Giotto Szent Ferenc életét bemutató sorozatának negyedik freskóját ismertetjük. Az alkotáson azon jelenet tárul elénk, amikor Szent Ferenc nyilvánosan lemond örökségéről, és a radikális krisztuskövetés útját járja. Ezen cselekedet erőteljes szimbolikus mozzanataként leveti minden ruháját és átadja atyjának, akit felvált ezután a mennyei Atya az életében. A cselekedetét az egyház képviselője a püspök elfogadja és oltalmába veszi azáltal, hogy palástjával betakarja.
Ferenc ezen cselekedete kiemeli őt a világból, és az Istennek szenteltek útjára lép. A művész ezért már Ferencet a kléruscsoport élén helyezi el a festményen, aki nemcsak a világi csoporttal szemben foglal helyet, de egyúttal felfele mutat és tekint. A gesztusát az égből lenyúló Atya keze fogadja és megáldja. A kettészakadt tömeg elválasztását a háttérben lévő két épület közötti üresség is hangsúlyozza. Itt egy végérvényes szakításnak lehetünk tanúi, mely visszafordíthatatlan. A Szent Ferencet takaró palást színe a kék, szintén Isten jelenlétének a szimbóluma, amely kontrasztot képez a többi szereplő ruhájának és az épületek meleg tónusával. A világiak csoportjának élén Ferenc apját láthatjuk, akit visszafog a mögötte álló férfi. A püspök védelme ebben az esetben Ferencet sérthetetlenné teszi, az Istenhez való tartozás ugyanis felülmúlja a családi kötelékeket. Az apa tehetetlen marad. Ezen alkotás a sorozat legjelentősebb részének tekinthető abból a szempontból, hogy a végérvényes szakítást ábrázolja, de egyúttal egy teljesen új életút is megnyílik rajta Ferenc számára.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/11-es számában.
