Legyél az öröm hordozója!

Kárpát-medencei ferences találkozót rendeztek Szegeden

0
79

Az alsóvárosi ferences kolostor, a magyar késő középkor egyik legépebben fennmaradt szerzetesi épületegyüttese adott otthont az első Kárpát-medencei Ferences Ifjúsági Találkozónak július 16. és 19. között. A ferences testvérek megnyitották otthonukat, a résztvevők belakhatták a teljes teret. Szentmisére, imára az 1503-ban felszentelt templomban, a Napba öltözött Asszony kegyképe körül gyűltek össze, számos programnak a kerengő által körülölelt négyszögletes udvar, a kvadrum adott otthon. Az IFITALI az erdélyi és magyarországi ferences rendtartomány közös szervezésben valósult meg, „Legyél az öröm hordozója” mottó jegyében. A rendezvényre több mint kétszáz fiatal érkezett Szegedre Magyarország mellett Erdélyből, Kárpátaljáról és Délvidékről. Nagy számban, közel ötvenen voltak jelen ferences testvérek és nővérek, Berhidai Piusz OFM magyarországi és Urbán Erik OFM erdélyi tartományfőnökkel együtt. A Magyar Kurír beszámolóját adjuk közre, szerkesztett formában.

Szerethetően kusza

Ferences testvérek és nővérek, a rend jelöltjei és novíciusai minden helyszínen jelen voltak: beszélgettek, játszottak, imádkoztak, énekeltek, táncoltak a fiatalokkal, műhelyt, elmélkedést, lelkivezetést, gyóntatást tartottak. „Hogy ne csak egy szál ferences képviseljen minket, arra nagyon figyelünk, amikor fiataloknak szervezünk programokat. Most is, aki tudott, mozdult” – mondta Pantea Tibor OFM, a kolozsvári szervező.

Ez a jelenlét, valamint a történelmi terek megnyitása különleges atmoszférát adott a találkozónak. Ahogy Manuel Sandesh OFM, az Indiából származó és a rend bécsi közösségében élő testvér jellemezte: „Igazi ferences kolostor, szerethetően kusza, semmi merev rend.”

A találkozón nagy hangsúlyt kaptak a művészetek, az ének, a zene, a tánc, a színjátszás. A ferencesek saját környezetükből hívtak meg hiteles, a fiatalokhoz szólni tudó művészeket. Így volt jelen a közösségi médiában népszerű tartalomkészítő és rappelő ferencesként ismert Manuel Sandesh OFM testvér; Flavio Zampa olasz zenész és producer, akire meghatározó hatást tett Assisi Szent Ferenc lelkisége; a betegsége miatt csak ezt a találkozót vállaló Kovács Ákos dalszerző, énekes; valamint az író-rendező Meskó Zsolt.

A sebeket felülírja a jó Isten

A pénteki nap középpontjában a stigmatizáció titka állt. A ferences testvérek elhoztak Erdélyből egy lelki utat, melynek elmélkedései a sebekről szólnak. Tibor testvér ezt így mutatta be: „Mindannyiunknak vannak nehéz, fájdalmas sebei. Mi is okozunk, nekünk is okoznak sebeket, és vannak Isten látogatásai okozta sebek is. Szent Ferenc életében a stigmák ilyenek, és látjuk, hogy abból valami jó született. Ezért a lelki úttal elmélkedni hívunk: a gyerekkortól elindulva nézünk rá életünk sebeire, és haladunk a gyógyulás felé, hogy a feltámadt Jézus kezébe téve sebeink a szeretet forrásaivá váljanak. Átimádkozva ezeket a sebeket keressük, hogyan láthatjuk őket új fényben: sebeink lehetnek ugyanis az a rés, ahol meg tud látogatni minket Isten, és megtanulhatunk új módon szeretni.”

A stigmák nem a pusztulás jelei

A szentmisében Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segéspüspök is a stigmatizáció titkához kapcsolódott, és a szenvedéssel kapcsolatos tapasztalatairól beszélt. Úgy látja, korunkra különösen jellemző, hogy az ember elszalad, fél a nehézségtől, nem szívesen vállal áldozatokat, a szenvedést kibírhatatlannak és kiszámíthatatlannak érzékeli. Ez a félelem és a távolságtartás természetes emberi reakció a szenvedéssel szemben. A kereszthordozásban azonban az ember megérti, hogy nincs egyedül, nem egyedül viszi a terheket; benne találkozik valakivel, aki a legnehezebb pillanatokban őt magát hordozza.

Majd Henri J. M. Nouwen A sebzett gyógyító című műve nyomán a püspök azt fejtette ki, hogy igazán gyógyítani az tud megsebzett embereket, aki tudatában van saját sebzettségének, és mer abból élni. Így lesz a gyengeségünk erő, és az istenszeretetből vállalt szenvedés képessé tesz mások megsegítésére. A kereszt hordozása, a szenvedés a Krisztussal való mély azonosulás útja. „Egyedül a Krisztusba vetett hit az, ami minket úgy sebez meg, hogy abban ne csak az emberség, ne csak a tehetetlenség, ne a többre vágyó emberi elképzelések, hanem a kiszámíthatatlan és mégis felülmúlhatatlan istenszeretet győzedelmeskedjék.”

Szívemhez nőttek a ferences testvérek

A fiatalok lelkesedéssel vettek részt a programokban. Csíksomlyóról jött a 19 éves Nyegre Magor, aki ősztől Kolozsváron tanul pszichológiát, és a helyi ferences bentlakásba készül. „Szívemhez nőttek a ferences testvérek, szeretnék aktívabban is a közösség része lenni.” Elmondása szerint a vallási programok sokat segítenek neki abban, hogy közelebb kerüljön a jó Istenhez. Kapcsolódva a pénteki nap központi témájához úgy fogalmazott, a stigmatizáció neki azt a kérdést teszi fel, tudunk-e együtt szenvedni Krisztussal és megtaláljuk-e ebben az örömöt. Úgy véli, a szenvedés valamilyen formában minden ember életében jelen van – a kérdés csupán az, hogy ki mit kezd vele. Úgy érzi, „jó életem van, rengeteg kegyelemben részesültem; nekem is vannak nehézségeim, de a tőlem telhetőt igyekszem megtenni.” Péter Géza és Urkon Dávid is Erdélyből jött. Mindketten azzal az örömmel vannak itt, hogy „minket elhívott a Jóisten”, kíváncsian várják a jelöltévüket.

Ima, tanúságtétel

Az IFITALI programjainak keretét és gerincét az egyház hagyományos imaalkalmai adták: a nap zsolozsmával indult, és éjfélkor a kvadrumban gyertyafényes kompletóriummal fejeződött be. A reggeli dicséretekben egy-egy ferences testvér vagy ferences lelkiségben élő laikus tartott elmélkedést, kibontva a nap témáját, a meghívott tanúságtevők és a szentmise prédikációi tovább mélyítették ezek megértését.

Az IFITALI-n Martos Levente Balázs püspök mellett Böjte Csaba OFM testvér, Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynöke mutattak be szentmisét. Holló András kerekesszékes tánctanár és Kovács Ákos énekes tanúságtételt tartottak.

A szombati dicséretben fiatalok és ferences novíciusok elénekelték a Flavio Zampa által megzenésített és vezetett Naphimnuszt. Délután városmissziós zarándoklat keretében átvonultak a Szent Gellért Fórumba, ahol szentmisén vettek részt és megnézték a Meskó Zsolt rendezésében a Szent Ferenc életét bemutató színdarabot, végül fáklyás körmenettel tértek vissza a ferences kolostorba. Az IFITALI vasárnap a reggeli zsolozsma és katekézis után tranzitus szertartással egybekötött ünnepélyes zárómisével fejeződött be.

Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Fotók: Merényi Zita