† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben:
Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok.« És: »Elérkezett az idő.« Ne kövessétek őket.
Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.
De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek.
Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Lk 21,5–19
2017 óta az évközi 33. vasárnap különleges ünnep, hiszen azon túl, hogy vészesen közeledünk az egyházi év végéhez, ez a vasárnap egyben a szegények világnapja is, amelyet néhai szentatyánk, Ferenc pápa rendelt el. A szentatya a szegények világnapjára írt legelső levelében kifejti, hogy az irgalmasság szentévének lezárásakor határozta el, hogy új világnapot rendel el, hiszen világunkban egyre nagyobbak a társadalmi egyenlőtlenségek. Kevesek birtokolnak sokat, és sokan birtokolnak keveset. Ehhez társul a fogyasztói társadalom, amely redukál embert, kapcsolatot és vallást, megmérgezve ezeket az önzőség és individualizmus mételyével (lásd. KEK 24–45), hiszen az „Isten”, az „üdvösség”, a „túlvilág”, az „örök élet” annyira idegen és elvont fogalmak a mai ember számára. Sokak szemében az egyház nem több, mint szolgáltatást nyújtó intézmény a többi között, legyen szó a szentségekről vagy éppen a szentelményekről. Sok esetben az a mindennapi tapasztalat, hogy az eszköz célé degradálódott, mert megfertőzte a kapzsiság, a helytelen ragaszkodás, túlzott kontroll, az a fajta gondolkodás, amely nem enged teret a kegyelemnek, amely mindig meghökkentő, váratlan és ingyenes. Ehelyett mindannyian kényszerszereinkbe fektetünk: bebiztosítunk mindent, azonban a kegyelem rajtunk túlmutat és minket meghalad, hiszen a Lélek ott fúj, ahol akar.
De miért félünk a szegénységtől? Számunkra a szegénység mindig azt jelenti, hogy azonosulunk a szenvedő, a nélkülöző, a kitaszított, a semmibe vett, a kigúnyolt, a meggyalázott Krisztussal, ami pedig nehéz. Hasonlóak vagyunk a gazadag ifjúhoz, akinek „nagy vagyona volt”, amit Jézus elkért tőle. A gazdag ifjú nem hallotta meg Jézus valódi üzenetét, hiszen a Mester nem azt kérte, hogy „add el mindened és maradj szegény”, hanem hogy „add el mindened és válaszd az igazi gazdagságot”. Ez a fajta gazdagság nem beszűkíti, hanem kinyitja a szívet, nem megbetegíti, hanem gyógyítja. Ahogy gyógyulunk, rájövünk, hogy a mi gazdagságunk – hatalom, hírnév, haszon, hangulat – mekkora szegénység is valójában. Ez a régi ember kincse, gazdagsága, amelyhez körme szakadtáig ragaszkodik, az új emberé ennél több: Isten birtoklása, aki minden a mindenben. Szépen tanítja Aranyszájú Szent János: „ha tiszteleteteket akarjátok tenni Krisztus teste előtt, ne idegenkedjetek tőle akkor sem, ha le van meztelenítve: ne csak a selyembe felöltöztetett eucharisztikus Krisztust tiszteljétek úgy, hogy közben a templomon kívül nem vesztek tudomást a másik Krisztusról, amely szenved a hidegtől és a meztelenségtől.”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/46-os számában.
