Ahol a kincsed, ott a szíved

0
430

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Abban az időben:
Jézus a következő példabeszédet mondta:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.«
»Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.«
»Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.« Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”

Lk 16,19–31

Miért baj, ha valakinek több jutott? Mindenkin úgysem lehet segíteni, nem? Miért kellene másoknak adni? Mindenki dolgozzon meg a jobb életért. Istennek milyen köze van a pénztárcánkhoz? Hiszen neki nincs szüksége pénzre, nem? Mindenki arra költ, amire akar, és olyan életszínvonalon él, amit megengedhet magának – vélekednek sokan így. Ebből fakadóan némelyek az anyagiakat istenítik, hiszen pénz nélkül nem lehet élni, úgyhogy az a legjobb, ha minél több van. Mások démonizálják az anyagiakat, minden rossz forrásának vélik, amely megrontja az embert. De mit gondoljon erről a keresztény ember? Be kell vallanunk, hogy valóban az ember legérzékenyebb pontja a pénztárcája, mindenki megharcol a maga „jussáért”, ami rendben is van. Azonban mintha két dolgot a mai ember elfelejtett volna, mégpedig, hogy minden anyagi javunk Isten ajándéka, és ezen javak: pénz, lakás, autó nem több, mint eszköz. Eszköz, amellyel élhetünk és élnünk is kell, de nem több. Amennyiben céllá válik, az embert megkötözi és megbetegíti, nem hagyva nyugtot és békét neki, űzött vadként hajtja vágya, hogy áldozzon mohóságának oltárán.

A vasárnapi evangéliumban a gazdag ember és a szegény Lázár történetéről hallunk. Fontos tisztázni, hogy itt önmagában nem a gazdagság a probléma, hanem a helytelen ragaszkodás, amely vakká és érzéketlenné tesz. Mert amikor hozzátapad szívünk valamihez, látásunk beszűkül, személyiségünk eltorzul, kivetkőzünk istengyermeki méltóságunkból. Egyszóval elveszítjük a lev shema – az Istent halló szív – ajándékát, amelyet a bölcs Salamon kért Istentől, ahogyan a Királyok könyvében olvassuk. Így tehát nem megvetjük a világot annak javaival, mint a dualista tanokat valló albigensek vagy éppen a bogumilok, hanem bölcsen, Istenre hallgatva használjuk. És mit jelent Istenre hallgatva használni? Segíteni, társadalmi szolidaritást vállalni. És talán senki sem annyira szegény közülünk, hogy nélkülöző testvéreinknek ne tudna segíteni. Szépen mondja Teréz anya: „Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre. A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani.” Mert a földi életben legnagyobb kincs nem az örök élet ígérete, hanem hogy már most, itt és most Isten jelen van, nem hagy magunkra. Ennek megtapasztaláshoz pedig kell a sok csend és ima, hogy Istent halló szívünk kifejlődjön.

Olasz Béla

Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/39-es számában.