Az egyetemisták által fiatalodom

Csíkszentdomokoson találkoztunk bő tíz éve, neve sokak számára ismerős lehet a Szent Margit-házban tartott lelkigyakorlatok vezetőjeként. A Mária Rádió hallgatói is ismerik egyedi hangszínét, és a Vasárnap Forrás rovatában is rendszeresen olvashatják írásait. Másfél éve helyezték Kolozsvárra a segítőnővérek Gutinului utcai házába, ahol főként az egyetemi ifjúságszámára szervez programokat. Emberközelben DARVAS PIROSKA SA.

Hogy élted meg a Kolozsvárra érkezésed?

Nagy váltás volt Csíkszentdomokosról Kolozsvárra költözni. Minden áthelyezés azt jelenti, hogy valamit magam mögött hagyok, és valami új következik. Nagyon sok évet voltam Domokoson, és emiatt így kialakult munkaköröm, kapcsolatrendszerem, szokásaim voltak, Kolozsváron újra kellett kezdeni mindent. Hát az egyik legnagyobb újdonság, hogy lényegében ugyanazt a munkát végzem, mint Domokoson, csak lényegesen fiatalabb generációval, és akkor emiatt át kell gondoljam, hogy milyen módon fejezem ki magam, hogyan közlöm a mondandómat, mert mégis egy jóval fiatalabb korosztályról van szó, másként kell kommunikálni. És az is újdonság itt, hogy nagyon sok esti programom van az egyetemistákkal.

Nagyon szeretem itt is azt, hogy lelkigyakorlatokat, csendes hétvégéket tartunk, amire ez a ház nagyon jó keretet biztosít, és nagyon sok személyes beszélgetésem, lelki kísérésem van, jönnek a fiatalok. Az elején tényleg küszködtem azzal, hogy nagy a korkülönbség, feltettem magamnak a kérdést, hogy ötvenévesen mit keresek ilyen fiatal korosztállyal való munkában, mert néha idősebb vagyok akár, mint a szüleik. Viszont több visszajelzésből azt szűrtem le, hogy jó ez a fajta stabilitás, ami a koromhoz társul: nem vagyok még olyan öreg, hogy szót ne értsünk, de azért már annyi élettapasztalatom van, amivel a tarsolyomban választ adhatok a kérdéseikre akár.

Úgyhogy másfél év után azt tudom mondani, hogy látom értelmét, hogy ezzel a korkülönbséggel a fiatal korosztállyal dolgozom. Ez egyben nagy-nagy ajándék is, mert sok kihívás elé állítanak, át kell gondoljak és értékeljek dolgokat, és egyúttal meg is kell nyíljak új szempontoknak, úgyhogy tulajdonképpen így fiatalodom is velük. 

Aztán mostanság kezdtem többet nyitni más plébániák felé is itt a városban meg a környéken. Areformátus lelkészek közül is néhányakkalmegismerkedtem, úgyhogy más felekezetekkel is kezd kiépülni a kapcsolatom, vagy meghívtak az Alzheimer caféba, a senior kávézóba… Fontosnak érzem, hogy ne kizárólag a fiatalokkal legyek kapcsolatban, hanem egy picit érezzem meg, hogy Kolozsvár és környéke miről szól. Egy helyet megismerni csak úgy lehet, hogyha bemegyek az élet sűrűjébe, mert azt, hogy hogyan gondolkodnak Kolozsváron és környékén, nem a Székelyföldről jött fiataloktól fogom megtudni és megérezni, hanem azoktól, akik már évtizedek óta itt élnek, vagy itt születtek a környéken. 

Kívülről úgy látom, hogy rétegpasztorációs feladatotok van, de van-e megkeresésetek másoktól is?

Elsősorban a fiatalok, fiatal felnőttek a célcsoportunk, merthogy ez a projekt, a 4D azért indult, hogy nekik adjunk lehetőséget orientálódni, rátekinteni az életükre, a jó döntéseket meghozni. Így ezt a küldetést mi folyamatosan szem előtt tartjuk, viszont ehhez hozzátartozik, hogy nem lehet így elkülöníteni, és egy „korhatáros” táblát ráakasztani a tevékenységre. Külön történet, érdekesség az, hogy nagyon sok mostani hallgatónak a szüleit sok évvel ezelőttről a marosvásárhelyi egyetemi lelkészségről ismerem, hozzám jártak lelkigyakorlatra, emlékszem a megismerkedésükre, a gyerek megszületésére, és most a gyerek itt van. És ahogy az életben is így összeérnek a szálak, és az életnek ezeket a mozzanatait nem lehet egymástól elválasztani, a korosztályoknak az akár nagyon specifikusnak hangzó kérdései, problémái is kiegészítik egymást. Ezért jó kapcsolatban lenni több korosztállyal, az életnek több területével. Nem is mondhatom azt, hogy csak a fiatalokkal foglalkozom. Nem mellesleg többen megkeresnek most is, akik azt mondják, hogyrégóta ismersz, ismered az életemet, és most ez és ezvan, beszélgessünk. Persze, hogy akkor próbálok időt szentelni rájuk is. 

Hogy néz ki a napod segítőnővérként?

Igyekszem két fix pontot tartani a napomban: a reggeli személyes ima és az esti közösségi ima idejét. Tehát ez ad keretet a napomnak, de tovább teljesen rugalmas a programom, és ezt tulajdonképpen kéri is az, hogy az egyetemisták napirendje is flexibilis. Egy beszélgetésre például van, amikor reggel nagyon korán tudnak bejönni, van, amikor dél körül vagykéső este. Ezen túlmenően a délelőttjeimet igyekszem úgy alakítani, hogy akkor készülök fel valamilyen programra, vagy személyes beszélgetésem van, vagy rendi dolgokat intézek el. A napnak ez a része csendesebb. Aztán a délutánok már általában megbeszélésekről szólnak a személyes beszélgetések mellett, az estéim pedig többnyirevalamilyen, a fiatalokkal való programokról. Hálás vagyok azért, hogy a reggelem egy kicsit csendesebb, meg hosszabban időt hagyhatok magamra, de mindenképpen nagyon nagy rugalmasságot és önuralmat kíván, hogy mire mondok igent, mire nemet, hol vannak a fizikai, szellemi határaim, hogy mibe tudok belemenni.

Vannak-e érezhető különbségek a mai egyetemisták és a valamikori marosvásárhelyi egyetemisták attitűdjei, lehetőségei között?

Most itt, Kolozsváron a fiataloknak lényegesen több lehetőségük van lelki programokon részt venni, vagy továbbképzéseken, kulturális programokon, mint jó bő húsz évvel ezelőtt a marosvásárhelyi lelkészségen. Ott akkor még ha valamit szerveztünk, lelkesebben jöttek. Persze itt is lelkesek, de itt már nagy kérdés és téma az elköteleződésé, és a témában bejárnak a három év alatt egy utat, amíg rájönnek, hogy nem lehetséges minden csoportnak egyforma intenzitással a tagja lenni. Marosvásárhelyen egy átláthatóbb, családias méretű lelkészség volt, és ott mindenki egy helyre tartozott. Most viszont fontos, hogy kis közösségek legyenek, és akkor itt szükséges a bátorítás, útmutatás vagy megerősítés, hogy hogyan találják meg a maguk közösségét. 

Meg azt látom különbségnek, hogy a fiatalokban nagyon sok a kezdeményezőkészség. Annak idején örültek annak, amit felajánlottunk, most inkább meg azt szeretik, hogy ők csinálják, és mi segítsünk.Ennek kifejezetten örülök, és e területen kimondottan hasznát veszem az élettapasztalatomnak. Mert aztlátom, hogy jól jön az, hogy segítsek akkor, amikor szükségük van rá, de maradjak háttérben, ha nincs – persze ez nincs így kimondva, csak így érzem. De ezígy normális is, mert ebben a korban a szülőkkel is így vannak, hogy jó az, hogy ők még vannak a háttérben, és ha kellenek, akkor elérhetőek.

Említetted, hogy nagy téma a csoportok melletti elköteleződés kérdése – de hogy látod ezt a hivatásokkapcsán? 

Nem feltétlenül a papi vagy szerzetesi hivatás van válságban szerintem, hanem általánosan az elköteleződéssel van gond, és ezt a lehetőségek világa is diktálja úgymond. Ez a filozófia működik most, hogy „elindulok, és ha nem működik, még mindig változtathatok rajta”. Amit problémának látoka hivatások válsága kapcsán, az az, hogy a válások miatt felnő lassan egy teljes generáció, amely előtt nem volt a kitartásra példa, és ezért az ehhez kapcsolódó érzelmi intelligencia sincs meg. Hiányzik a teherbíró képesség, helyette viszont az volt a környezet üzenete, hogy ha nem tetszik valami, akkor lecseréljük.

Ilyen háttérből pedig nagyon természetes módon alakul ki, hogy egy tényleg egész életre szóló elköteleződés fogalma is ismeretlen. Egyébként ugyanez a stabilitáshiány hozza magával azt az igen erős vágyat, hogy keresnek valakit, akiben megbízhatnak, vagyis pont azt az állandóságot, amit gyakorlatilag nem, csak fogalmi szinten ismernek jó esetben. Kérdéses viszont, hogy az egész életre szóló elköteleződés menni fog-e – és a gondolatsor elején vagyunk ismét.

Úgy emlékszem, hogy korábban aktívan néptáncoltál.

Volt egy néptánccsoport Csíkszentdomokoson, amit én hoztam össze, az oktató más volt. Kolozsváron ez a fajta hagyományőrző tevékenységem nem igazán működik. Kezdtem nyitni különböző csoportok felé, de nem hiszem egyelőre, hogy ez akkora teret fog kapni az életemben most, mint korábban. De maga a hagyományőrzés, az fontos nekem továbbra is, ezért van az, hogy varrok, ebbe jól be tudom vonni a fiatalokat, van ez iránt is érdeklődés. A régi ismerősök révén is kezdtek kapcsolatszálak növekedni Kalotaszeg, Kalotaszentkirály, Bogártelkefelé, de hát még gyerekcipőben jár az egész történet.

A Mária Rádiónál korábban rovatod volt, megmaradt a kapcsolatod? 

Nagyon sok évig az Élő vízforrás műsort vezettem, ami lelkigyakorlatok témájában volt, ám a Kolozsvárra érkezésem előtt két évet külföldön voltam, az idő alatt nem folytattam ezt az önkéntes munkát. Amikor ide helyeztek, ismét megkerestek a Mária Rádiótól, hogy tudnám-e folytatni a munkát. Így azóta kéthetente, útkeresés témában van egy műsorom, amiben olyasmikről szokott szó lenni, hogy hogyan tudunk jó döntéseket hozni, mik ennek a feltételei, miről szól a lelki kíséret.

Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2025/44. számában.