot is továbbvisz Oroszhegy múltjából és székely örökségéből. A régi kapu új szerepben áll tovább, összekötve a múltat a jelennel és a jövővel.


Az ünnepség után a közösség együtt vonult vissza a plébániatemplomhoz, ahol kezdetét vette a Nagyboldogasszony búcsú ünnepi szentmiséje, melynek szónoka Bilibók Géza tusnádfürdői plébános volt. Együtt adtunk hálát mindazért, amit közösségként az elmúlt időszakban megélhettünk, és Isten áldását kértük Oroszhegy családjaira, gyermekeire, az idősekre és az egész közösségre.
Hálás szívvel köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ehhez a szép munkához. Kérjük a Boldogságos Szűz Mária, Nagyboldogasszony közbenjárását, hogy oltalmazza Oroszhegy közösségét, gyermekeinket és családjainkat, és kísérje továbbra is közösségünk életét.
Nagyboldogasszony, könyörögj érettünk!
Kovács Melánia
Fotók: oroszhegyi plébánia







