A ráhagyatkozás gyakorlásában

0
52

A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 14-én negyedik napjához érkezett, melyet felszabadult kacagás, mély beszélgetések, új barátságok szövődése, és az Atyával való találkozás jellemzett.

A csíksomlyói reggeli hűvös sem rettentette vissza a fiatalokat attól, hogy szabadtéri mozgással kezdjék a napot az animációsok lelkes vezetésével, amit reggeli ima követett. A teljes találkozó alatt nem is lehet minden imát kipróbálni, amit a CSIT nyújt a résztvevőknek, azonban ezen a reggelen is választhattak szemlélődés, lectio divina, dicsőítés, zsolozsma, Jézus ima és rózsafűzér közül, vagy akár a Biblia egy év alatt podcast hallgatását is folytathatták Oláh Zoltán biblikus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának docense elmélkedésével. Az Atyával való kapcsolódást nem csak az imádság segítette elő, hanem az ezt követő tanítás is.

A 14-16 éves korosztályt Ambrus-Szabó Gabriella ajándékozta meg gondolataival, tapasztalataival, arra rámutatva, hogy a helyes irány és az iránytű önmagában nem elég, hiszen nem vezet el az úton, csak irányt mutat. Mindenki megfogalmazhatta azokat a tényezőket, melyek eltéríthetik a belső iránytűt, majd engedték, hogy Isten igéje megérintse őket, és ebben a megérintődésben csodálkoztak rá a teremtett világ szépségére és a Jóisten csodájára önmagukban is. A középső korosztálynak Ilyés Lehel a kézdivásárhelyi kantai plébánia segédlelkésze, arra hívta a fiatalokat, hogy időt és csendet szánjanak az Istennel való kapcsolatra, mert a Jézussal való találkozás mélyíti a bizalmat és átformálja az életet. Szász Árpád a 19+ korosztályt arra buzdította, hogy gyermeki hittel és szeretettel engedjék, hogy Isten bennük és rajtuk keresztül cselekedjen, így Isten országa közöttük is jelenvalóvá válhat.

A délután a Csíksomlyói Nyeregben zajlott, ahol a közösségek ösvényét bejárva olyan ifi és zenecsoportokkal ismerkedhettek meg, ahová a CSIT-ről hazatérve járhatnak, hogy a Szentlélek tüze táplálva maradjon bennük. Az idei himnusztáncot is eltáncolták megtapasztalva annak felemelő erejét. Ezt történelmi pillanat követte, hiszen az 50. CSIT alkalmából elástak egy időkapszulát a jövő generációjának különböző kincsekkel.

Az este elérkezett a sokak által várt, és a CSIT fénypontjaként emlegetett szentségimádás. A csíksomlyói kegytemplom megtelt a fi atalok dicsőítő énekével, és egyedül Krisztust imádó szívével. A zenei szolgálatot a CSIT zenekara, valamint a szervezőkből és önkéntesekből álló kórusa végzett, ezzel is közelebb vezetve a fi atalokat az Úr Jézushoz. Ennek hangulatában maradva lehetőségük volt virrasztani is a Lélekfaluban, elmerülve teljesen az Atya szeretetében.

Legyen szó résztvevőről vagy főszervezőről, mindegyikük életében személyesen cselekedett az Úr, mely munkálódást a következő nap is folytathatja a CSIT-en.

A CSIT kommunikációs csapata
Fotók: Kis Márk, Pál Balázs, Mihályi Tímea és Waldhofer Dorka