A világ tele van kellemes és furcsa meglepetésekkel. Például ha csak egy idős ember életébe egy kis betekintést nyerünk, meglátjuk, hogy az élet miképpen alakította a sorsát gyerekkortól a fiatalságon át, az őszülő, kopaszodó öregkorig. Három idős hölgy íráshoz látott. Azt vetették papírra, mit jelent számukra a Caritas csíkmadarasi nappali foglalkoztatója. Soraikat a Gyulafehérvári Caritas honlapján osztották meg.
„A világ tele van kellemes és furcsa meglepetésekkel. Például ha csak egy idős ember életébe egy kis betekintést nyerünk, meglátjuk, hogy az élet miképpen alakította a sorsát gyerekkortól a fiatalságon át, az őszülő, kopaszodó öregkorig.
Egy hosszú utat bejárt ember 60–70 pluszos korában úgy érzi, még mindig tud hasznos lenni. Ilyenkor van szükség egy kis segítségre, hogy fel tudja dolgozni a múltat, jelent, jövőt. Mi, csíkmadarasiak nagyon szerencsések vagyunk, mert van egy multifunkcionális központunk, amely segít a gondok, betegségek könnyebb viselésében. Segít azoknak a beteg, vagy egyedül élő idős embernek, akik társaságra vágynak, és érzik, hogy még hasznosak, mert egy közös ima utáni szent ének eléneklése után csendes megnyugvást és lelki békét kapunk.
Nagy segítség az itt dolgozó személyzet munkája, akik segítenek, hogy könnyebben viseljük a betegségeket, a nehézségeket – beszélgetéssel, tornával, masszázzsal, tánccal, pszichológiai foglalkozással vagy a különböző agyfejlesztő gyakorlatokkal.
Én személy szerint várom a napot, amit itt tölthetek, mert hetven pluszosan, a súlyos szívműtétemmel nem foglalkozva, nagyon jól érzem itt magam, és azt kívánom, hogy mindenhol, ha lehet, alakítsanak egy ilyen központot, mert a mai rohanó világban az időseknek szükségük van a segítségre, amit itt nyújtanak, mert nagyon jó nekünk itt lenni.” (Zsók Margit)

„A madarasi multifunkcionális központ úgy a község, mint a szépkorúak életében nagy jelentőséggel bír. Olyan tevékenységek működnek a központ keretén belül, amelyek ismeretlenek voltak mindnyájunk számára. Csak egy dolgot szeretnék ismertetni, amire én is nagy szeretettel járok több szépkorú társammal. Ez nem más, mint a senior örömtánc. Balazs Csilla oktatónk nagy türelemmel és odaadással vezetett be minket ebbe a csodálatos foglalkozásba. Csilla tanította meg, hogy mi az örömtánc lényege. Ahol zene és tánc van, ott csak boldogság lehet. A koreográfia megtanulása nagyon jó agytorna. Segít a testi-lelki egészségünk megőrzésében. Késlelteti a demencia kialakulását. A társaság csak ráadás. Kezdetben nem is gondoltuk, hogy mekkora kincs került a birtokukba. Mindezt a csodát a multifunkcionális központban élhetjük át.” (Csiszér Maria)
„Mit is jelent számomra ez a csoport? Úgy is fogalmazhatnék, hogy terápia, kikapcsolódás, barátkozás, imádkozás, jó beszélgetések, kézműves foglalkozások (amit itt is kiállítunk és közben haza is viszünk), fejtörős játékok, rejtvények, szókeresés, társasjátékok és még sok másféle dolog, egyszóval nagybetűs FELÜDÜLÉS. Én mindig türelmetlenül várom, hogy jöhessek. És még nem is említettem a velünk foglalkozó – az én számomra – terapeutákat. Mindenkinek köszönet és hála! (Cs. Marika)
Forrás: Gyulafehérvári Caritas








