Advent során Jézus születésének ünnepére, karácsonyra készülünk. A világ már hetek óta karácsonyi lázban ég, de minél nagyobb a külső zaj, a csillogás-villogás, annál nehezebb feladat befele fordulni, a mélybe nézni. Összeállításunk szerzői az advent és a várakozás jelentőségét mutatják be, miközben kapaszkodókat is nyújtanak erre az időszakra. Tófalvi Emese vallástanár életét az elmúlt kilenc hónapban a hatodik gyermekére való várakozás öröme töltötte ki, így Máriával együtt az életadás különleges megtapasztalására irányítja a figyelmünket, nem rejtve véka alá a társadalmi – sokszor lenéző – hozzáállást sem.
Együttműködni az isteni tervvel
Egy új élet kibontakozása – akár hatodjára is – szerintem a legizgalmasabb élethelyzet minden egyéb közül. A várandósságot az első percétől az utolsó napjáig ünnepként éltem meg. Sikerült nagyon figyelni a testem belső rezdüléseire, így az ezzel járó változásokat teljes figyelmem kísérte. Ugyanolyan izgalmas és örömteli volt érezni, ahogyan a méhbe beágyazódhat az új élet, mint észlelni az első mozdulatait, majd az erősebb helyváltoztatásait, csuklásait, vagy az utolsó hetekben akár egy-egy sarok vagy könyök erőteljes hasfalnak feszülését, amitől aztán nevetnem kellett.
Nincs még egy olyan munka, vállalkozás, szórakozás, vagy sorolhatnék ide bármit, ami magasztosabb érzéssel tölthetne el engem, mint egy új emberi élet kibontakozása. Mégis, van a társadalmunknak egyfajta elítélő, lenéző hozzáállása a több gyerek vállalásához. Mivel nem elszigetelten egy erdőben vagy tanyán élünk, ezek a nézetek ránk is hatással vannak, s mert az eddigi öt gyermekünk közül két nagykamasz is van, így a boldog örömhír átadását igencsak jól kellett időzíteni. Az osztályaikban nem túl gyakori a nagycsaládból való érkezés, így a testvérek terén különcnek számítottak eddig is, a következő tesóval meg még inkább. A kisebb gyermekeink kitörő örömmel fogadták a jó hírt.
Nagyon lassan ugyan, de változni látszik az az általános nézet, miszerint a nagycsalád, a sok gyermek a társadalom peremére kiszorult párok „szerencsétlensége”. Azon pároké, akik tanulatlanok, és akik nem élnek a fejlett tudomány születésszabályozást érintő valamelyik nagy vívmányával, vagy éppen anyagi számításból vállalnak több gyermeket. Azzal, hogy a teljesen szabadon és „váratlanul” megfogant életre igent mondanak a szülők, úgy, hogy már az átlaghoz képest sok gyermekük van – nehezen tudnak mit kezdeni.
Egyfajta feszültséggel kellett számolni: a belső, mindent második helyre parancsoló öröm és a nagyvilág (főként gyermekeimet érintő) megítéléséért érzett fenntartás kettősségével. Aztán a kilenc hónapi izgalmas várakozás alatt másképpen érzékeltem az időt – csak nagyon lassan, ráérősen teltek a napok. És milyen jó, mert a várakozás megerősített abban a hitemben, hogy hatodjára is jó az élet mellett dönteni, és az e témát érintő világi furcsasággal bátran szembe merek nézni. A várakozás alkalmassá tett az új feladatra, arra, hogy képes legyek belső és külső világommal összhangba kerülni, és az új ember megszületésével is Isten országát, jóságát és szeretetét hirdetni.
Nem tartom régimódinak „a gyermek Isten ajándéka” állítást, sőt, nagyon is hiszem, hogy minden megfogant élet Isten egyértelmű akarataképpen jön létre. Persze jöhetünk a pusztán biológiai állításokkal és mondhatjuk, hogy márpedig ez az önmagát fenntartó biológiai létezés természetes mechanizmusa, mert élet nemcsak az idilli szerelem közben foganhat meg, ahol feltételezzük Isten szerető és termékenységet adó jelenlétét. Mert élet ott is fogan, ahol alkalmi kapcsolatokról beszélünk, olyan felekről, akik nemhogy szerelmi kapcsolatban nem állnak egymással, de nem is ismerik egymást, sőt, laborokban is, ahol a két ember nem is találkozik egymással. Véleményem szerint, akárhogy is történjen, az élet mindig Istenhez, az ő világot fenntartó akaratához, végső soron szeretetéhez köthető.
Mária együttműködése, a Megváltó szabadon történő elfogadása tette lehetővé a mi megváltásunkat. Együttműködni az isteni tervvel számomra azt jelenti, hogy igent mondunk Istennek és elfogadjuk azt az (élethelyzetet) életet, ami a szívem alatt van, ezzel leszünk Isten „társteremtői”. Nemcsak advent, karácsony körül, de most kiváltképpen érzem azt, hogy közelebb kerültem a Szűzanyához, merthogy mindketten betöltöttük azt a tervet, ami az Isten elképzelése szerint való. Természetesen az ő tettének nagysága nem mérhető össze az enyémmel, de mindkettő az életről szól. Mária döntése az egész emberiségnek adott új esélyt az életre.
Ahogy a várandósság, az advent is arra jó, hogy megváltozzak, hogy jobb legyek, ráhangolódjak az ünnepre. Hogy lelkem összhangba kerüljön azzal a Kisdeddel, aki szelíden azért jött közénk, hogy szeretetet hozzon, akinek közelségét ésszel nem, csak szívvel lehet felfogni.
Tófalvi Emese
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/48-as számában a Fókusz-összeállítás részeként (összeállította: Szász István Szilárd).
