Hetek óta gyötör a gondolat, hogy miközben látszatra úgy tűnik, társadalmunk többet kommunikál, mint valaha, valójában azonban a kommunikáció technikai feltételei ellenére sokkal inkább csak elbeszélünk egymás mellett. A közösségi oldalak roppant elterjedtsége látszólag megteremti a nyilvánosság illúzióját, de a legtöbb esetben már nem beszélhetünk a szó szorosabb értelmében vett kommunikációról. Mindezt tovább erodálja a mesterséges intelligenciák elterjedése. Azt gondolom, hogy egyre inkább posztkommunikációs nyilvánosságról kellene beszélnünk.
Korábban többször is kifejtettem azt a gondolatomat, hogy az okostelefonok és közösségi oldalak összefüggésében a kommunikáció elvesztette a kontextusát, mert bármilyen tartalmat bármilyen kontextusban tudunk fogyasztani. Viszont egyre inkább úgy látom, hogy nemcsak a kontextusukat, hanem kommunikációs jellegüket is elvesztették a kommunikáció álcája alatt végrehajtott közösségi médiás tevékenységeink. Itt elsősorban a hírfolyamok passzív fogyasztására gondolok, és arra az egyre aggasztóbb jelenségre, hogy addiktív módon naphosszat görgetjük ezeket. Ezáltal legfőbb információs forrásunkká válnak.
Csak hát miről informálnak? Egyre kevésbé a barátaink életéről, és lassan már nem is a világ történéseiről, mert egyre több a cél és tényleges üzenet nélküli tartalom. Ezeknek egy része hagyományos álhír, félrevezetés, megtévesztés, de ezeknél még ott van egy felsejlő szándék a háttérben, ma viszont már egyre több az olyan – sokszor MI által generált – tartalom, ahol a befogadott reprezentáció nem hordoz semmilyen üzenetet, nem létező dolgok értelmetlen össze(nem)függéseit mutatja be. Ha pedig az MI-alapú chatbotokkal való „kommunikációra” gondolunk, ott még egyértelműbbé válik: nem emberek párbeszédéről van szó…
Timothy Barker post-communication theory-ról ír, ahol a „post” előtag nemcsak arra utal, hogy meghaladjuk a hagyományos kommunikációelméleteket, hanem egy postai képpel is él: a posta látszólag éppen a távolságok áthidalását célozza meg, de tulajdonképpen be is merevíti azokat. Ebben az összefüggésben a küldés, a továbbítás, a transzmisszió kerül előtérbe, a kommunikáció pedig nem dialogikus lesz. Ehhez tehetjük hozzá, hogy a poszt-kommunikáció (vagyis amikor posztokban, bejegyzésekben kommunikálunk) esetében is megtörténik a közvetítés, csak az sok esetben már nem vált ki értelmezhető jelentést. Enélkül pedig a kommunikációval egy szótőről fakadó kommunió, vagyis a közösség sem tud létrejönni.
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/9-es számában.
