A hivatásnak minden ember életében különleges jelentősége van, megtalálni azt, ami boldoggá tesz, amit szeretünk és ami által életünk kiteljesedhet Isten és embertársaink szolgálatában. Napjainkban általánossá vált, hogy a rengeteg lehetőség között egyre nehezebb eligazodni, megtalálni azt, amivel egészen életen át szeretnénk foglalkozni. A Mesterségem címere: Isten című új sorozatunkban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának egykori diákjai mesélnek élményeikről, pályaválasztásukról. A sorozat első cikkében BALLA LÓRÁNT magyar nyelv és irodalom szakos tanárt, a Verbum kiadó egykori munkatársát ismerhetik meg az olvasók.
Kérem, mutatkozzon be röviden! Milyen út vezetett Temesvárig?
Balla Lórántnak hívnak, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum magyartanára, irodalomtörténész és kutató vagyok. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán diplomáztam és szereztem mesteri fokozatot, ezt követően pedig a Bölcsészettudományi Karon doktori fokozatot. Doktori értekezésem címe Csete István kéziratos prédikációi és Gyalogi János-féle kiadásai: eredetiség, fordítás, közvetítés a kora újkori jezsuita prédikációkban. Líceumi éveim alatt mindig rácsodálkoztam vidékiként (Jobbágytelke a szülőfalum), hogy a költők/írók mennyi helyen megfordultak életútjuk során. Például Jókai Mór életének főbb helyszínei: Komárom, Pozsony, Pest/Budapest, Tardona, Balatonfüred, valamint Budapest. Hihetetlen és felfoghatatlan volt számomra a helyszínek váltakoztatása. 41 évesen azt kell tapasztalnom, hogy én is hasonlóan váltogatom a tartózkodási helyeim: Jobbágytelke, Gyulafehérvár, Nagyenyed, Kolozsvár, Neubeckum, Mariazell, Marosvásárhely, Nagykároly és Temesvár. Így jutunk el aktuális lakhelyemhez és munkahelyemhez, ahol 2016 óta tevékenykedem.
Miért választotta a tanári hivatást? Miért a teológia–magyar nyelv és irodalom szakot választotta?
Először 6. osztályos koromban fogalmazódott meg bennem, hogy tanár leszek, és az igazságra fogom nevelni a tanítványaimat. Az apropót egy verselemzés közbeni vita adta, ahol a tanárnőmmel (néhai Domahidi Emíliával) összeszólalkoztunk Petőfi Sándor A puszta, télen versének utolsó során. Nem tudtam elfogadni, hogy a gyönyörű naplementében egy király bukását kell látni. Akkor ígértem meg neki, hogy magyartanár leszek, és amikor ezt a verset fogom tanítani, mindig el fogom mesélni, hogy az állítása számomra elfogadhatatlan. Ez azóta is rendszeresen megtörténik. Ennek ellenére nagyon megszerettette velem az olvasást, az irodalmat. Megtanított gondolkodni, értelmezni, vitázni, véleményt formálni, az egyéni olvasatom megindokolni. Neki köszönhetem, hogy már 6. osztályos koromban Ludas Matyit játszhattam színdarabban. Középiskolai tanulmányaimat a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban folytattam. Azért választottam ezt az opciót, mert szerettem a templomot, rendszeres ministráns voltam, énekeltem a templomi kórusban, szerettem olvasni a miséken, imádtam a vallásos ünnepeken részt venni… A középiskolai magyartanáraim (Király László, Dimén Erika) és tanári példaképeim (Domahidi Ferenc, Egyed Erzsébet, Bakó Botond, Fodor László) tovább erősítették bennem azt, hogy a tanári pályát válasszam. A nagyszüleim és szüleim vallásossága, a katolikus iskola szellemisége magával hozta, hogy teológia–magyar szakot válasszak az egyetemen.
Ki a kedvenc szerzője?
Legkedvencebb két szerzőm Dsida Jenő és Radnóti Miklós. Dsida nagyon tetszik, mivel verseit úgy írta meg, hogy vallásos és világi értelmezésük is lehetséges. Emiatt tartom angyali költőnek (poeta angelicus). Aki keresztény, annak a versek sokkal többet üzennek, de egy egyszerű olvasót is képesek megszólítani. Például az Arany és kék szavakkal verse hétköznapi értelemben azt fogalmazza meg, hogy asztalnál, lámpása fénynél, írásban szeretné a kedvesét/szerelmét (felesége, Imbery Melinda) megörökíteni, vallásos értelemben azonban, ahogyan a középkori kódexmásoló szerzetes az iniciáléban megörökíti a Madonna/Mária alakját, arannyal és kékkel (Mária-ábrázolások színvilága), úgy szeretné ő is írásban megörökíteni szerelmét/Máriát/Melindát. Radnóti Miklóst azért kedvelem, mert annak ellenére, hogy háromszor volt munkatáborban (1940, 1942, 1944), minden versében a szép, a szépség, az erőforrások megmutatására törekedett. Amikor tanítom Radnótit, mindig el szoktam mondani, hogy ha az életben nagyon nehéz helyzetbe kerültök, reménytelennek láttok mindent, olvassatok Radnótitól verseket, mert zsidó munkatáborokban is meglátta a szépet. Mindkét költő nehéz helyzettel találta magát szembe az életben (Dsida szívbeteg volt, Radnóti zsidóüldözés, munkatáborok megtapasztalója), mégis találtak erőforrást, vallásos értékeket, amelyek ezeken átsegítették: Isten, hit, remény, feleség, otthon, világ szépsége.
Mit adott önnek a római katolikus teológia kar és a kolozsvári egyetemista élet?
Ha egy szóban szeretném megfogalmazni, akkor a közösség szó jut eszembe. Négy éven keresztül bentlakásban laktam. Ez megtanított elfogadni másokat, közreműködni másokkal, együtt tanulni, ünnepelni, bulizni másokkal. Jó volt érezni, hogy semmiben és soha nem vagy egyedül. Ezt erősítette a Római Katolikus Teológia Kar tanár- és diákközössége is. A közös lelki programok, a könyvtári beszélgetések, a bensőségesség, az elfogadás, a támogatás, a közös hit erősítették a közösséget. Azt is mondhatom, hogy a kolozsvári ottlétemet lélekkel töltötte meg. Megtapasztaltam, hogy a vallás nagyon meg tud erősíteni egy közösséget. A teológia és a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség közössége által több lettem, jobb lettem, ember lettem hittel, reménnyel és szeretettel felvértezve. Visszatekintve az életemre elmondhatom, hogy a teológián kapott fegyverzet, nevelés, hit segített át életem legmélyebb pontjain (válás, kislányom elvesztése).
Mi egy hittantanár számára a legfőbb kihívás napjainkban? Hogyan tudja megszólítani a fiatalokat?
Elsősorban mindig magyartanárként dolgoztam, de oktattam már vallástörténetet, keresztény művészettörténetet, keresztény világirodalmat is katolikus iskolákban. Szerencsémre az irodalomórák szövegértelmezései során rengeteg vallásos dolgot lehet érinteni, megbeszélni. Vallom, hogy görög-római mitológia és keresztény vallás nélkül a szövegek értelmezése hiányos, silányabb. Vannak stílustörténeti korszakok és korstílusok, amelyek keresztény alapon, keresztény világ- és emberszemléleten, keresztény értékrenden nyugsznak (középkor, barokk, egzisztencializmus), itt is sok, a teológián szerzett ismeretet felhasználhatok, alkalmazhatok. A kihívás többszörös számomra. A legnagyobb kihívás az olvasás megszerettetése, megértetése a diákokkal annak, hogy az irodalmi művek a bennük felmerülő kérdésekre adnak választ, az irodalomban bármi lehetséges. Nagyon szép az, amikor megosztják velem, hogy tetszik ez vagy az a költő/író, mert olyan dolgokról ír, amelyek engem foglalkoztatnak, engem érdekelnek. Ilyenkor értik meg, hogy mitől lesz kedvenc szerzőnk, ilyenkor döbben rá a rokon lélek fogalmának lényegére. Kihívás az is, hogy miként beszélünk egy szerzőről, milyen képet festünk róla. Mondataninknak súlya és példaértéke van. Például az idén 12. osztályban elmondtam Radnóti Miklós kapcsán, hogy zsidó volt, háromszor járt munkatáborban, folyamatosan távol volt a feleségétől, mégis mindenben igyekezett a szépet meglátni és a verseivel megláttatni. Kiejtettem a számon a következő mondatot – „Ha az életben magad alatt fogod érezni magadat, akkor olvass Radnóti, mert segíteni fog” – és egy-két hét múlva többen is jelezték, hogy elolvasták Radnóti verseit, nagyon jók, és tényleg segített nekik. Nagyon nehéz felvenni a versenyt a mesterséges intelligenciával, az internettel, de a jó szó, a hiteles példa, a személyes élmény és értelmezés megosztása, a művek problémamegoldó képességének megmutatása nagyon sokat segít a munkám elvégzésében. A diákokat megszólítani a 21. században, úgy érzem, következetességgel, személyes példamutatással, alternatívák átadásával, hitelességgel, elhivatottsággal és munkaszeretettel lehet. Ezeket kaptam egykori tanáraimtól, ebbe az értékrendbe neveltek bele, ennek megmutatása, továbbadása a feladatom és kötelességem.
Az iskolai tanításon kívül dolgozott még egyetemi közegben és katolikus sajtóban. Milyen tapasztalatokat hoz ezekről a munkahelyekről?
Nagyon hálás vagyok, hogy a doktori tanulmányaim alatt olyan témavezető tanárom volt (Gábor Csilla), aki mindkettőben nagy szerepet játszott. Neki köszönhetem, hogy a doktori iskola alatt szemináriumokat vezethettem a Bölcsészettudományi Kar magyar szakosainak. A tanárnő mindig példaképem és mentorom volt. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ő egy olyan ember, aki által Isten mindig gondoskodott rólam, mert hiszem és vallom, hogy Isten mindig mások által gondoskodik rólunk, csak észre kell vennünk és el kell tudnunk fogadni. Szóval neki köszönhetem, hogy szemináriumot vezethettem, hogy a Kolozsvári Keresztény Értelmiségi Kör titkára lehettem, ahol számos rendezvényt szervezhettem, hogy a Verbum Kiadó munkatársa lehettem mint olvasószerkesztő. Mindegyik lehetőség volt arra, hogy a teológiai ismeretek és az irodalom kéz a kézben járhasson, hogy keresztény értékrendet követhessek és adhassak tovább. Nagyon büszke vagyok egy általam létrehozott rovatra a Vasárnap hetilapban (Irodalom keresztény szemmel), amelyben negyven irodalmi alkotás keresztény értelmezésére és megközelítésére vállalkoztam 2017. július 25. és 2019. május 5. között. Ugyanakkor ebben az időben több vallásos néprajzi írásom jelent meg a Keresztény Szóban. Boldog vagyok, hogy nemcsak korrektúrázást végezhettem, hanem fejlődhettem, egyéni irodalomértelmezési stratégiát alakíthattam ki.
A gyulafehérvári főegyházmegyében nevelkedett, most a temesvári egyházmegye területén él. Észlel különbséget?
Azon kevesek közé tartozom, aki három egyházmegyében is (gyulafehérvári főegyházmegye, szatmári egyházmegye, temesvári egyházmegye) eltöltött egy-egy évtizedet, ugyan nem egyházi alkalmazottként, de az egyház részeként. Amikor Temesvárra kerültem 2016-ban, rengeteg érdekességgel találkoztam. Itt kevesebb katolikus van, és a katolikusság nyelvi megoszlása sokszínű. A misék sok esetben háromnyelvűek (vannak román, magyar, német részek). Jól meg kell keresni, hogy hol és mikor van teljesen magyar nyelvű mise – mégiscsak az anyanyelvén tud az ember igazán imádkozni. Kezdetben a soknyelvűség egzotikusnak, újnak hatott, most zavar. Jobban örülök, ha egy nyelven miséznek, még ha az nem is az anyanyelvem. Nagyon meglepett, hogy a német katolikusok elvándorlása következtében mennyi templom áll üresen, hány oltár, mellékoltár, orgona megy tönkre. Az is meglepő számomra, hogy hány ortodox és katolikus vallású házassága után a katolikus az ortodox felé húzódik… Nagyon sajnálatos, hogy nagy területen szóródik szét a katolikusság, kevés a pap és a hitoktató, és állandóan túlterheltek. Egynyelvű, katolikus többségű egyházmegyében, úgy érzem, sokkal könnyebb.
Mit jelent Ön számára a haza?
Nagyon jó a kérdés. A választ néhány éve fogalmaztam meg a diákjaim számára, akik hasonló kérdést tettek fel Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem eposzának értelmezése közben. Azóta nem változott az álláspontom, ezért ezt fogom összefoglalni. Számomra a haza már nem területet, nem határok közé ékelhető földrészt jelent. Sokat vándoroltam, költöztem, több helyen, országban megfordultam, mégis a hazámnak éreztem. Tehát a haza nem területi. Új értelmet nyert a tapasztalatokkal. Zrínyi kapcsán beszéltem a tanítványaimnak az igazságos háború fogalmáról. Az folytat igazságos háborút, aki a hitét, keresztény értékeit, a hazáját, fölterületét és embertársait védelmezi. Valamikor cserkész is voltam. Az Isten, haza, embertárs hármasa áll a magyar cserkészet középpontjában. Azt vallom, hogy a hazám ott van, ahol Istent megtalálhatom, a hitem megtarthatom, a vallásom gyakorolhatom, ahol embertársakra, barátokra lelek, nem vagyok egyedül, közösségre találok, és otthonosan, otthon érzem magam. Tamási Áron közkedvelt gondolatát – „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – tehát kiegészíteném azzal, hogy „Ott lehetünk otthon a világban, ahol van Isten, haza és embertárs”.
Kérem fogalmazza meg az életfilozófiáját!
Azt hiszem, az értékek már látszanak az előbbi válaszaimban, ezért néhány bölcsességet osztanék meg, amelyeket továbbadok neveltjeimnek is. Úgy gondolom, hogy a szabadság önmegvalósítást jelent. Az önmegvalósítás azt jelenti, hogy túllépsz önmagadon. A túllépés önmagadon azt jelenti, hogy kihozod magadból a maximumot. Ha ezt megteszed, akkor boldogságot és szabadságot fogsz érezni. Erre az iskola lehetőség. Isten mások által gondoskodik rólunk… Az életedben két helyen bármi megtörténhet – az álmokban és az irodalmi alkotásban. Minden irodalmi mű egy emberi kérdésre választ ad. A negatív gondolkodás alulról, az ördögtől jön és lefele visz – a pozitív gondolkodás felülről, Istentől jön és felfele visz. Bármilyen szerencsétlennek érzed magad, jusson eszedbe, hogy Isten neked mondja: „Te (X, Y, Z) vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem… Minden tanévben a füzet előlapján ez olvasható: „Amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük!” – ez az útmutató szabályunk. Nem az a kérdés, „Mi leszel, ha nagy leszel?”, hanem az, „Ki leszel, ha nagy leszel?” – azaz milyen apa, anya, barát, férj, feleség, ember.
Véleménye szerint mi segít kitartani a hit mellett, amikor az életünk során nehézségekbe ütközünk?
Belső erőforrásként próbálok nehéz helyzetekben az imára tekinteni. A családom és a barátaim mindig szeretettel és támogatással állnak mellettem a megpróbáltatások idején. Újra kiemelném, hogy minden körülmény között Isten mások által gondoskodik rólunk. Mindig küldött a megpróbáltatások ideje alatt olyan embereket, közösségeket, akik meghallgattak, megértettek, tanácsokkal láttak el, és segítettek abban, hogy ne távolodjak el a hitemtől, az egyházamtól. A remény mindig erőt ad. Jó tudni, hogy a sötétségből, a viharból a hegy csúcsa kiemelkedik, csak kell menni előre.
Mit üzen azoknak, akik tanári hivatás előtt állnak?
Aki a tanári hivatást választja, tudnia kell, hogy nemcsak tudást közvetít, hanem életpéldát is kell adnia. A tanár nem csak oktató, hanem nevelő, a jövő nemzedékének nevelője, akinek kötelessége a tapasztalatait, az életbölcsességeit, az értékrendjét továbbadnia. A legnagyobb hatást a tanulóra nem a tananyaggal érjük el, hanem a hozzáállásunkkal. Az oktatás szolgálat, a diákok szolgálata, és nem uralkodás. A tanár világi és vallási közösséget is kell formáljon. Ez csak türelemmel és következetességgel lehetséges.
Kérdezett: Major Barna
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2026/3. számában.
