Újra felcsillantják az együttérzés lángjait Marosvásárhelyen a Caritas Házban október 17-én, pénteken 17–20 óra között. Az itt felajánlott adományokat az épülő csejdi közösségi ház befejezésére fogják fordítani. A múlt pénteken Szovátán tartották az eseményt, ahol az eső ellenére több mint százhúszan vettek rész és 2 234 lejt adományoztak a beteg idősek ápolására.
Hagyományos módon a Gyulafehérvári Caritas idén is megszervezi az Egymillió csillag a nélkülözőkért című szolidaritási akciót Marosvásárhelyen. Várják az érdeklődőket október 17-én, pénteken 17–20 óra között a Caritas Házban, a Mărăști utca 36. szám alatt. Mécsesekkel világítják meg a helyszínt, az épületet, ahol minden egyes meggyújtott gyertya jelképes sorsvállalás a nélkülözőkkel. Az alkalom lehetőség mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére fontos számára a közösség, és érdekli a nélkülözők sorsa. Az adományokat a Csejden épülő közösségi ház befejezésére fordítják.
Adományozzanak, hogy együtt segíthessenek a nehéz helyzetben lévő gyermekeken! Online is lehet adományozni EZEN a linke.



Tavaly a rászoruló embertársaink megsegítésére összesen 35 414 lej gyűlt, ebből 14 900 lej Marosvásárhelyen, amelyet a Gyulafehérvári Caritas gondozásában lévő személyek ellátására fordítottak. Az ő nevükben is köszönik a felajánlásokat!
Az Egymilló csillag-akció többéves múltra tekint vissza a nyugat-európai országokban. Az akció 1998-ban Franciaországból indult. Azóta évről évre egyre több helyszínen szervezik meg, a Gyulafehérvári Caritas 2009 óta tartja folyamatosan. Célja minden országban közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése. Figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé. Az akció keretében gyertyákkal világítanak ki egy teret vagy egy jellegzetes épületet. Minden egyes meggyújtott gyertya egy rászorulót jelképez.
Gyulafehérvári Caritas, közlemény










