Afrika – Ahol a hála az egész földrész sajátja

0
1
A szerző felvétele.

Szeptember 1420. között az Ő az Út Keresztény Ifjúsági Fesztivál keretében dr. Fodor Réka (Afréka) megdöbbentő előadásán is részt vettünk a marosvásárhelyi Cserealjai Parkban. Az öt afrikai országban missziós szolgálatot teljesítő orvos a lakosság életkörülményeiről, hitéről, belső tartásáról, illetve saját megtapasztalásairól számolt be. Az alábbiakban erről közlünk egy személyes hangú összefoglalót.

A péntek esti bensőséges légkört a Hiding Place és One City Workship együttesek koncertjei tették hangulatosabbá, amelyek közé egy emlékezetes és számtalan tanulságot hordozó előadás is ékelődött. Dr. Fodor Réka – becenevén Afréka – a Nigériában, Gánában, Ugandában, Csádban és Kongóban megélt tapasztalatairól mesélt. A huszonhárom missziót teljesítő orvos főként arról beszélt, hogy az afrikai térségben uralkodó iszonyatos szegénység ellenére a lakosság mégis példaértékű istenhitről, számunkra elképzelhetetlenül hálás lelkületről és reménnyel átitatott életszemléletről tesz tanúbizonyságot.

Elmondta: az emberek oly mértékben nélkülöznek, hogy Istenen kívül sokaknak valóban semmijük nincs. Éppen ezért a papoknak nagy tekintélyük van, de az orvosoknak is. Mélyen tisztelik őket. Nélkülözésükhöz, betegségükhöz képesek humorral viszonyulni. Ha orvoshoz mennek, azt mondják: jól vannak, és csak huzamosabb faggatás után derül fény panaszaikra, betegségeikre. Mind az élethez, mind a halálhoz egyedülálló szemlélettel viszonyulnak. A gyászoló család fehérbe öltözik, mert kultúrájukban ez a gyász színe. És bár szívükben fájdalmat, hiányt és veszteséget hordoznak, mégis énekelve, táncolva, mély istenbizalommal bocsátják útra halottukat. Erősen hiszik: elhunyt szerettük valóban az örök boldogságra jut, ezért szertartásaikat örvendezve végzik.

Megrendülten hallgattuk: az afrikaiak jelentős része keresztény, Nigériában az üldözések ma is zajlanak, és minden második órában – így a jelen pillanatban is – valaki vértanúhalált hal a hite miatt. Másokat az éhség ragad a túlvilágra. „Amikor hús-vér emberek éhen halnak, azt nem tudom nektek elmesélni, mégsem szomorúan megyek oda, és mégis mindig hálatelt szívvel érkezem haza. Annyi hálát is hitet, mint amit ott tapasztalok, azt egyszerűen nem tudom nektek elmesélni. Teljesen más minden ország, sőt az egyes országok egyes területei is, de a hála és az öröm az egész földrész sajátja” – mesélte a doktornő, aki tapasztalatait az Afréka című könyvében foglalta össze. A missziós orvos emellett számtalan adományozási lehetőségnek is teret biztosít saját honlapján, az afreka.hu weboldalon.

Az ökumenikus fesztivál pénteki, hangsúlyosan a művészetek, a fiatalok és a jó Isten kapcsolatáról szóló riportot teljes terjedelmében a Vasárnap 2026/39. számában olvashatják.

Fotók: az Ő az Út Facebook-oldala