Alzheimer-séta a püspöki palota kertjében

0
263
Fotók: Caritas Catolica

„A séta lassítja a kognitív funkciók hanyatlását azokban a betegekben, akiknél enyhe gondolkodásromlás, illetve Alzheimer-kór áll fenn” – vallják az orvosok. Két évvel ezelőtt szervezte meg először az Alzheimer-sétát a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Caritas Catolica keretein belül működő Alzheimer Café, azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét a demenciás megbetegedések veszélyeire, illetve a megelőzés lehetőségeire. 2025. október 10-én a püspöki palota kertjébe várták mindazokat, akik tenni szerettek volna az emlékezetért, a figyelemfelhívásért, a támogatásért, de leginkább az érintettek melletti kiállásért.

„A demenciával élő személy számára minden nap új kihívást jelent, miközben családja és gondozói türelmet, támogatást és szeretetet igényelnek. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a közösség megértéssel, elfogadással és empátiával álljon mellettük” – mondta az Alzheimer-séta során Perei Benita pasztorális referens.

Kiss Márton plébános arról beszélt, hogyan lehet társadalmi szinten láthatóvá tenni a demenciával élőket, és gondozóik mindennapi kihívásait. A plébános elmondta: „Nagyon fontos egészségügyi szempontból is a mozgás, betegségmegelőzésként is javasolják, és itt különleges környezetben történik, ez egy spirituális tér, itt van egy bibliai kert, itt van a székesegyház, a püspöki palota… Spirituális szempontból azért is fontos ez a séta, mert nem mi vagyunk, akik először végigsétálunk, s nem is a sok ezer emberre gondolok, hanem magára Jézus Krisztusra. Ez egy részben kitaposott ösvény is. Azt szeretnénk gyakorolni, hogy az életben – főként a demens betegeknek probléma, hogy nagyon sokszor magányosak, elfelejtenek dolgokat –nincsenek egyedül, sosincsenek egyedül. Nem tudjuk, hogyan kell megtapasztalni, hogyan kell begyakorolni, hogy valójában nem vagyok egyedül, és ha nem vagyok egyedül, az azt is jelenti, hogy a problémáimra, a szorongásaimra, a szürke hétköznapjaimra, ha megoldást nem is találok, de valamiféle rendet tudok teremteni, hogy elviselhetőbb legyen. Ha a társadalmunk egy picit jobban odafigyel periférián lévő testvéreinkre, akkor egy közös összefogással, nagyobb hátérrel az ő sorsuk, magányuk, betegségük is elviselhetőbbé válhat.”

Forrás: nagyváradi Caritas Catolica