Van úgy, hogy az emberben összevegyül az idő. Nem tudja, mi van, kinéz a kapun. Többnyire pálcára támaszkodó idős asszonyokat látni, állnak porták előtt a kapuban, maguk elé néznek, várakoznak. Úgy néznek maguk elé, mint akik egyedül vannak Özvegyfalván, pedig nem, mert egymásnak integetnek, megbeszélik a tegnapot. Mi van? Az ember megtudja, ha kinéz a kapun, hogy vasárnap reggel van, úgy második harangszó után, amikor a fehér Volkswagen leszalad a Nyárád hídjáról.
Ez egy nagyon pontos idő.
Az autó kapuról kapura megáll, az asszonyok beszuszakolódnak, a felszeg idős, hét-nyolc évtized terheitől zömökké lett templomnépét viszi misére Csíki Dénes plébános.
Jó, ha az emlékeket szépen megőrizzük. Felmenőink sokat meséltek páter Elekről, páter Juvenárdról, páter Asztrikról, páter Guidóról, páter Szalvatorról, páter Fidélről, páter Leonárdról, sorolhatnám, és akkor elmondtam két évszázadot. Jegyzetíró még emlékezik behavazott karácsonyok táján fagyos rórátékra, vagy hogy jégbe fagyott folyón mentünk át házszentelni páter István atyával, elől verte a nyomot. Hálával emlékszünk az atya hosszú mogyorófa vesszőire, mondtuk, atya, nem jó, ha megsupákol, mert látja az assisi szent. Emlékszünk páter Marián szigorú, aszkéta tartására, fegyelmeire, könyveire, gerincünk egyengetésére. Mondom, nyomverő emberek.
Aztán egyszer csak elmentek Szárhegyre, Csíksomlyóra – meghalni.
Egyszer már nem volt miért a neveket megjegyezni, mert jöttek és mentek is a tisztelendők. Tűzoltás volt mindössze, bár a diktatúra bukott, jöhettek volna vissza a ferencesek. Persze, jöhettek volna, de honnan. Már csak, mint fentebb, az öreg, meghurcolt atyák szép emléke maradt.
Amikor leszaladt az Opel a Nyárád hídjáról, azt mondták a Felszegen, jó jel, ha a plébános úr a székelység felől jön. Pedig egy dobásnyiról, Nyárádköszvényesről jött, de legyen igazuk a megmondóknak, székelyebb és székelyebb minden, ha Csík vagy Gyergyó felé tekintünk, s nem baj az, ha csak az első kilométerkő jelentkezik. Akkor is székelyebb.
Csíki Dénes plébános, kanonok, pápai prelátus. Ez így is sokatmondó, de nem az én tisztem papi pályáját, hierarchiát értékelni, mert hogyan is. Annyi tudunk, Márton Áron püspök titkára és irodavezetője volt: erdélyi egyházi és magyarságtudati szempontból egy életre elég. Sőt egy fontosan nehéz, ám felelősséggel vállalt történelmi időszakra bőséggel számolható. Azon kívül mi minden van, amiből még másfelé, sokfelé jutott.
Nekünk az a fontos, aki a miénk. Naponta jön egy kilométerrel székelyebb faluból. Állunk a karzaton, várjuk szentbeszédét, amit rá jellemzően, páratlan irodalmi igénnyel mond, hogy aztán magunk között megbeszéljük: egy tudással megint gazdagabbak vagyunk. Világtörténelmi példák, a félelmetes olvasottság az egyházi tanításokkal de szépen rezonálnak. Nagy szónok. Nagy visszajáró ember az időben. Elmegy az első háborús olasz harcterekre, hogy úgy mondjam, felkeresi a hősi halottakat, eljár Máramarossziget börtöncelláiba, ahol nagy egyházi embereink vasra verve raboskodtak.
Egy osztály Gyulafehérváron, 1968-at írunk.
Egy aranymisés osztály Gyulafehérváron, 2018-at írunk.
Aranymisés atyák saját plébániájukon.
Antal András (Cleveland), Bene Gábor (Székelyvécke), Bíró Lajos (Csíkszereda), Csíki Dénes (Nyárádköszvényes), Gergely Fülöp (Csíkborzsova), Jakab-Fancsali Kálmán (Ozsdola), Orbán Menyhért (Székelypálfalva), Simon Dénes (Székelyudvarhely), Tamás József segédpüspök (Csíkszereda), Vass Zoltán-István (Nagykászon).
Csíki Dénes aranymisés atya Mikháza-Nyárádköszvényesen.
Püspök urat, plébánosokat gyémántmiséjükig vezesse a Jó Pásztor!
Lokodi Imre
